Index Vakbarát Hírportál

Esik a forint

2012. április 5., csütörtök 12:21

Barna bőrkabát, barna táskába

Barna bőrkabát, barna táska, kicsit kopott kalap, sötét tekintet, vastag, tömött bajusz.

Mindig ugyanabban az órában érkezett, kilenckor, mindig kilenckor, de sosem lehetett tudni, melyik nap érkezik. Néha hónapokra elmaradt. Sosem köszönt. egy ideig Valika, a főpénztáros köszönt neki, de egyszer odasziszegett neki, hogy „mit köszön itt nekem, mit köszönget”, azóta Valika is csak néma biccentéssel fogadja őt.

A barna táskával egyenesen Schulteiszhez, a takarékszövetkezet vezetőjéhez ment. félóra is eltelt, mire kijött. Törkölypálinka enyhe szaga kísérte. Soha máskor nem volt italszag az irodában, Schulteiszt soha nem látták inni.

A táska, a legalaposabb szemlélőnek is úgy tűnhetett, mindig egyformán volt megpakolva. Sosem volt lapos, sosem feszültek az oldalai. Kiegyensúlyozott volt, ha a takarékszövetkezet dolgozói valaha elképzeltek volna maguknak egy tisztességes, derék életet, ennek a táskának a kiegyensúlyozottsága lett volna a mintája.

Évek óta jött , kilenckor mindig kilenckor, Egy szokatlanul enyhe téli napon látták utoljára. Másnap Schulteisz sem ment be. Az irodáját egy kövérkés asszony foglalta el, Zerindné. Nem mondott semmit, nem kérdezték semmiről.

Végül is nem nagy ügy.

- hj -

Bár reggel még úgy tűnt, hogy tartja magát a forint az euróval szembeni 296-os szint alatt, az árfolyam délelőtt gyors gyengülésnek indult, és az euró árfolyama megközelítette a 297 forintot is. Dél körül egy euró 296,61, egy svájci frank 246,83, egy amerikai dollár pedig 226,9 forintot ért.

Emellett a reggeli pozitív nyitás után veszteségre váltott a budapesti tőzsde is, a BUX index dél után nem sokkal már 0,2, százalékos mínuszban járt, az OTP és a Magyar Telekom 0,3-0,3 százalékos, a Richter pedig 0,6 százalékos veszteséget mutatott.

Tegnap a nem túl sikeres spanyol állampapír-aukció után ismét aggódni kezdtek a piacok az egyre növekvő államadósság miatt, és bár úgy tűnt a rossz hangulat mára eltűnhet, mostanra a főbb nyugat-európai indexek is esésnek indultak: dél körül a londoni FTSE 0,59, a német Dax 1,14, a párizsi Cac 40 pedig 0,88 százalékos mínuszban járt.

Rovatok