Az elmúlt tíz évben nem volt energiapolitika, hangzott el többször a kormány részéről. Ma már van?

Az elmúlt tíz évben is volt energiapolitika, csak kevésbé vette figyelembe a nemzeti érdekeket, teljes egészében beleágyazódott a globális energetikai folyamatokba. A következő években meghatározó fordulat lesz, úgy kívánjuk teljesíteni az uniós kötelezettségeket, hogy közben a nemzeti érdekeket is érvényesítjük.

Vagyis tovább növelnék az állami szerepvállalást az energetikában?

Ahhoz, hogy érdemben lehessen befolyásolni a hazai energiapolitika alakulását, meg kell erősíteni az állam szabályozó erejét. A Magyar Energia Hivatalhoz több ember kell, a hatóság jogosítványait bővíteni kell, de önkormányzati és állami szinten is erősíteni kell a tulajdonosi pozíciót. Ez nem azt jelenti, hogy monopolhelyzetbe fog kerülni egy állami tulajdonban lévő iparági szereplő, de az ellátásbiztonság érdekében szeretnénk, ha lenne meghatározó, nemzeti energetikai társaság, ami lefedi az energiagazdaság minden egyes területét. 1995-ben, amikor elkezdődött a közművagyon privatizációja, az energetika elszabadult a közösség szolgálata mellől. A megváltozott jogszabályi környezet közösségi forrásokat biztosított ellenőrizetlenül a privatizált cégek számára, és a hivatal sem volt szorgalmas a fogyasztói érdekek hatékonyabb érvényesítésében. A hazai energiapolitikát az elmúlt másfél évtizedben inkább a befektetői érdekek alakították, és csak kevésbé a fogyasztói igények.

Az állam az árampiacon az MVM tulajdonosaként mind a termelésben, mind a kereskedelemben meghatározó szereplő.  Mi lesz a gázzal, ahol ma az E.On dominál mint legfőbb importőr?

Azon vagyunk, hogy a gázkereskedelemben, a gázellátás területén is erősödjék a nemzeti tulajdonban lévő energiaszolgáltató pozíciója.

Elvileg akár az is elképzelhető lenne, hogy az állam külön megvegye a gázellátás alapvezeték-hálózatát üzemeltető Földgázszállító Zrt.-t a Moltól. Ez a lehetőség felmerült?

Ilyen jellegű döntések nincsenek napirenden..

A központosítás mindenesetre elkezdődött, jóformán minden szektorban hatósági árat vezettek be, amit a miniszter határozhat meg.

A miniszterelnök határozott elvárása volt, hogy az energiaárak kontrollja állami hatáskörbe kerüljön, és csak az indokolt áremelésekre kerülhessen sor. Ezért vizsgáltuk felül az árképleteket, amikből sok indokolatlan költségelem kikerült. A változtatás megfelezte az egyetemes szolgáltatók profitját, de nem befolyásolta jelentősen a működőképességüket. Az nagy kérdés, hogy a világpiaci árak hatását teljesen ki lehet-e szűrni a hazai energiaárazásból. Megítélésem szerint nem.

A hatóságilag szabályozott ár rengeteg olyan problémát konzervál, ami ez elmúlt tizenöt évben is rendre előállt.

Az árbefagyasztásnak a piaci szereplők nem örülnek, és szabályozási szempontból sem a legkívánatosabb, de tudomásul kell venni, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb része ma már egyszerűen képtelen megfizetni a rezsiköltségeket. 2005 és 2008 között folyó áron 42 százalékkal növekedett az energiával kapcsolatos háztartási kiadások mértéke. Vannak jogos és valós társadalmi elvárások, amelyeket a kormány közpolitikai célokká alakít, és amelyek  végrehajtásához megadja a megrendelést az ágazati politika számára. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket – a műszaki és a gazdasági törvényszerűségeket is figyelembe véve – illesszük be a hazai energiaellátás keretei közé.

A kiszámíthatatlan jogszabályi környezetben és a kézi vezérlésű ármeghatározás mellett senki nem fog beruházni és fejleszteni.

Ez alapvetően igaz megállapítás. Rövid és középtávon lehet a piacitól eltérő szabályozási megoldásokkal enyhíteni a társadalmi feszültségeket, hosszú távon azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a műszaki és a közgazdasági törvényszerűségeket. Ha egy hosszú távú árbefagyasztás miatt elmaradnak a szükséges fejlesztések, akkor a műszaki berendezések állapota is jelentős mértékben romolhat, ami komoly  ellátásbiztonsági kockázatokat is magában hordozhat. Egyelőre ez a veszély nem fenyeget, az energetikai infrastruktúra állapota konszolidált, viszonylag jó helyzetben vagyunk.

A hatósági ármeghatározás már rövid távon is nehézségeket okozhat. Több száz távhőrendszer van Magyarországon, ezek árképzését egyenként át kellene vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák az árat.

