Egyre sűrűbben hangzik el a magyar középosztály megerősítésének gondolata, Orbán Viktor több beszédében is hangsúlyozta, a kormány határozott gazdaságpolitikai célkitűzése egy olyan társadalom létrehozása, amelynek a középosztály áll a középpontjában. Évértékelő beszédében azt mondta: a középosztálynak alulról nyitottnak kell lenni, de „nem azért, hogy a tagjai kipotyogjanak, hanem azért, hogy mások felkapaszkodjanak. Keressük azt az emeltyűt, amivel a leszakadókat is fel tudnánk emelni”.

Mi az a középosztály?

Bár a középosztály kérdése időről-időre előkerül a politikai szlogenek szintjén, valójában nehéz megmondani, pontosan mit jelent ma Magyarországon a középosztályhoz tartozni, így azt is, kiket ért a kormány középosztály alatt. Orbán Viktor a Széll Kálmán Társaság ülésén tartott beszédében úgy írta le a középosztályt, mint azt a réteget, aki a gazdasági teljesítményt nyújtja, a kört azonban nem szűkítette le nagyon a definícióval: „ő dolgozik, ő vállalkozik, ő fizet adót, ő nevel családot, ő tart fenn gyermekeket”.

Hasonló fogódzót adott a Nemzetgazdasági Minisztérium is, kérdésünkre, hogy mit értenek középosztály alatt, és mely intézkedések szolgálják a megerősítését, azt válaszolták: „a kormány az elmúlt másfél évben számos olyan intézkedést hozott, amelyek családok százezreinek nyújtottak segítséget.  Az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetése, az adósságcsapdából kiutat mutató végtörlesztés és árfolyamgát lehetősége, a családtámogatási program, vagy az Új Széchenyi Terv mindazokat erősíti, akik dolgoznak, vállalkoznak, gyermekeket vállalnak, családot tartanak el”.

A Kormányszóvivői Iroda a középosztály kilétét firtató kérdésünkre többoldalas esszében válaszolt, ők a vállalkozók, polgárok, családok tengelyen helyezték el a középosztályt, amely „nyitott és befogadójelleggel bíró fogalom: ide sorolandó Magyarországon a hagyományos értelemben vett munkásoktól a vállalkozókon keresztül az értelmiségig mindenki, aki tud és akar dolgozni”.

Liszt Ferenc és rezsibefagyasztás

A Kormányszóvivői Iroda jóformán minden eddigi kormányzati intézkedést a középosztály megerősítéseként könyvelt el, válaszukban hosszan sorolják az elmúlt évek eredményeit. Az egykulcsos és a családi adózást, azt, hogy Liszt Ferenc éve volt a tavalyi, hogy bevezették a szocpol támogatást, és a rászoruló gyermekeknek ingyenes bölcsődei, óvodai és iskolai gyermekétkeztetést biztosítottak.

A középosztályt erősíti szerintük az áremelési moratórium bevezetése is, vagyis, hogy a gáz, távfűtés, villany, víz- és csatornadíjak nem emelkedhetnek. Ide sorolták a többször meghosszabbított kilakoltatási moratóriumot is, valamint azt, hogy megteremtették a végtörlesztési lehetőségét, és módosították a közbeszerzési törvényt.

Jobban keresőnek gondoljuk

A közgondolkodásban ennél szűkebb, és jobban élő körre gondolnak. Miközben a KSH adatai szerint tavaly körülbelül 210 ezer forintos bruttó (140 ezer forintos nettó) volt az átlagos havi bér, a Nívóblog nem reprezentatív internetes szavazásán – ahol arról kérdeztek, hány forint havi nettótól számít egy család középosztálybelinek – a többség úgy vélte, egy ilyen család nettó jövedelme 400 ezer és 1 millió forint havonta. Vagyis többségében fölé lőttek annak a középnek, amely a jövedelmi adatokból kirajzolódni látszik.

