Az idei konvergenciaprogramban és Széll-tervben, akárcsak a tavalyiban, szerepel az e-útdíj bevezetése. A tavaly tavasszal bemutatott dokumentumban is 2013-as bevezetéssel számoltak, akárcsak az ideiben, csak míg tavaly januárt mondtak, most júliust terveznek. Ugyancsak júliustól fizethetik majd Budapesten a dugódíjat, vagyis a behajtási díjat.
Ez utóbbiról a konvergenciaprogram azt írja: a kormány támogatja a személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”) infrastruktúrájának EU-s forrásból történő teljes kiépítését, ugyanakkor szükségesnek tartja megvizsgálni a rendszer szűkített, fővárosi forrásbevonásból való mielőbbi megvalósítását annak érdekében, hogy az országos elektronikus útdíjszedési rendszerrel (e-útdíj, ED) egyidejűleg 2013. július 1-jétől üzemelhessen.
Az e-útdíjnál nemcsak az új időpont jelent változást, hanem az e-útdíjtól tervezett díjbevétel is. A tavalyi Széll-terv és az e-útdíjról idén januárban készített NFM-es kormányelőterjesztés is 100-110 milliárd forintos bevételt várt, míg a mostani már azzal számol, hogy 2013-ban 75 milliárddal javítja a költségvetés egyenlegét, míg éves szinten 150 milliárdos pluszbevételt hozhat. Ezek különösen annak fényében tűnnek irreálisan magasnak, hogy a rendszer kiépítése 50 milliárd forintba kerül – ez a tétel nem jelent meg a minisztérium számításban. Ráadásul kezdetben az e-útdíj alacsonyabb lenne a maximálisan kiszabható összegnél.
A konvergenciaprogramból az derül ki az e-útdíjról, hogy annak mértékét a megtett úttal arányosan fogják kialakítani a következők figyelmbe vételével:
Fontos tudnivaló, hogy az e-útdíjat induláskor a gyorsforgalmi utakon és az országos közúthálózat külterületi főúti szakaszain kell a J2, J3 és J4 kategóriájú tehergépjárműveknek megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni, és az induló díjszint az Eurovignetta irányelv szerinti költségszámítás alapján kivethető J4 díjszint lesz. A tervezet szerint a J2 és J3 díjszintjének az Eurovignetta irányelv szerinti költségokozási arányokból adódó kategóriaszorzókkal arányosaknak kell lenniük.
A Széll-terv szerint
Az útdíjjal párhuzamosan érkezik jövő nyártól a dugódíj is, az viszont egyelőre ismeretlen, hogy mennyit akarnak beszedni (feltehetően csak a budapestiektől). Egészen pontosan "a Kormány támogatja a személyforgalmi behajtási díj („dugódíj”) infrastruktúrájának EU-s forrásból történő teljes kiépítését, ugyanakkor szükségesnek tartja megvizsgálni a rendszer szűkített, fővárosi forrásbevonásból való mielőbbi megvalósítását annak érdekében, hogy az országos elektronikus útdíjszedési rendszerrel (e-útdíj, ED) egyidejűleg 2013. július 1-jétől üzemelhessen."