Index Vakbarát Hírportál

Merre mehet a forint?

2011. november 25., péntek 00:51 | aznap frissítve

A délutáni 311 forint/eurós árfolyam késő éjjel 314-ig szaladt el, a Moody's bejelentése után azonban a volumen szempontjából jelentősebb európai piacokon lényegében nem folyt kereskedés. Arról, hogy az árfolyamra milyen hatással lehet a bóvliba sorolás, megoszlott az Index által megkérdezett elemzők véleménye.

Meddig drágul az euró a következő egy héten?

  • 2217
    Valamennyivel átlépi a 320 forintott
  • 1334
    340 forint környékére
  • 1263
    350 forint fölé
  • 1263
    Marad 320 forint alatt, mostani szintje környékén
  • 606
    300 Ft alatti euróra erősödik a forint

Néhány napra előre nem lehet jósolni, de a döntés akkor is magában hordozza a gyengülés esélyét, ha erre már régóta számított a piac – mondta egy szakértő, aki szerint szinte jobb is, hogy a leminősítéssel kapcsolatos bizonytalanság végre kikerül a pakliból, megtörtént a dolog.

Az IMF-tárgyalások bejelentésével szerzett előnyünk forinterősítő hatása ezzel alighanem eltűnik. Ugyanakkor az nagy kérdés, hogy elérjük-e az eddigi rekordszintet: a 317,72-es mélypontra, azt tesztelve ugyanis könnyen újabb komolyabb forintgyengülés indulhat el. Nagyobb esélye azonban annak van, hogy a piac immáron nem büntet tovább, a bóvlibasorolás ugyanis csak idő kérdése volt, néhány forintos reakcióval megúszhatjuk a Moody's döntését.

Aki shortolni akarta a piacot, már shortolja, ebbe már kevesen fognak beszállni – véli Samu János, a Concorde elemzője. A forint esésére játszó befektetők nagy száma így most egyfajta védelmet jelent, magyarázta a szakember, hiszen aki már korábban felvett ilyen pozíciót, az árfolyam gyengülésével vásárolni kezd, hogy zárja azt, így pedig vevőként lép fel a forintpiacon, amivel egy komolyabb esést megakadályoz.

Rovatok