Index Vakbarát Hírportál

Lassan pöröghet fel a gazdaság

2012. március 19., hétfő 15:20

Lassú növekedést jósol az Ernst & Young. A cég tavaszi előrejelzése szerint az Európai Központi Banknak továbbra is meghatározó szerepet kell vállalnia a kamatlábak csökkentésében és a periférikus országok államkötvényeinek vásárlásában. Az euróövezet előtt álló nehézségek Magyarországra is kihatással vannak, azonban jövőre már hazánk gazdasága is növekedésnek indul.

Szerintük a Magyarországgal kapcsolatos külső és belső hatások arra engednek következtetni, hogy a magyar gazdaság teljesítménye fél százalék körüli mértékben csökken 2012-ben. Az első félév csökkenését már egy nagyon lassú erősödés követheti a második félévben a globális feltételek javulásának köszönhetően.

A kockázatok továbbra is fennállnak, azonban jelenleg kiegyensúlyozottabb helyzetben van a magyar gazdaság, mint az ezt megelőző időszakban és több jelentős gépjárműipari beruházás is megkezdi a termelést ebben az évben. A kilátások összességében azonban meglehetősen borúsak a különösen bonyolult külső környezet és a gyenge hazai kereslet eredményeként. A tervezett költségvetési deficithez várhatóan szükséges további kormányzati intézkedések, a háztartások és a kormányzat továbbra is folytatódó adósságcsökkentése a belső fogyasztás további csökkenését vetíti előre.

Külgazdasági tekintetben a magyar gazdaságra hatással lesz az eurózónának az elkövetkező években várható lomha teljesítménye is. Összességében jelenleg a magyar gazdaságtól 2012-ben mintegy fél százalékos visszaesést, majd 2013-tól növekvő teljesítményt vár az Ernst & Young, amelyet azonban valamelyest visszafoghat, ha az Európai Unió valóban csökkenti, vagy befagyasztja a következő évben Magyarországnak járó egyes uniós fejlesztési forrásokat. Jelenleg a GDP bővülését 2013-ban mintegy 1,3 százalékra becsülik, ami 2014-re akár 2,5 százalékra, 2015-ben pedig 3,5 százalékra is felgyorsulhat.

Az eurózóna 17 tagállamából kilenc gazdasági visszaeséssel számolhat, a teljes eurózóna GDP-je mintegy 0,5 százalékkal csökken, állítja az elemzés. 2013-ra az Ernst & Young az eurózónában 1 százalékos átlagos GDP növekedést vár, ami 2015-ben és 2016-ban 2 százalékra gyorsul. Az előrejelzést az elemzők a görög szuverén államadósság kapcsán kialakult megegyezésre, és a második megsegítő csomag elfogadására alapozzák annak reményében, hogy a politikai döntéshozók továbbra is tartani tudják a lendületet Spanyolország és Olaszország köré szőtt működőképes védőhálóval.

„A recesszióból való gazdasági kilábalás Európában várhatóan még nagyon hosszú ideig eltart. Ugyanakkor, az európai intézmények által az elmúlt hónapokban tett intézkedések, különösen az EKB által bevezetett hosszú lejáratú refinanszírozási műveletek olyan pénzügyi kondíciókat teremtettek, amiknek köszönhetően megláthattuk a fényt az alagút végén, még akkor is, ha a gazdaság tényleges felépülése még várat magára” - mondta Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója.

Az eurózóna idei növekedésének legfőbb akadálya a szigorú hitelezési feltételek, valamint a költségvetési konszolidáció, ami a GDP több mint 1 százalékát teszi ki. A likviditásjavító intézkedések (LTRO) bevezetése ellenére, ami fellendítette a pénzügyi piacokat és hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a bankhitelkrízis kiújulásának lehetősége, a legújabb adatok azt jelzik, hogy a bankrendszerbe pumpált pótlólagos likviditás nagy része nem jutott el szerteágazóan a gazdaságba.

A szigorúbb pénzügyi feltételek, valamint a kihasználatlan kapacitások növekedése és az Eurózónán belüli továbbra is gyenge kereslet hatására a vállalatok valószínűleg visszavesznek beruházásaikból. A legnagyobb gazdaságok közül csupán Németországban várható jelentősen növekvő beruházási kedv, de az is csupán az év második felében.

Az infláció idei mérséklődése (feltéve, hogy az olaj árában nem következik be további növekedés) ellenére a fogyasztói kiadások átlagosan előreláthatólag 0,7 százalékkal csökkennek, még akkor is, ha a német fogyasztók előreláthatólag növelni fogják kiadásaikat közel 1 százalékkal, és a francia háztartások költései szinten maradnak.

A beruházási kilátások és a fogyasztói kiadások arra engednek következtetni, hogy a munkahelyteremtés üteme csökkeni fog az eurózóna legtöbb gazdaságában. Németországot leszámítva az Ernst & Young előrejelzése a munkanélküliségi ráta emelkedésével számol 2012-ben az euróövezetben. A munkanélküliek száma az idei év végére akár a 18,2 millió főt is elérheti. Azonban, mivel számos európai vállalat relatíve erős mérleggel büszkélkedhet, a negatív trend gyorsan megfordulhat, amennyiben a befektetői bizalom visszatér az eurózónába.

A jelenlegi válság komolysága felgyorsíthatja az egész eurózónát érintő reformokat, amiket más esetben nagy nehézségekkel lehetne csak megvalósítani. Már régóta esedékesek a valódi szerkezeti változások, amik a közép- és hosszú távú növekedést segíthetik elő és hozzájárulnak ahhoz, hogy a régió fel tudja venni a versenyt a fejlődő piacokkal.

Rovatok