Index Vakbarát Hírportál

Járai: Nem elképzelhetetlen egy újabb IMF-csomag

2011. október 11., kedd 01:17

"Semmit sem tartok elképzelhetetlennek" - mondta Járai a TV2 esti műsorában arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy Magyarország esetleg újabb IMF segélyre szorul-e majd. Szerinte kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a világban, előállhat olyan helyzet, amelyben ez elkerülhetetlenné válik.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke azt mondta: 2010-ben a jegybank túl sokat, 12 milliárd forintot költ saját fenntartására, ezek egy része megspórolható lett volna. Szerinte amikor az állami és banki szférákban is csökkentették a béreket 2010-ben, addig az MNB-ben növelték, számos "felesleges tanácsadói szerződést" kötöttek.

Szerinte a magyar monetáris politika évek óta rossz irányba megy, a jegybanknak évekkel ezelőtt kamatot kellett volna csökkentenie, és pénzt pumpálnia a gazdaságba, mint ahogyan azt más európai országok jegybankjai is tették.

A Költségvetési Tanács egyik tagjaiként Járai két nagy veszélycsoportot lát a jövő évi költségvetés kapcsán. Az egyik a nemzetközi gazdasági környezet: szerinte egyelőre nehéz megmondani, hogy mekkora lesz a visszaesés, "rendkívül bizonytalan a helyzet". A tervezett bevételeket veszélyezteti ezen kívül az is, hogy az ezt biztosító törvények jó része még nem készült el. Ez ugyanakkor - mint mondta - minden évben így szokott lenni.

Szerinte az MNB megszorító pénzpolitikája, és a devizahitelesek magas aránya miatt a fogyasztás élénkítésre nagyon kevés eszköze van a kormánynak.

"Azt gondolom, hogy az áfarendszerben is van még mozgástér" - mondta Járai arra a kérdésre, hogy mely területen lát még lehetőséget az adóbevételek növelésére. Emlékeztetett, az áfabevételeknek mindössze 60 százalékát szedik be, elsősorban ennek hatékonyságán kellene javítani.

Az egykulcsos adóval kapcsolatban úgy vélte, csak akkor van értelme egykulcsos adórendszert bevezetni, ha a kinnmaradt jövedelmet az adózók visszaforgatják a gazdaságba. Sajnos most úgy tűnik, hogy ez nem történik meg, az emeberk inkább megtakarítanak. Kicsit szerencsétlen időpontban – egy válság közepén  - vezették be az új adórendszert, így nem éri el azokat a hatásokat, amiket más országokban.

A végtörlesztés valóban nehéz helyzetbe hozta a bankokat, de ezt maguknak is okozták, vélte Járai, aki szerint sok bank nagyon durván és pénzéhesen belement a svájci frank hitelezésbe. Elsősorban persze az előző kormány a felelős, a bankok csak követték a nagyobb profitot. "Az Európai Unió legnyereségesebb bankjai voltak a magyar bankok, érthető, ha ebből nem szívesen adnak vissza" - vetette fel a volt jegybankelnök.

Rovatok