Index Vakbarát Hírportál

Megérte a Tigáznak a fővárosi portya

2011. május 4., szerda 14:08

A Tigáz 20-30 százalékos piaci részesedést szeretne elérni Budapesten az egyetemes szolgáltatói körben, az eddigi szolgáltatási területén ellátott 1,2 millió felhasználó mellett.

300 milliós vesztesége származott a Tigáznak az Emfesz volt ügyfeleinek az átmeneti időszakra kínált diszkontárból, ugyanakkor csaknem hatvanezer új ügyfelet szerzett vele, mondta Cesare Cuniberto a Tigáz elnöke egy budapesti sajtóbeszélgetésen. Emlékezetes, a Tigáz az egykori Emfesz ügyfelei közül januártól három hónapra 60 ezret vett át végső menedékesként a Főgáz szolgáltatási területén.

Közülük jelenleg 54 ezer élő szerződéssel rendelkezik, a Tigáz szolgáltatási területén végső menedékesként a Főgázhoz került 75 ezer fogyasztó közül pedig eddig mintegy ötezren jelezték visszatérési szándékukat. A végső menedékes időszak lejárta után a cég - a többi egyetemes szolgáltatóhoz hasonlóan - hatóságilag szabályozott áron adja a gázt a lakosságnak, versenyezni elsősorban ajándék gázutalványokkal, és az anyacég Eni kútjainál a Tigáz fogyasztóknak biztosított olcsóbb tankolási lehetőséggel próbál.

Sokan lopják a gázt

Csapó Róbert a cég kereskedelmi igazgatója elmondta: felmérések szerint a lakossági fogyasztók számára elsődleges a szolgáltatás minősége és biztonsága, az ár csak ezek után következik. Bár a hárommilliárdos különadó, a kormányzati árbefagyasztás és a válság hatásai átmenetileg veszteségessé teszik az egyetemes szolgáltatást, a Tigáz elnöke elmondta, hosszútávon gondolkodnak Magyarországban, és bíznak abban, hogy néhány éven belül javul a helyzet.

A cégnek évente 9 milliárdos vesztesége származik szabálytalan gázvételezésekből, az egyes ügyek felderítése ugyanakkor az átlagosnál hatékonyabb, a célzott ellenőrzések 15 százalékában bukkannak visszaélésekre. A több mint egymillió ügyfelet ellátó cég kinnlevőségei jelenleg 14 milliárd forint körül vannak, ennek 90 százaléka lakossági tartozás, de a Tigáz által ellátott önkormányzatok fele is fizetési gondokkal küzd.

 

Nem lesz olcsóbb

Általában az önkormányzatok okozzák a kisebb problémát, részletfizetési megoldásokkal általában rendezhető a helyzet, a lakossági fogyasztók tartozásaiból ugyanakkor évente 2-3 milliárdot tisztán veszteségként kell a Tigáznak elkönyvelnie. Arra a kérdésre, hogy várható-e a lakossági gázárak csökkenése az egyetemes szolgáltatásban, a cég válasza egyértelműen nem, mint elmondták - szemben más szolgáltatókkal - ők nem is hitegetik ezzel a fogyasztóikat, a jelenlegi hatósági árszint mellett az árverseny kialakulása szerintük elképzelhetetlen.

Rovatok