Az emberek újabb mentőövként értelmeznék, a fizetési hajlandóságuk tovább romlana, így a végén a mostaninál is több adóst kellene megmenteni – ezt várják a bankok a magáncsődtől, ezért nem támogatják. Az NGM is hasonlóan érvel, így, bár hivatalos kormányzati álláspont még nincs róla, várhatóan semmi nem lesz a magánszemélyek fizetésképtelenségét kezelő eljárásból.
A bankok ellenállása mellett az NGM józansága is kellett ahhoz, hogy a szaktárca végül ne támogassa a magáncsőd bevezetését. Így értékelték forrásaink azt a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült és az Indexen bemutatott dokumentumot, amiből kiderült, hogy a tárca szakértői a magáncsőd ötletének elvetését javasolják a kormánynak.
Az NGM-ben készült tervezet három érvvel támasztotta alá, hogy miért nem kell a magáncsőd: mert az adósok azt hinnék, hogy megint megmentik őket, ezért romlana a fizetési fegyelem. És mert még nem jött el az ideje, meg kell várni a válság végét. És végül: mert az érintettek többsége olyan rossz helyzetben van, hogy a magáncsőd csak átmeneti menekvést jelentene, a hitel így is, úgy is végrehajtással zárulna le.
Bár a témával kapcsolatos háttérbeszélgetéseinkben minden megkérdezett cáfolta, hogy a bankok és a szaktárca egyeztetett az ügyben, a két fél gondolatmenetében pontosan ugyanazok az érvek tűnnek fel a magáncsőddel szemben. (A nyilvános adatbázisokban egyetlen nyomát találtunk annak, hogy az utóbbi hónapokban az MNB és a PSZÁF elnöki szinten egyeztetett az NGM államtitkáraival az ügyben a Pénzügyi Stabilitási Tanácsban, de a megbeszélésen a Bankszövetség képviselői nem voltak jelen: 3. oldal, 5. pont, pdf.)
A magáncsőddel a fizetésképtelen adósok élhetnének. Ők azok, akik jellemzően jelzáloghitel vagy autóhitel mellett fedezetlen tartozásokkal, folyószámlakölcsönnel, fogyasztási kölcsönökkel, illetve közüzemi számlákkal is tartoznak (a végrehajtások többsége egyébként ilyen apróbb ügyek miatt indul), a számlatengerben pedig sokan menthetetlenül elvesznek. Ha egy ilyen adós ellen valamelyik hitelezője eljárást indít, az gyakran káoszhoz, visszaélésekhez vezet, az ilyen helyzetekben pedig az adós teljesen kiszolgáltatott, sokszor a lakása és más nagyobb értékű, hitelfedezetként szereplő vagyontárgya eladása után is adós marad.
A csődvédelem elméletileg a még menthető adósokon segítene, akiknek folyó bevételeikből, lakásuk és ingóságaik értékesítéséből tartozásaik egy részét rendezni lehet. Az érintettek anyagi felügyeletét csődgondnok vennék át, ők döntenének vagyontárgyaik értékesítéséről, illetve a fizetésüket is ők osztanák be. A pénzügyi gyám akár öt éven keresztül irányíthatná a csődvédelmet kérők összes pénzügyi lépését (vagy a szabályozásban rögzített feltételek alapján akár még tovább), hogy az adósok a csődvédelem időszaka alatt egyenesbe jöjjenek, az eljárás végére pedig megszabaduljanak adósságaiktól. Ez úgy lehetséges, hogy a csődeljárás lezárásakor fennálló adósságot, ha az adós a csődgondnokság alatt mindent szabályt betartott, a hitelező, vagy a hitelezők az előzetes megállapodás függvényében elengedik.
Akiknek viszont az adósságaik arányában nincs számottevő vagyonuk és jövedelmük, hiába menekülnének a magáncsődbe, nem tudnák a feltételeket teljesíteni. Ebben az esetben a magáncsőd csak időleges segítséget jelentene, vagy még azt sem, ha már az előzetes átvilágítás során kiderül, hogy „menthetetlen” az erre jelentkező.
Az ellenérvek közül a legerősebbet egy névtelenséget kérő banktisztviselő úgy fogalmazta meg, hogy „nemcsak a magyar, hanem a fejlettebb pénzügyi kultúrákban is gondot okozna, indokolatlan várakozás alakulna ki”, ha hirtelen bevezetnék a magáncsődöt. Sokan ugyanis egyszerűen leállnának a hiteltörlesztéssel, mondta az NGM első érvéhez hasonló magyarázatát a szakértő.
Most a lakossági jelzálogadósok arányában 16-17 százalékos a késve fizetés, ami azt jelenti, hogy durván 150 ezer adós csúszik a törlesztőjével. Az aggodalmak szerint a magáncsőd bevezetésével az arány akár 20 százalék fölé emelkedne. A magasabb kockázatokra reagálva a bankoknak tovább kellene emelniük – a jó adósokra is ráterhelt – ügyfélkockázat felárakat, magyarul: a hitelek tovább drágulnának.