A kormány eddigi intézkedéseinek jelentős része is ennek, a középosztály legfelső részének kedvezett. A miniszterelnök korábban azt mondta, az egykulcsos adó „visszaadta a középosztály hitét abban, hogy munkáját megbecsülik”. Az egykulcsos adó kedvező hatása azonban – a gyerekkedvezményt figyelmen kívül hagyva – csak 83 ezer forinttal a bruttó átlagkereset fölött, 293 ezres bruttótól érezhetők.

A Magyar Nemzeti Bank egyik tanulmányában kiszámolta a tényleges egykulcsos rendszer jövedelmi hatásait, vagyis, hogy mi történik, ha a kormány a járulékemelés és az adójóváírások kivezetése mellett egy lépésben kivezeti a szuperbruttót. Bár az eredeti terv ez volt, a szuperbruttó végül idén havi 202 ezer forint fölött megmaradt, várhatóan jövőre vezetik ki a rendszerből. (A jövedelemcsoportokat úgy képezték, hogy a háztartásokat öt egyenlő számú csoportra osztották a létszám alapján is korrigált jövedelem szerint.)

A háztartások jövedelmének változása, csak adóváltozások (az eredeti szja-terv szerint)
		Rosszul jár	Semleges	Jól jár
1. ötöd	érintettek (ezer fő)	1464	561	542
	éves jöv. változása (ezer Ft és %)	−65 −3,9%	–	99 4,8%
2. ötöd	érintettek (ezer fő)	1020	492	578
	éves jöv. változása (ezer Ft és %)	–132 –5,6%	–	166 5,2%
3. ötöd	érintettek (ezer fő)	795	526	484
	éves jöv. változása (ezer Ft és %)	–173 –6,1%	–	223 6%
4. ötöd	érintettek (ezer fő)	762	414	607
	éves jöv. változása (ezer Ft és %)	–161 –5%	–	352 7,5%
5. ötöd	érintettek (ezer fő)	424	202	1021
	éves jöv. változása (ezer Ft és %)	–132 –3,5%	–	976 12,4%
Összesen:	érintettek száma (ezer fő)	4464	2195	3232
	év. jövedelem változása	–122 –4,8%	-	454 8,03%

A felső középosztályt szem előtt tartó kormány képét jelzi az is, hogy miközben Orbán Viktor évértékelő beszédében leszögezte, a teljes középosztályban gondolkodik, „nemcsak a tetejében vagy az aljában”, máskor a középosztályt erősítő intézkedések között egy sor olyat említett, amellyel valójában inkább csak a felsőbb társadalmi – egyes becslések szerint néhány százezer fős – réteg járt jól.

Úgy vélte, az adórendszer átalakításával, a magánnyugdíjrendszer megszüntetése után a reálhozamok kifizetésével, a társasági nyereségadó csökkentésével a vállalkozóknak visszafizetett áfával együtt 2011-ben összesen 1280 milliárd forintot „hagyott kinn” a kormány a középosztálynál.

Nincs már olyan, hogy középosztály?


Mivel a kormány válasza alapján meglehetősen homályos maradt, hogy valójában kik tartoznak a középosztályba, több szociológust is megkérdeztünk. A legtöbben azonban elhárították a kérdést, mondván a politika által használt „középosztály” kifejezés nincs összhangban a tudomány által használt „középosztály, középréteg” kategóriával, amely használatát a mai társadalomtudósok már inkább kerülik is.

„A magyarországi rétegződéskutatás átalakulóban van” – mondta Kovách Imre az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója, aki szerint mára az osztályszerkezetek összetetté és nehezen felismerhetővé váltak, az „osztály” és „réteg” fogalmak a foglalkozások kategorizálásával létrehozott modellek ideje lejárt. A szociológiában az osztályok eltűnésének gondolata már az ötvenes-hatvanas évek fordulóján megjelent, akkor ezt azzal indokolták, hogy a második világháború utáni gyors gazdasági növekedés a társadalmat nyitottá tette. Elmosódtak a korábbi időkre jellemző réteghatárok, megszűnt a hagyományos csoportidentitás, az osztályérdekeket az egyéni érdekek érvényesítése váltotta fel.

