Index Vakbarát Hírportál

Évi 2800 milliárdot mosnak tisztára Magyarországon

2011. május 13., péntek 10:54

A becslések szerint mintegy 15 milliárd dollárnyi pénzt moshatnak tisztára Magyarországon egy év alatt - mondta Sors László, a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese pénteken. Komoly paradigmaváltásra volt szükség a magyar bűnüldöző szervek részéről, hogy az ilyen bűncselekménytípust megfelelő módon üldözni tudják. Tavaly mindössze nyolc vádemelés született ilyen ügyben, idén pedig már több tucatnyi.

A közhiedelemmel ellentétben a pénzmosás hátterében általában nem kábítószer-kereskedelem vagy prostitúció, hanem gazdasági bűncselekmény áll. Fontos az állampolgári bejelentéseket ösztönözni, tavaly például hétezer bejelentés érkezett a NAV-hoz, főleg a bankszektorból – mondta.

Magyarországon a pénzmosás hátterében általában adócsalás, sikkasztás és hűtlen kezelés áll; az elkövetők között gyakran strómanokat és külföldi állampolgárokat találnak.

A sajtótájékoztatón bemutattak egy nemrégiben felderített ügyet: egy debreceni könyvelőiroda vezetője által létrehozott bűnszervezet hamis iratok, banki igazolások felhasználásával 300 millió forintnyi hitelt vett fel különböző bankoktól, amelyet aztán nem fizetett vissza.

A felvett pénzt később egy legálisan létrehozott vállalkozás bevételeként tüntették fel. Mindezért akár húsz év szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság az elkövetőkre. A bűnszervezet lebukása után lefoglalták a gyanúsítottak vagyonát, így a kár nagy része megtérült - ismertették a tipikusnak mondott esetet.

Rovatok