Ha a késve fizetők aránya 5 százalékponttal emelkedik, az durván 1 százalékpontos növekedést jelent a kockázati árazásban, ami az átlagos törlesztőt havi több ezer forinttal emelné meg. Emiatt újabb és újabb adósok sodródnának 90 napon túlra, a magáncsőd bejelentésének hatásai ezért a rendszer egészére vetítve kockázatosak.
Több banki forrásunk is hangsúlyozta: a magáncsőddel mint intézménnyel egyébként nincs baj. Ha a rossz hitelek aránya a békeidőkre jellemző 3-5 százalék közé csökkenne, akkor érdemes lenne elgondolkodni a jövőbeli bevezetésén, de „ez most nem időszerű”. Többen azt is kiemelték, hogy a magáncsődöt nem lehetne azonnal bevezetni, mert a bevezetést sok adós úgy értelmezné, hogy a most bajban lévők is segítséget kaphatnak.
Ezzel kapcsolatban azonban eltérő értelmezéseket hallottunk: egyik forrásunk szerint a bankoknak a magáncsőd újabb azonnali veszteségeket okozna, ami csak akkor lehetséges, ha a bajban lévő 150 ezer késedelmes adós is segítséget kapna.
Egy másik értelmezés szerint fel sem merült, hogy ez a kör is segítségre számíthatna: ha lenne is magáncsőd, az csak a mostantól felépülő hitelállományra lenne érvényes. A magáncsőd azonban ebben az esetben is veszélyes lenne, mert nagyon nehéz lenne a kommunikációban szétválasztani a lehetséges jövőbeli kedvezményezetteket a most bajban lévő adósoktól – fogalmazott egy banki felsővezető.
Az eltérő értelmezések mögött az állhat, hogy 2009 óta minden évben több-kevesebb szó esett arról, hogy be kellene vezetni a fizetésképtelen magánszemélyek adósságrendezésének ezt a formáját. A témában több tanulmány készült, 2009-ben a szocialista kormány egy törvényjavaslatot is beterjesztett, de ebből végül semmi nem lett.
Most a javaslatot egy parlamenti albizottság fogalmazta meg, a részletes koncepció azonban nem készült el – ez nem is volt a bizottság feladata. Január elején egy sajtóértesülésből úgy tűnt, hogy az IMF is kérheti a magáncsőd bevezetését, ezt azonban egy az IMF-delegációval személyesen is kapcsolatban álló forrásunk most cáfolta.
A magáncsődöt körbejáró átfogó tanulmány legutóbb a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) készült. Mivel ezt tíz évre titkosították, nem tudtunk belenézni, de a tanulmány lényege a tavaly novemberi pénzügyi stabilitási jelentésében nyilvánosságra került.
A jegybank szerint a nem teljesítő háztartásoknál az adósság visszafizetése akár élethosszig tartó erőfeszítések árán sem lehetséges, ráadásul sok adós van, aki nem csak bankoknak, hanem közműcégeknek, adóhatóságnak tartoznak. Esetükben „egyfajta verseny alakulhat ki a hitelnyújtók és más követeléssel rendelkezők között, ami adott esetben a hosszú távon még menthető adósokkal szembeni követelések gyors likvidációjához – az adós gyors bedöntéséhez – vezethet. Emiatt a jegybank a sok ország joggyakorlatában már ismert magáncsőd intézményének bevezetését javasolja. Ez egyrészt koordinálná a különböző hitelezők behajtási tevékenységét, másrészt megadná a »tiszta lap« lehetőségét a valóban menthetetlen, de együttműködő adósok számára” – érvel a jelentés a magáncsőd bevezetése mellett (pdf, 30.oldal).
A dokumentumból az idézett általánosságokon kívül csak egyetlen részlet derül ki: a jegybank egy olyan típusú magáncsődöt honosítana meg, amiben „a többfelé eladósodott, de különböző tartozásaik közül jelzáloghitelüket fizetni képes adósok a magáncsődben megmenthessék lakáskölcsönüket, és ezzel együtt otthonukat is”. Bár a nemzetközi gyakorlatban a magáncsőddel gyakran együtt jár az ingatlan elvesztése, ezt a mellékhatást az MNB megpróbálná kiküszöbölni.
A javaslat megfogalmazásakor a jegybank a szociális szempontok mellett nyilván szem előtt tartotta, hogy kiemelt feladata a pénzügyi stabilitás védelmezése, amit a tömeges ingatlanhitel-bedőlések és árverezések, illetve az ezek következtében csökkenő lakásárak veszélyeztetnének leginkább. A dokumentum viszont már nem tér ki arra, hogy a többi hitelezőt – közműszolgáltatókat, mobilcégeket – hogyan lehetne rávenni arra: fogadják el, hogy minden magáncsőd-eljárásban az ingatlanfedezetű banki hitelek kapják az elsőbbséget.