Ma már a társadalom középrétege nem más, mint a különböző egyenlőtlenségi rendszer különböző dimenziói mentén középen elhelyezkedők csoportja. Hogy ebbe kik tartoznak, az annyiféleképpen határozható meg, ahány lényeges egyenlőtlenségi szempontot vizsgálunk. Más középréteget kapunk, ha jövedelemi, vagyoni szempontokat vizsgálunk, és mást, ha az iskolai végzettség, fogyasztás vagy akár a kulturális aktivitás, hatalom szerinti középrétegekről beszélünk.

Egyharmados közép


Az utolsó átfogó magyarországi középosztálykutatás a kilencvenes években történt, ezek elsősorban a vagyoni és az életmódbeli aspektusokat vizsgálták. Eszerint a középosztály rétegeibe a teljes népességnek alig egyharmada tartozik, a középosztály tagjai a társadalom többségéhez képest pozitív privilégiumokat élveznek, bár nem érzik, hogy a többségi társadalomhoz képest kedvezőbb lenne a helyzetük, így nem alakult ki bennük a más társadalmakban a középosztályt jellemző erős társadalmi szolidaritás.

Utasi Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem szociológusa szerint ennek többek között az az oka, hogy a társadalmi mozgások-változások következtében hiányzik a középosztály biztonságérzete, igényelt életszínvonala. Felidézte: a második világháború előtt a középosztály tagjait az különböztette meg egyértelműen a hierarchiában alattuk elhelyezkedőktől, hogy nehéz fizikai munka nélkül elégíthették ki a szükségleteiket, az átlagosnál jobbmódúak, műveltebbek, képzettebbek voltak; ők a társadalomnak mintegy ötödét adhatták.

A szociológiatörténeti munkák azonban már akkor is több rétegből álló magyar középosztályról írtak, vagyis egységes középréteg akkor sem volt. Egyes modellek három, mások kétrétegű középosztályról írnak, az első felosztás alsó középső és felső középosztályról beszél, a másik önálló és alkalmazotti illetve tradicionális polgári és rendi középosztályokra osztották fel a társadalom középső rétegét.

Átformáló negyven év


A magyar középosztály a szocialista időszak negyven évében jelentősen átformálódott. Az államosítás megszüntette a polgári középosztályi vállalkozó réteget, kulturálisan azonban továbbélt. Míg az ötvenes évekre még jellemző volt, hogy alacsonyan iskolázott emberek kerültek felelős pozíciókba, addig a hatvanas évekre világossá vált, a középosztály tudását a rendszer sem nélkülözhette. Ők első körben a hagyományos, régi középosztály tagjai közül kerültek ki, idővel azonban a szocializmus is kitermelte a maga középosztályát.

A szocialista iparosítás szakembereket igényelt, ennek hatására a diplomások aránya megháromszorozódott, kialakult a szocialista új középosztály, amely életvitelével, fogyasztási preferenciáival egyre inkább hasonulni kezdett a korábbi középosztálybeli családok utódainak felszínen megjelenő életvitelmintáihoz. Az új középosztály is takarékoskodni és beruházni kezdett, rendezvényeket látogatott, utazgatott, gyerekeit különórára járatta. Egy jelentős különbség azonban volt a nyugati ipari társadalmi középosztályaihoz képest – és ez a mai napig részben megmaradt –, az, hogy a magyar középosztály jóval kevesebb gazdasági autonómiát élvezhetett, nem tudott függetlenné, a társadalom szabad formálójává válni.

