Index Vakbarát Hírportál

37 milliárdot bukott tavaly a CIB

2012. március 29., csütörtök 16:44

A CIB csoport az ágazatot érintő hatások, így a végtörlesztés, a rendkívüli bankadó, az árfolyam elszabadulása, a forint gyengülése és a romló külső gazdasági környezet következtében 37,3 milliárd forint adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet, közölte a pénzintézet csütörtökön.

Az Intesa Sanpaolohoz tartozó CIB csoport a nemzetközi pénzügyi és beszámoló készítési szabvány (IFRS) szerinti mérlege azt mutatja, hogy a társaság 2524 milliárd forintos 2011. évi mérlegfőösszege gyakorlatilag megegyezik az előző évivel (2494 milliárd forint).

A bank a tavaly decemberi adatok alapján a legnagyobb mértékű, 14,2 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelezés terén, vezető a lízingszolgáltatások piacán (2011-ben a szektor teljes új kihelyezésének 8,8 százaléka a CIB-től származott). A CIB harmadik helyen áll a lakossági betétek (9,8 százalék), és szilárd negyedik helyet foglal el a lakossági jelzáloghitelek piacán (8,8 százalék) – áll a pénzintézet közleményében. Miközben tavaly az ügyfélbetétek összege (1473 milliárd forint) az előző év szintjén maradt, addig a bruttó ügyfélhitelek összege 160 milliárddal 2178 milliárd forintra esett vissza.

Nem tett jót a végtörlesztés

A pénzintézet közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az egyre inkább romló hazai és európai gazdasági környezet, a kormányzat által megvalósított intézkedések, mint a pénzügyi szektorra kivetett rendkívüli válságadó, a végtörlesztés illetve az árfolyamok elszabadulása az egész ágazat üzleti eredményére hatással lévő példátlan terheket rótt a pénzintézeti szektorra, így a CIB-re is.

A kormány 2011 során több intézkedést is bevezetett, amelynek célja a devizahitellel rendelkező háztartások pozícióinak javítása volt. A kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztéséről szóló intézkedés a CIB számára jelentős, 36,8 milliárd forintos veszteséget okozott. Ebben szerepet játszott az értékvesztés és céltartalékképzés soron jelentkező 105 milliárd forintos leírás, amely meghaladja az előző évi 83 milliárdot is.

A bankcsoport bevételei 2011-ben 120,4 milliárd forintot tettek ki, a csökkenő bevételek ellensúlyozására a CIB Csoport folytatta azt a korábban megkezdett átfogó költséggazdálkodási programot, amelynek keretében 2011-ben 3,6 milliárd forinttal, az elmúlt két év viszonylatában 10 százalékkal mérsékelte működési kiadásait. A bankcsoport  működési eredménye 65 milliárd forintot tett ki, az összeg 12 milliárddal elmaradt a 2010. évitől.

A CIB Bank közleménye rögzíti: a romló gazdálkodási környezet ellenére a bankcsoport tőkeerőt és likviditást tekintve stabil piaci pozíciót ért el a tavalyi üzleti évben: tőkeerőt tekintve az egyik legerősebb a hazai pénzintézetek sorában.

Rovatok