Index Vakbarát Hírportál

Két hét múlva dönt az IMF Magyarországról

2012. január 4., szerda 15:15

Az IMF január 18-án tartja azon ülését, melynek napirendjén szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció számára adandó mandátum, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a forint árfolyama szerdán történelmi mélypontra zuhant, az euróval szemben átlépte a 320 forintos szintet is.

„A forintárfolyam ma jól láthatóan nem a gazdaságpolitikára reflektál, hanem a közeljövőben megkezdődő tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.  Addig nyilvánvalóan a tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forintárfolyam alakulásában" - írta közleményében a minisztérium.

Arról, hogy az új forintmélypont indokolja-e a magyar kormány IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos stratégiájának újragondolását, megkérdeztük Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodáját is, ahol közölték: a magyar kormánynak következetesen az az álláspontja, hogy Magyarországnak jelenleg nincs szüksége azonnali külső pénzügyi segítségre a szervezettől, ezt decemberi nyilatkozatában Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi delegációvezetője is megerősítette.

Úgy vélték, a mai világgazdasági helyzetben az ország piaci finanszírozásának biztosításához a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelei által kínált védőhálóra van szükség, mivel „ a magyar kormány az ország hosszú távú érdekét szem előtt tartva elkötelezte magát a piaci finanszírozás mellett. Ennek megerősítéséhez szükséges az IMF-EU megállapodás, amely a piaci bizalom helyreállítását segítheti elő."

Fellegi sajtóirodája lapunkkal közölte, a kormány megállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációjával, és a korábban megfogalmazott álláspontja alapján kész az előfeltételek nélküli hivatalos tárgyalásra, felajánlva az IMF és az EB szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről, feltételeiről. A magyar delegáció várja a hivatalos visszajelzést tárgyalópartnerei részéről, hogy a formális tárgyalásokhoz szükséges mandátumok kiadásának kérdésében a két szervezet, belső döntéshozatali eljárásrendje alapján meghozza döntését.

„A kormány továbbra is nyitott arra, hogy számos ponton befogadja a nemzetközi szervezetek javaslatait, amennyiben azok nem sértik az ország érdekeit és szuverenitását. Ennek keretében, a hivatalos tárgyalások előkészítéséért Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter jövő héten több napos informális egyeztetést folytat Washingtonban az IMF képviselőivel, vezetőivel" - írták. Mint arról lapunk korábban beszámolt, a miniszter jövő héten szerdán utazik az informális tárgyalásra, és Brüsszellel is további megbeszéléseket folytatna, ahonnan azonban időpontot egyelőre nem kapott.

A tárca nélküli miniszter sajtóosztálya közölte: az IMF és az EB által biztosítandó pénzügyi konstrukció formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a hivatalos tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés.

Fellegi Tamás a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjújában elmondta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kínált készenléti hitel és a magyar kormány által óhajtott elővigyázatossági hitel kérdésében kompromisszumra számít. Fellegi Tamás megerősítette, hogy a kormány a piacról kívánja finanszírozni a magyar államadósságot még akkor is, ha az IMF-EU hitelkeret a piacinál kedvezőbb feltételeket kínál. A miniszter arra számít, hogy az IMF-fel könnyebb, az EU-val bonyolultabb lesz a megállapodás.

A magyar delegáció másik tagja, az NGM-es államtitkár Pleschinger Gyula a WSJ cikke szerint kifejtette: a kormánynak van terve arra az esetre, ha nem születik megállapodás egy új biztonsági hálóról. „Nem lenne tragédia" - ismételte meg Orbán Viktor miniszterelnök korábbi kijelentését azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha nem jönne létre új IMF-megállapodás.

Rovatok