Index Vakbarát Hírportál

Ryanair: Megállapodtunk a reptérrel

2012. február 9., csütörtök 13:54 | aznap frissítve

Pénteken aláírják a Ryanair és a Budapest Airport közti megállapodást – jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Azt mondják, a magyar állammal is sikerült megállapodniuk, és támogatást kapnak a budapesti járatokért, azt egyelőre nem mondta meg, mennyit és milyen feltételekkel. A Magyar Turizmus Zrt. közölte: támogatást nem kap a Ryanair és más légitársaság sem. Egy légimarketing alapból lehet közös marketingtevékenységet finanszírozni – hogy ebből idén milyen cégekkel milyen együttműködést kötöttek, azt szintén nem tudni.

A vezérigazgató bejelentette, hogy február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az ötvenegyedik lesz, és ahol öt repülőgép állomásozik majd. Három már a jövő péntektől üzemelni fog, míg két új Boeing 737-es március közepén érkezik. Bejelentettek egy új járatot is, ez a Budapest–Tampere útvonalon fog közlekedni. Ezzel a járatok száma heti 42-re emelkedik majd, „ezzel is pótolva a Malév sajnálatos kiesése okozta űrt” – mondta O'Leary.

„Olyan ez, mint amikor valaki találkozik egy csinos lánnyal,  veszkednek, kibékülnek, megint veszekednek és házasság a vége. Aztán mondhatjuk, hogy egy nagyon gyors szex jött, és jövő pénteken már itt is a három kisgyerek. Csakhogy ezek 70 millió dolláros bébik” – tréfált a vezérigazgató.

A január végén közölt kétmillió utassal szemben a Ryanair 2,4 millióval számol az első évben. Úgy számolnak, hogy millió utasonként ezer munkahely is létrejön közvetve, így 2400 új állást is jelent az ír légitársaság visszatérése. A Ryanair részéről ez egy 350 millió dolláros beruházást jelent – tette hozzá.

Megállapodtak a kormánnyal

A közismerten költségérzékeny, a budapesti repteret annak árai miatt egyszer már elhagyó ír fapados cég vezérigazgatója egy kérdésre válaszolva elmondta: nemcsak a reptérrel, hanem a magyar állammal is megállapodtak, és támogatást kapnak a ferihegyi járataikért cserében. A megállapodással, ahogy fogalmazott, „nagyon elégedett”, ugyanakkor „a részleteket bizalmas információnak” tekintik.

"Kisebb vita miatt kivonultunk a múltkor, de ez is azt mutatja, hogy milyen rugalmasak vagyunk". mondta O'Leary. "Még most is nagyon sokat fizetünk ezeknek a gazdag németeknek"- tette hozzá később.

A fapados légitársaságoknál nem szokatlan működési modell, hogy a milliós nagyságrendű turista adott országba szállításáért turizmusmarketing- vagy egyéb hozzájárulást kér, és részben abból fedezi költségeit (ez a megoldás nem feltétlen minősül az uniós szabályok tiltott állami támogatásának).

A légimarketingalap segít

Lapunk szerette volna megtudni a Magyar Turizmus Zrt.-nél, hogy ebben az esetben is ez történt-e, és ha igen, a Ryanair milyen feltételekkel és milyen összeget kap közpénzekből. A magyar turimusmarketing vállalat csütörtök délután közleményt adott ki, amelyben azt közölte: létezik egy úgynevezett Légi Marketing Alap, aminek 2011-ben 300 millió forint volt a keretösszege, és amelynek köszönhetően tavaly rövid időn belül több új – Magyarországra irányuló – légijárat nyitásáról született döntés. Ezek között a Malév korábbi járatai mellett, szerepelnek a Qatar Airways, az American Airlines, a Jet2.com és az airBaltic járatai is.

A Magyar Turizmus Zrt. szerint az alap – amely 2012-es költségvetéséről nem szól a közlemény – segítette elő, hogy a Ryanair, mint azt január végén bejelentették, visszatérjen Budapestre. Az MT Zrt. közölte azt is: az Alap felhasználásával „a nemzeti turisztikai marketingszervezet és a légitársaság intenzív, közös marketingtevékenységet folytat Magyarország népszerűsítése érdekében azokon a küldőpiacokon, ahonnan a járatok indulnak”.

A közlemény megjegyezi: ezek az információk „a január 24-i helyzetet tükrözték, a Malév leállását követő új járatokkal kapcsolatos együttműködésre nem vonatkoztak”. Arra viszont, hogy a mostani helyzetben van-e, lesz-e megújult együttműködés, nem ad választ a közlemény.

A kettes terminált használják

A reptér kettes termináljáról is fognak indulni a gépeik – erősítette meg O'Leary, ugyanakkor a Budapest Airportot még mindig elég drága repülőtérnek tekintik. Egy kérdésre válaszolva elmondta: az állammal és a reptérrel kötött megállapodásban időbeni megkötés nincs, így bármikor elhagyhatják Ferihegyet.

A vezérigazgató szavaiból az is kiderült: totális háborút indítanak a Wizz Air ellen. Michael O'Leary bejelentette, hogy bármilyen árat is kínáljon a versenytárs, ők feleáron és kétszer akkora kapacitással fogják adni ugyanazt.

"Ez ráadásul nem is egy magyar cég, a befektetők amerikaiak és angolok.  Van egy magyar igazgatósági tagjuk, de ő pedig Svájcban él." - érvelt a Ryanair vezetője. "Budapest nem hagyatkozhat a veszteséges Wizz Air-re. A Jersey szigetén lévő adóparadicsomba vannak bejegyezve, de hát minek is nekik adóparadicsom, amikor soha nem voltak még nyereségesek! Az egyetlen olcsó légitársaság itt a Ryanair lesz." -mondta a vezérigazgató.  "Olcsóbbak és pontosabbak vagyunk náluk. És persze jóképűbbek is." -zárta tájékoztatóját Micheal O'Leary.

A Wizz Air-nek egyébként két magyar igazgatósági tagja van, Váradi Józsefen kívül 2011. április 7. óta Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter, is tagja a testületnek.

Rovatok