Kilenc hónapja dolgozik itthon. Hogy érzi magát, nem csalódott?

A múlt év közepén arra számítottunk, hogy hamarabb beindul a növekedés, és hogy a lakossági piacon hitelbővülés lesz. Nem így alakult. A svájci frank 255 forintig fölment, erre reakcióként jött az országmentő csomag (végtörlesztés, árfolyamrögzítés), és Európában sem indult el a növekedés. A nehéz időszak hosszabb lett, ennyi történt.

Nem csak erre gondoltam. A kormány megint a pénzügyi szektor által végzett tevékenységgel összefüggésben szedne be pénzt.

Nagyon örültem annak a tavaly decemberi megállapodásnak, amely a kormány és a bankok között létrejött. Azt gondoltam, hogy a banki környezet ezzel kiszámíthatóbb és stabilabb, tervezhetőbb lett a tavaly szeptemberi bejelentésekhez képest. Mi eszerint mentünk tovább, például előkészítettük a gyűjtőszámlás árfolyamgát-konstrukciót. Én bízom benne, hogy ezt az egyezséget a másik fél is betartja. Ha a folyószámla-vezetésre kivetnek egy adót, akkor az a bankokra is kihat.

A legtöbb gazdaság Kelet-Európában azon van, hogy a készpénzforgalmat, a számlaforgalmat átláthatóbbá tegye. Ennek része a kártyahasználat és a csoportos beszedési megbízások is. Ezzel a pénzáramlás olcsóbb és átláthatóbb. A készpénzforgalom az adóelkerülésre ad módot. Meglepne, ha visszafelé mennénk, és pont a készpénzforgalmat erősítenénk.

Milyen hatásokat vár a csekkadótól? És hogyan hat ez majd a bankszektorra?

Amíg nem látjuk a törvény szövegét, addig a pontos hatásokról sem lehet részletekbe bocsátkozni.

Ön tapasztalt bankszakember, Londonban, Olaszországban, Moszkvában is megfordult: előfordulnak ilyen előkészítetlen kormányzati húzások máshol is?

A tendencia a világon mindenütt az, hogy a lakossági területet egyre inkább szabályozzák. A különböző díjak egyre átláthatóbbak kell, hogy legyenek, illetve díjplafonokat vezetnek be, mint például legutóbb a thm esetén idehaza is. Mindez abszolút általános. Ez piacszabályozás, és vannak fokozatai. És bankadó is van sok országban. Az viszont igaz, hogy ez utóbbi máshol az itteninek a tizede vagy a huszada, és a beszedett pénz nem a költségvetésbe kerül, hanem a bankok stabilitási alapjába. Ez tehát nem nevezhető általánosnak.

Ehhez képest a BB és más bankok is, néhány kivételtől eltekintve, szó nélkül tűrték a pofonokat.

Ennek az a magyarázata, hogy nekünk a kormányzattal kell kommunikálni, nem a médiában üzengetni egymásnak.

De másfél évig a Bankszövetséggel nem állt szóba a kormány.

Én csak nyár óta vagyok itt, a kommunikáció pedig tavaly év végén szerencsére rendbe jött. Amit én láttam, ennek a kapcsolatnak a javuló szakasza volt. De ez nem politika, ezért nem volt elengedhetetlen a publikus vita. Itt nem pártok véleményei állt egymással szemben, hanem cégeké a szabályozókéval.

Azt viszont elmondhatom, hogy nagyon káros dolog a bankokat egy rossz csapatnak beállítani. Rájuk ugyanúgy szükség van, mint utakra és elektromosságra. Az, hogy a hitel ma szitokszó, nagyon nem előnyös, hiszen hitelek nélkül a családok és a vállalkozások nehezebben tudnak boldogulni. Nekem akkor, amikor megházasodtam, nem volt arra pénzem, hogy egy családi házat vegyek, de a banktól kaptam. A bankok tehát nem rosszak.

És ha most lenne friss házas, venne fel hitelt? A nagyon magas thm-et alig lehet a havi pénzből kigazdálkodni.