Igen, ezeket egyedileg kell elbírálni. Vannak hasonló technológiával működő termelők és szolgáltatók, ahol lehet egységesíteni az alapelveket, de a legtöbb esetben külön-külön kell ezt megtenni. A  távhőszektor sokkal átláthatatlanabb és pazarlóbb módon működik, mint bármely másik energetikai ágazat. Itt található a legtöbb bújtatott költség, keresztfinanszírozás. Vannak önkormányzatok, amelyek a megtermelt nyereséget visszaforgatják a rendszer hatékonyságának a javítására és vannak olyanok, amelyek más várospolitikai feladatokra fordítják.  Az indokolatlan költségelemektől a távhőárakat is meg kell tisztítani.

Van erre kapacitás? Úgy tűnik, mintha a Magyar Energia Hivatal is szakemberhiánnyal küzdene. Nemrég kiírtak egy nyolcmilliós pályázatot, amelyben a távhőár-szabályozás megoldására várnak javaslatokat.

A hivatalt létszámában is meg kell erősíteni. Amikor a kormány úgy dönt, hogy az ármegállapítás feladatát állami hatáskörbe vonja, akkor ehhez a szükséges személyi feltételeket is biztosítania kell. Jelenleg már keresünk távhőszektorhoz értő szakembereket a hivatalba és a minisztériumba is. Az ő feladatuk lesz az egységes alapelvek szerint a több száz díjat megállapítani.

Lesz felső plafon az árakban?

Ha a kormányzat arról dönt, hogy a rezsidíjakat átmenetileg be kell fagyasztani, akkor nekünk ehhez kell igazítani a rendszert. Ez nem könnyű, hiszen ha a díjszerkezetek átalakításával pőrére vetkőztetjük a piaci szereplőket, akkor hosszú távon tönkremehetnek a rendszerek. A cigány lova is szépen gyakorolta az aszkézist hosszú időn keresztül, aztán amikor úgy tűnt, hogy teljesen leszokik az evésről, másnap abba bele is pusztult. Ezt a gyakorlatot nem lehet átültetni az energiapolitika területére. A tervszerű, végiggondolt és felelősséggel gyakorolt böjt meghozza a maga gyümölcsét, de a böjt nem válhat  életformává.

A lakosság védelmének árát ki fizeti meg? A versenypiaci vásárlók, vagy az állam?

Alapvetően a szolgáltatóknak kell megbarátkozniuk azzal, hogy az egyetemes szolgáltatás területén kisebb nyereségkulccsal tudnak dolgozni.

Ez azt jelenti, hogy az állam garanciát vállal arra, hogy az egyetemes szolgáltatók közül nem lesz olyan, amelyik a hatósági ár miatt veszteséget tud kimutatni?

A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy tartósan veszteségessé váljanak a szolgáltatók hatósági ár megállapítása során.

Most egyszerre kell figyelembe venni a rezsibiztonságot, a szakmai szempontokat és még időnként az önálló képviselői beadványokat is. Lehet ilyen körülmények között hosszú távú stratégiát csinálni?

Most nagyon zűrös időszakát éli az ország. Olyan, mintha a háziasszony odahaza bemenne a kamrájába, ahol egy-két év kimaradt a rendrakásból. Vannak a hátsó sorban olyan befőttesüvegek is, amelyek már  megpenészesedtek, a szalonna megavasodott. Neki kell állni, ki kell pakolni mindent, hogy az egész kamrát ki lehessen takarítani. Újra kell meszelni és visszapakolni mindent, ami értéket képvisel, és akkor ismét lehet majd tudni, hogy minek hol van a helye, mit mire lehet használni. Ezt az időszakot nem spórolhatjuk meg mi sem. Most egy ilyen időszakában van az ország. Nagy felfordulással és rumlival jár a megújulás. Minden nehézsége és látszólagos kaotikussága ellenére nem látom reménytelennek a hazai energiagazdaság helyzetét, csak túl kell élni az ország finanszírozhatósága szempontjából  a következő egy-másfél évet.  Ahhoz, hogy stabil szabályozási környezetet teremtsünk, először azt kell eldöntenünk, hogy a következő évtizedekben milyen energiastratégia mentén gondolkodunk. Az új stratégia kialakítása folyamatban van, és remélhetőleg a nyáron sikerül  jóváhagyni is. Utána kell majd egy  kerettörvény, amely előírja az energiagazdálkodással kapcsolatos kötelezettségeket. Ezek között helyet kaphatnak a stratégiában meghatározott szakpolitikai célok is.

Valaki nagyon jó háziasszonynak tarthatja, hiszen többször belengette a lemondását, majd csatát nyert és maradt.

Én nem lengettem be a lemondásomat, ez tévhit. Ebben az időszakban minden egyes szakpolitikusra nagyon nagy nyomás hárul. Nem állítom, hogy ne lennének hetek, amikor naponta akár kétszer is felmerül bennem, hogy ilyen körülmények között szabad-e ezt a munkát, szolgálatot végezni. Aztán vannak olyan napok is, időközönként egy egész hét is, amikor ez eszembe sem jut. De szerintem ezzel mindenki ugyanígy van.

