Index Vakbarát Hírportál

Debrecenből is repül a Wizz Air

2012. február 13., hétfő 13:20

A Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon bejelentette, hogy 2012. június 18-ától repülőjáratokat indít a Debreceni Repülőtérről (DEB). Kezdetben heti három járat indul Debrecenből – hétfőn, szerdán és pénteken – a londoni Luton repülőtérre, amely közvetlen eljutást biztosít London központjába és Közép-Anglia más városaiba. A járatok a két város között oda-vissza közlekednek, az említett napokon vissza is térnek Debrecenbe.

A Wizz Air és Debrecen város vezetésének meggyőződése, hogy az új járatok nagymértékben hozzájárulnak Kelet-Magyarország – különösen Debrecen és térsége – turizmusának fejlődéséhez, továbbá a repülőjáratok indítása, az ahhoz kapcsolódó új szolgáltatások következtében a régió gazdasági növekedésének egyik motorja lesz. A tervek szerint az első évben közel 50.000 ember utazik majd ezeken a járatokon. Az első időszakban egy jegy egy útra az összes költséggel számolva 9900 forint lesz - közölte a cég.  

„A menetrend szerinti járat beindításának számunkra legfontosabb következménye azon túl, hogy Debrecen és London, a világ egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és turisztikai központja között közvetlen légi összeköttetés jön létre, az, hogy a járatindítás városunkban és térségében jelentős hatást gyakorol a gazdaság fejlődésére, a munkahelyteremtésre és kifejezetten pozitív következményei lesznek a turizmus területén.” – fejtette ki álláspontját Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

„A debreceni repülőtéren jelenleg is jelentős fejlesztések folynak, azonban a Wizz Air járatindításával összefüggésben a szolgáltatási színvonal növelése érdekében további mintegy 500 millió forint értékű fejlesztést tervezünk megvalósítani. A Debrecen-London járat közvetlenül 15-20 fővel növeli a repülőtéri munkahelyek számát” – mondta Herdon István, a Debreceni Repülőteret üzemeltető társaság tulajdonosi képviselője.

Rovatok