Átalakulás a rendszerváltás után


A rendszerváltás évében már nemcsak a gazdaság és művelődés, de a politika szférája is nagyrészt a diplomások irányítása alatt állt. Ekkor már legalább három, eltérő rétegre tagolódott. Létezett egy szűk réteg, a tradicionális középosztály mentalitását őrző családok leszármazottainak rétege, főleg városi értelmiségi családok utódai, akik át tudták menteni az értékeket. Csírájában, de már ekkor megjelent a jómódú, vállalkozói középosztály. A harmadik és legszélesebb csoport az új, szocialista középosztály volt, ők többnyire szakmunkások, jómódú parasztok, állami kisalkalmazottak utódaiként tanulással, képzéssel emelkedtek a középosztályba.

Egyik rétegük kiemelkedett, belőlük jött létre az új politikai elit képviselőinek többsége és belőlük jött létre a kisszámú magyar nagyvállalkozó is, akik jórészt korábbi kulturális tőkéjük és vezető pozíciójukból eredő kapcsolati vagyonuk segítségével jutottak rövid idő alatt – jórészt a privatizációs időszakban – tőkéhez. A középrétegek tagjai tehát tovább differenciálódtak, aszerint, hogy a privatizációval valaki vagyonhoz jutott-e vagy sem, a megváltozott gazdasági körülmények között piacképesnek számított-e a szaktudása. További törést jelentett az a kérdés, hogy érintette-e a munkanélküliség és ha igen, életének mely szakaszában, képes volt-e még időben váltani, vagy nem. A középosztály tagjai ráadásul az ország eltérő régióiban, eltérő eséllyel jutottak jövedelmező munkához, sőt egyáltalán munkához.

Eltűnt, vagy megerősödött?


Bár általánosan elterjedt vélemény, hogy a középosztály a rendszerváltást követő évtizedben lecsúszott, a Tárki kutatása szerint a magukat a középosztályhoz sorolók még többen is lettek. A megkérdezettek 1994-ben és 1998-ban tekintették magukat legnagyobb arányban a középosztályhoz tartozónak. 1996-ban, ahogy a gazdasági létfeltételek keményebbé váltak, elsősorban az alsóosztályi besorolást választók részaránya emelkedett, vagyis a korábbiaknál többen fogadták megadással a szegénységtudatot.

Emelkedett a magukat alsóközéposztályba számítók aránya egyidejűleg csökkent a középosztály középső részének részaránya. Az 1998-as adatok szerint csökkent az alsóosztályi identitást megjelölők aránya, az identitásrétegek felfelé csúsztak. De az ezredfordulóra 1991-hez képest a középosztály három rétegébe önmagukat besorolók aránya összességében nem lett kisebb, sőt növekedett is, ma mintegy a társadalom harmadát adhatják.

Ábránd marad?


„Már a rendszerváltás után politikai szólammá vált, hogy az új, demokratikus társadalom kifejlődéséhez gazdag, autonóm középosztályra van szükség, a privatizáció programja is a középosztályok gazdagítását, vagyonhoz juttatását célozták. Jelentős vagyonra azonban végül kevesen tettek szert, a rendszerváltás hatására tovább töredezett a középosztály” – állítja Utasi.

Szerinte ábránd maradt, hogy sikerül kialakítani egy olyan társadalmi réteget, amelyik aztán vállalkozásokba kezd és munkahelyeket teremt. Az mindemellett kétségtelen, hogy a középosztály felső része jelentősen meggazdagodott a korábbi állapothoz képest, az összes kormány elsősorban ezt a réteget támogatta, miközben a társadalmi egyenlőtlenség tovább nőtt, a legszegényebb csoportok kárára hozták helyzetbe a már eleve magasabb jövedelműeket. Kovách Imre szerint önmagában az, hogy a kormány növelje, vagy megteremtse a középrétegek gazdasági autonómiáját, érthető politikai szándék, kérdés, hogy ez hogyan valósítható meg, illetve, hogy a gazdaságpolitikai intézkedések csakugyan ezt szolgálják-e, vagy nem.