Ha elkészül az energiastratégia, elkerülhetőek lesznek az ötletszerű Kósa és Lázár-féle módosítók?

Nem mondanék igazat, ha azt állítanám , hogy a szakpolitikával foglalkozók két kézzel várnák a hasonló képviselői indítványokat. De ezen képviselői indítványok mögött is van jogos és valós társadalmi elvárás, a politika ezeket fel is karolhatja. Miután az ország megújításában minden egyes szakpolitikusra nagyon nagy nyomás nehezedik, előfordulhat, hogy rosszul éljük meg, ha azt a stratégiát, amit kidolgoztunk, és a kormányzati politika az áldását adta rá, mégsem lehet úgy végrehajtani, ahogyan arról megegyezés született.

Ilyenkor ki tesz rendet? A miniszter? A miniszterelnök?

Az már nagy baj, ha a miniszterelnöknek kell rendet tenni. Az elmúlt szűk esztendőben nagyon ritkán kellett a miniszterelnöknek bármibe is beavatkoznia, többé-kevésbé meg tudjuk teremteni azokat a konzultációs lehetőségeket, érintkezési felületeket, ahol az ellentmondások feloldhatók.

A Facebook is ilyen?

Például. Ha nem elérhető a partner, viszont a piaci szereplőket meg kell nyugtatni, akkor akár a Facebook is működhet. Ennek is megvannak a maga következményei, amiket be kell vállalni. Ezeket a kockázatokat fel kell mérni. Nem mindig sikerül persze mindent előre végiggondolni, de ha egy konkrét dologra gondol, akkor az úgy összességében nem sült el olyan rosszul.

Igen, végül jól jött ki belőle, nem hinnénk, hogy ezek után  bármelyik képviselő csak úgy előállna egy energetikát érintő, egyeztetés nélküli módosítóval.

Alapvetően arról volt szó, hogy ne okozzunk fölösleges pánikot. Világossá kellett tenni, hogy ez nem kormányzati álláspont, hanem egy önálló indítvány. Az energiagazdaság elég komoly átfutási idővel tervezi a jövőjét, maga a befektetői döntés meghozatala, műszaki előkészítése, tervezése, engedélyeztetése, kivitelezése sok-sok évet vesz igénybe. Nem jó, ha olyan helyzetet teremtünk, hogy egy- vagy kéthetente kelljen átgondolni ezeket a döntéseket. Összességében annyi történt, hogy jeleztem: le fogunk ülni, egyeztetni fogunk a frakcióvezető úrral, azt követően a szakmai partnerekkel is. Ez nem azt jelenti, hogy most mindenki felhőtlenül boldog. Ha piaci szereplő lennék, akkor én is arra törekednék, hogy a saját gazdasági társaságomnak vagy a tulajdonosoknak a szempontjait is figyelembe vetessem. Ez teljesen normális, ezért nem lehet senkit sem elítélni vagy becstelennek tartani.

Paks bővítése mellett milyen szempontokat vesznek figyelembe?

Paks kérdését kétfelé kell választani. Az egyik az üzemidő hosszabbításával, a másik az esetleges bővítéssel kapcsolatos. Az üzemidő meghosszabbításáról a kormányzat és parlament már meghozta a döntését, az előkészületek elindultak. A paksi atomerőműben is elvégzik a stressztesztet, és amennyiben szükséges további feltételek megállapítása, akkor azt meg lehet pótlólag is tenni. Jelenleg negyven százalék körül mozog a magyar villamosenergia-termelésben a paksi atomerőmű részesedése. A következő két évtizedben ezt a kapacitást nem tudja nélkülözni a rendszer.

Az új blokkok esetében figyelembe kell venni, hogy ha mintegy húszszázalékos hatékonyságjavulással számolunk az energiafelhasználás és -termelés területén , 2030-ra akkor is tíz-tizenöt százalékkal fog növekedni az igény. Mi úgy kalkulálunk, hogy ha erőn felül is teljesítünk, a villamosenergia-termelésben  a megújuló energiák részaránya 2030-ra legfeljebb 20 százalékot tud elérni. Ha lesz egy 15 százalékos igénynövekedés, és azt levonjuk ebből a húsz százalék körüli részarányból, ami jelenleg nagyjából 5 százalék körül van, akkor egálban vagyunk. Vagyis marad  még egy negyvenszázalékos rés.

A földgáz 2030 körül el fogja érni a kitermelési csúcsot, ami az árakat is fel fogja repíteni. Az is igaz, hogy száz évre elegendő lignitvagyonnal  rendelkezünk, akár meg is háromszorozhatnánk a mátrai erőmű kapacitását, csakhogy akkor olyan mértékűvé válna a szén-dioxid-kibocsátás, aminek az árát be kellene kalkulálni a villamosenergia termelői árába, hogy az már a megfizethetőség oldalán okozna gondot. Ezeket figyelembe véve nehezen kerülhető meg a paksi erőmű kapacitásának a bővítése. De mint mondtam, még nem döntött a kormány se mellette, se ellene.