Mennyi pénzből gazdálkodhat jövőre a magyar állam? A kérdésre elvileg hétfő éjszaka megszületik a válasz, amikor a parlament elfogadja a 2012-es költségvetést.
Gyakorlatilag hétfő este még nem lehetett tudni. Csak az tűnt biztosnak, hogy a központi költségvetés hiánya 576 milliárd 160,7 millió forint lesz, azt viszont nem, hogy ez milyen bevételből és kiadásból jön össze.
Hétfőn éjszaka, cikkünk megjelenése után valóban összeült a bizottság, hogy korrigálják a hibát, a rendkívüli ülésen egy olyan bevételi és kiadásifőösszeget javasoltak, amelyek sem a zárószavazás előtti módosítókban feltüntetett főösszegekkel nem egyeznek meg, sem a november végén rögzített főszámokkal. A bevételi főösszeg 14 348 947,1 millió, a kiadási 14 917 107,8 millió forint lesz.
A parlament szakbizottsága, a számvevőszéki és költségvetési bizottság – amely elnöke a jobbikos Nyikos László, egyik alelnöke Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő – ugyanis hétfőn olyan módosítást is megszavazott, és ezzel a parlamentnek is elfogadásra ajánlott, amely ellentmondásokat tartalmazott.
Tehát nemcsak átírják az utolsó pillanatban, zárószavazás előtti módosítóval a költségvetési törvényjavaslatban az államháztartás központi alrendszerének bevételi és kiadási fő számait, hanem egyenesen három különböző főösszegpárt fogadnak majd el egyszerre. Legalábbis ez történik, ha jelenlegi formájában szavazza meg a parlamenti többség a bizottság módosítóját.
Miután az ajánlások között három, a bevételi és kiadási összegeket módosító javaslatot is támogat, az összegek mindháromban különbözőek. Vagyis ha a képviselők éjszaka igennel szavaznak a zárószavazás előtti módosítóra, a költségvetésben az államháztartás központi alrendszerének bevételi oldalán ugyanabban rubrikában egyszerre jelenik meg a 14 343 646,6 milliós, 14 324 765,3 milliós, és a 14 316 608,5 millliós összeg. És ugyanígy a kiadásin is lesz 14 919 807,3 milliós, 14 900 926 milliós és 14 892 769,2 milliós számunk.
Az Index munkatársai a parlamentben a bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselőit egyaránt igyekeztek megszólaltatni, ám érdemi magyarázatot nem kaptak arra, mi történt.
Az általunk elért képviselők közül a független Molnár Oszkár nem vett részt a testület mai ülésén, míg a fideszes Babák Mihály csak annyit mondott kérdésünkre: elképzelhető, hogy ilyesmi történt, de még éjjel lesz bizottsági ülés, ahol áttekintik a helyzetet.
Forrásaink szerint az abszurd helyzet alighanem a zárószavazások körüli kapkodások és az egyeztetések hiányának eredménye. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelösségi Intézet Budapest elemzője az Indexnek azt mondta: egyértelműen bakiról van szó, amit vélhetőleg kezelni tud a bizottság. Nagyobb problémát jelent a fő számok módosításának módja, amely ellentétes a házszabállyal.
Az államháztartásról szóló törvény szerint a kormánynak november 30-ig kell meghatároznia a költségvetési fejezetek, alapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét. A törvény értelmében az időpont után a benyújtott módosító javaslatok ezeken a számokon már nem változtathatnak.
Romhányi szerint a törvény keményvonalas értelmezése szerint az említett dátum után egyáltalán nem szabad a fő számokhoz nyúlni, de értelmezhető úgy is, hogy csak abban az esetben lehet módosítani, ha azt egy még a zárószavazás előtt elfogadott törvény szükségessé teszi.
A dohánytermékek jövedéki adó módosításáról szóló törvényjavaslatot – amelytől további 20 milliárd bevételt vár a költségvetés –, azonban még be sem adták, hívta fel a figyelmet a közgazdász.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta: „a főszámokat nemcsak hogy nem kell, hanem nem is szabad módosítani. Van egy világos gazdaságfelerősítő, -megerősítő stratégiánk, ahhoz bizonyos államadóssági számok, költségvetési hiányszámok tartoznak. Tehát azokon nem akarunk változtatni, azokat tartani kell, dacára annak, hogy kisebb lesz a növekedés, és gyengébb lesz a forint, mint ahogy ez még az október eleji időkben látszott".
A helyzet megoldása várhatóan az lesz, hogy még hétfő éjjel ismét összeül a bizottság, és elfogad egy olyan javaslatot, amely a három szám egyikét, vagy – és ez a valószínűbb – egy negyediket fog tartalmazni.
Nem a mostani a forradalmi lendületű törvényalkotás első bakija. November végén tévedésből egy elírással jelent meg a Magyar Közlönyben a 2012-es adócsomag: a hatályba léptető passzusoknál egy felsorolást szolgáló kötőjel helyett vessző került a szövegbe, miáltal a jövő évi adószabályok egy része azonnal hatályba lépett volna. Ezt a hibát akkor még egy azonnali újbóli közlönykiadással korrigálták.