Emlékszem arra, hogy a kilencvenes végén ennél lényegesen magasabb kamatok is voltak.

Lényegesen nagyobb infláció mellett.

Ez igaz, mi akkor 20 százalék körüli kamatokkal indultunk. Ma ilyen drágán nyilván senki nem vesz fel 20 évre egy hitelt, 15 százalékon gondolkodik, 10 százalék alatt pedig eljut oda, hogy olcsóbb hitelt felvenni, mint lakást bérelni. A kilencvenes évek végén volt egy inflexiós pont, amikor berobbant a piac, amikor már megérte a hitelt választani.

A hitelek most azért is ilyen drágák, mert magas az alapkamat, magas az országkockázat, magasak a csődkockázati felárak. Drága dolog pénzhez jutni. Remélem, hogy idővel ezek lejjebb mennek.

A lényeg, hogy egy 13-14 százalékos thm-mel azért nem biztos, hogy eladósodna.

A kérdés inkább úgy merülne föl, hogy tudunk-e lakni valahol, vagy sem. Ha nem, akkor fölvenném, mert egyébként nem tudnék lakást venni. De persze lehetne bérelni is. Nyilván, ha összességében vesszük, akkor a lakásfinanszírozási piac nagyon alacsony számokkal működik, a többség tehát inkább úgy dönt, hogy nem kell a hitel.

És a banki marzsok nem irreálisan magasak? Ez nincs benne a drágaságban és a piac lefagyásában?

Az országkockázat az árazásba nagyon sokat belevisz.

Ezt értem, de egyszer egy MNB-s anyagra építkezve kiszámoltam, hogy a svájcifrankhiteleken a marzsok 1,5-2 százalékkal magasabbak voltak a közgazdaságilag indokoltnál.

Ebbe a témába nem ástam bele magam annyira, de utána fogok járni. Annyit azért hozzátennék, hogy az árazás nagyon függ az ügyfélkockázattól is, ami az itteni árakban kevésbé jelenik meg. Pedig a bank a biztonságos kockázatot olcsóbban tudja bevállalni.

Önök pozitív adóslista nélkül jól szűrtek a kockázatok között tavaly. A végtörlesztéssel és a bankadóval együtt is tízmilliárdos nyereségük volt. A kormány mondhatja, hogy lám, még mindig van pénz a szektorban, amit akár el is lehetne venni.

A bankszektor átlagos teljesítménye siralmas volt tavaly, és bármilyen adókivetésnél ezzel, nem csak a mi eredményünkkel kell számolni. És azt se felejtsük el, hogy már a pénzügyi felügyelet is kimondta, hogy a bankok túl lettek terhelve.

A jó eredményeinket egyébként nem tavaly, hanem az elmúlt 5-10 évben alapoztuk meg. Egyrészt konzervatívan hiteleztünk, nagyon fogtuk a kiadásainkat és kevés rossz devizahitelünk volt. Mi voltunk a nyolc nagybank közül az egyik, amelyik a legkevesebb devizahitelt adta el. Nekünk nagyjából fele annyi volt, mint az átlagnak, így az ebből adódó veszteség az átlag alatt maradt.

És arra is emlékeztetném: a BB mérlegfőösszege 940 milliárd forint, tehát a nyereségünk ennek arányában 1 százalék. Ez az egy százalék azért nem mondható egy elképesztően jó teljesítménynek. Persze a piacon ezzel is jók vagyunk; a nyolc nagybankból négy tudott nyereséget kimutatni, de ők egy százalék alatt vannak. A tulajdonos elvárása hosszú távon ennél lényegesen magasabb.

Megtudhatjuk, hogy mekkora?

Hosszú távon mintegy kétszer ekkora eszközarányos megtérüléssel lennénk elégedettek.

A BB egyébként soha nem a kimagasló profitjáról volt híres. A válság előtti jó években a nyereségük a nagybankok között sereghajtó volt.