A hitelezők közötti megállapodás a magáncsőd bevezetése, a hitelezett vagyona fölötti osztozkodás kapcsán tényleg kulcskérdés lenne. Az alábbi táblázatban szereplő gyűjtésünkből kiderül: a bankoknak fizetendő részlet az átlagos (hitellel rendelkező) háztartásokban durván a fizetési kötelezettségek felét teszi ki, a közüzemi díjakra, az telefonra, az internetre, valamint a helyi adókra körülbelül ugyanannyit fizetünk ki évente, mint a bankoknak, és a fizetési hátralékok is nagyjából ezt a fele-feles arányt tükrözik.
| Szolgáltatók | Éves fizetési kötelezettségek (mrd) |
Fizetési hátralék: csak a lejárt tartozás (mrd) |
Hátralékosok száma (ezer fő) |
| Bankok, pénzügyi vállalkozások |
1800-2000 |
250 | 550 |
| Közüzemi szolgáltatók (víz, gáz, villyany) |
1350 | 40-50 | 500-600 |
| Távközlés (telefon, internet) |
400-500 | - | - |
| Állam (NAV, önkormányzatok) |
350 | 190 | 1000 |
| Összesen | 3900-4200 |
480-490 | 700-1000 |
| (forrás: NAV, PSZÁF, MNB, KSH, KHR) | |||
A magáncsőd bevezetését pártoló, szintén névtelenül nyilatkozó forrásunk szerint a kommunikációban könnyedén el lehetne választani azt, hogy pontosan kikre és milyen feltételekkel lenne érvényes az új intézmény. Ez lehetővé tenné, hogy senkiben ne tápláljanak hamis illúziókat arról, hogy a magáncsőd kimenti, és így nem romlana az adósok fizetései fegyelme.
Szerinte a bankok veszteségei minimalizálhatók lennének, hiszen a rossz követeléseket most is az eredeti ár 20-30 százalékán mennek el a követeléskezelőknek, ennél nagyobb veszteség a magáncsőd miatt sem keletkezne. Ezt a 20-30 százalékot öt-tíz év alatt a csődvédelem alatt álló adósok is ki tudnák fizetni, ami után a tartozás megmaradt részét a bankok elengedhetnék – ahogy a céltartalékképzés után most is leírják ezt a veszteséget. Igaz, itt a 20-30 százalék nem egyben, csak évek alatt folyna be, ráadásul további kockázatot jelent, hogy a csődvédelem alatt álló adósok is bedőlhetnek, akkor pedig az egésznek tényleg semmi értelme.
A magáncsőd intézménye számos európai országban – például a gazdag államnak számító Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Svédországban vagy a legnagyobb európai gazdaságnak számító Németországban – létezik. Először, 1984-ben Dániában vezették be, Németországban 1999 óta létezik a magáncsőd intézménye, és a következő tíz évben mindig több magánszemély, mint vállalat jelentett fizetésképtelenséget.
A svédeknél a fizetésképtelen személyek adósságrendezési eljárást indíthatnak, aminek a keretében öt éven keresztül törlesztenek amennyit tudnak, majd a maradék adósság törlődik – ez alól ugyanakkor kivételt képeznek azok a kártérítések, amikkel a vállalkozásuk tevékenységének bírósági leállítása vagy egy törvénysértés miatt tartoznak valakinek. A közép-európai volt szocialista országok közül Csehországban létezik a magáncsőd. Ott 2008 elején vezették be ezt a jogintézményt, és az első évben nagyjából kétezer embert regisztráltak fizetésképtelennek.
Nagy-Britanniában és Írországban a hagyományos értelemben vett csőd kizárólag magánszemélyekre vonatkozik, vállalatok ellen végelszámolási és felszámolási eljárást lehet indítani. Idehaza a magáncsőd ellenzői azzal érvelnek, hogy a pénzügyi kultúra fejletlensége és a válság miatt most nem lehet bevezetni a magáncsődöt.
A nemzetközi tapasztalatok szerint a magáncsőd főleg a magas kamatozású vagy túl magas fedezeti aránnyal felvett hitellel rendelkező, és annak leértékelődésekor azonnali fizetéskényszerbe kerülő középosztálybeli családoknak jelenthet megoldást. Feltéve, hogy összes vagyonuk kisebb a tartozásaiknál, amik egy részét (20-30 százalék a jellemző) az eljárás során elrendelt vagyonértékesítés során ki tudják fizetni. Jó példa erre Csehország, ahol 2009-es adatok szerint főleg olyan menekültek a magáncsőd védelmébe, akik havi 18-25 ezer korona között kerestek, amikor bankhitelt vettek fel.