Ha kétszer ennyi lett volna a jelzáloghitelünk, akkor lehet, hogy magasabb nyereséget mutattunk volna 2007-ben és 2008-ban, de persze most akkora veszteségeink lennének, mint a versenytársaknak. Akik nagyon agresszíven mentek előre, lényegében piaci részesedést vásároltak maguknak ügynökhálózatok segítségével, azok lehet, hogy magasabb megtérülést mutattak.

Nyilván az elődeim is tudtak volna több üzletet ugyanazon az infrastruktúrán átvinni, hiszen ezzel a bankot hatékonyabbnak lehetett volna kimutatni, de ez magasabb kockázatokat jelentett volna. Egy bankban nagyon könnyű növekedni, de a kérdés, hogy ez milyen megtérüléssel működik. Mi mindig úgy próbáltunk meg növekedni, hogy közben a kockázatokra is odafigyeltünk. Ezért korábban kisebb volt a profit, most viszont veszteség sincs. Ez a két dolog egymásból következik.

Ez a konzervativizmus egyébként mennyire volt tudatos stratégia? A GE állítólag sokáig meg akart válni a BB-től, ami arra utalhat, hogy a tulajdonosok nem voltak annyira elégedettek.

Az óvatos kockázatvállalás teljesen tudatos stratégia volt a tulajdonostól. Vállalati oldalon mi egy konkrét szegmensre lövünk, a kis- és közepes méretű vállalkozásokra, őket szolgáljuk ki már nyolc éve. Sok nagybank a nagyvállalati- hitelezés és az ingatlanberuházások miatt lett veszteséges, esetleg az önkormányzatok hitelezése miatt is. Mi ezen a három területen tudatosan nem voltunk jelen, mert úgy gondoltuk, hogy a hosszú távú megtérülés a kockázatokat nem ellensúlyozza. Tehát nem arról van szó, hogy ezekbe az üzletekbe véletlenül nem szálltunk be. Csak előrelátóak, óvatosak voltunk.

Nagyon kevesen látták előre a válságot.

Ötven országban van jelen anyavállalatunk, sok a tapasztalatunk.

Ezt sokan elmondhatják, mégsem jósolták meg, hogy 2008-2009-ben mi fog történni. Ön pedig most arról beszél, hogy ezért voltak annyira visszafogottak korábban.

A helyzet nálunk egyszerűbb volt. Nem kellett prófétának lenni: meghúztunk egy vonalat, az ügyfélminősítések területén például egy minimum jövedelemterhelhetőségi-határt, és azt mondtuk, hogy a fölött nem hitelezünk. Ezt betartottuk és kész. Egy bizonyos szintnél ugyanis a Budapesttől távol ülő kockázatkezelők is azt mondták volna, hogy ezzel a hitellel baj lesz. Nyilván mindig mérlegelni kell, hogy kimaradjunk-e a piacból, hogy mennyire kövessük. Ha egy intézmény össze tudja vetni húsz év és ötven ország tapasztalatát, akkor a perspektívája szélesebb. A rossz időszakok ismétlődnek, ennek tudatában voltunk előrelátóan és stabilan konzervatívok.

Távol ülő kockázatkezelőket említett. Ezzel kapcsolatban hallani azt is, hogy a külföldi tulajdonosok mostanság nagyon szűkre szabják a BB-nél a döntéshozatal szabadságát. Talán szűkebbre is, mint máshol. Ez igaz?

Másokkal szemben nálunk nem volt ezen a téren radikális változás 2008-at követően. Különböző döntések mindig is különböző szinteken születtek meg, és ez így van jól. Nekem, mint a bank vezetőjének van egy saját hatásköröm, sok mindent el kell tudnom dönteni. Nyilván ezért van a banknak helyi vezetősége. A napi működéshez szükséges döntéseket itt hozzuk.

És a stratégia mennyire itt dől el?

A hosszú távú stratégiáról illetve a növekedési elvárásokról valóban nem önállóan itt döntünk. De azt, hogy a célokat az adott kereteken belül hogyan érjük el, már inkább a mi hatáskörünkbe tartozik. Ez nem csak egy banknál, minden cégnél így történik.

A nagyobb hitelekről Budapesten vagy New Yorkban döntenek?

Nem tudok pontos számot mondani, de az ügyek több mint kilencven százalékáról helyben döntünk.

Az itt születő döntések nagyrészt átfutnak az ön kezén?

Szerencsére nem. Minden banknál van, ami vezérigazgatói szint, van, amihez a kockázatkezelési vezető kell, van, ami a vállalati hitel-elbírálási bizottságig jut, de van, ami ennél alsóbb szinten dől el. Az ügylet kockázatától függően lehet besorolni ezeket az ügyeket. E mögött van egy irányelv, amely leírja, hogy kinek miről kell döntenie.

Ebbe az irányelvbe nincs azért az is belerejtve, hogy a válságban nagyon megromlott a magyar bankvezetők megítélése a külföldi tulajdonosok körében?

Értelmezhetjük az eseményeket így is, de akkor mi kilógunk a sorból. Míg a legtöbb nagybanknak magyar vezetője volt a növekedési időszakban, nálunk tipikusan ebben az időszakban külföldi GE-s vezetők volt, de a vezérigazgatón túl a felső vezetés tagjai mind magyarok voltak, akik átlagosan öt-nyolc éve vannak a helyükön. Voltak bankok, ahol nagyon lazára engedték a helyi bankokat, nagyon szuverén helyi vezetőkkel, és ennek lettek bizonyos következményei, és voltak olyanok, akik nagyon központosítva működtek, aminek meg az volt  hátránya, hogy a helyi piac nüanszait nem ismerték.

Amikor a legtöbben külföldi vezérre váltottak, hogy jobban tudják befolyásuk alatt tartani a budapesti eseményeket, én pont abban a hullámban kerültem ide. Ennek a banknak én vagyok az első magyar vezetője a privatizáció óta. Ezt persze olyan szempontból a trendet hozza, hogy én egy másik országban is vezető voltam, tehát én is a cég által megbízott és kipróbált ember vagyok, aki nem annyira elfogult a helyi piaccal kapcsolatban. Ebben tehát nálunk nem volt váltás, a tulajdonos korábban is és most is szigorú volt.

Ez az egész stratégiával meg döntési szintekkel kapcsolatos kérdéskör azért érdekel ennyire, mert állandó téma, hogy a bankok hitelei nélkül nem lesz itt gazdasági fellendülés. Csak kíváncsi vagyok, hogy ez a dolog valójában hol dől el: itthon vagy külföldön?

Az OTP meghatározó a bankpiacon, tehát nem lehet azt mondani, hogy a külföldiek dominálnak. Mi és általában a külföldiek is üzleti alapon döntenek, ha látnak valahol egy jó lehetőséget, akkor oda pénzt tesznek. Nyilván mindegyik versenyzőnek más a piaci helyzete és a tőkeellátottsága, anyabanki helyzete. Mi idén is növekedni szeretnénk a kkv-k területén, de ugyanez igaz a hitelkártya-terültre is. Szerintem lehet ezen a piacon növekedni.

Persze egy nagyobb és gyorsabban növekedő piacon több az új belépő. Lengyelországban az elmúlt 15 évben jóval többen kezdtek bankot vagy biztosítót csinálni, akár a nulláról, mint itt Magyarországon. Itthon ilyet gyakorlatilag nem láttunk, ez a piac ugyanis negyedakkora, és a mostani növekedési lehetőségeink is korlátozottabbak. Ha én kockázatitőke-alapkezelő lennék és döntenem kellene, hogy egy zöldmezős bankot Lengyelországban, Oroszországban vagy Magyarországon indítsak, akkor nem Magyarországot tenném az első helyre.

Akkor különösen jó hír lehet a magyaroknak, hogy jön az orosz gigabank, a Szberbank? Lesz majd megint igazi verseny?

A Szberbank az orosz OTP, ha jól tudom, 22 ezer fiókjuk van. Pár vezetőjüket személyesen ismerem, nagy tisztelettel vagyok irántuk. A saját piacukon megvalósítottak egy modernizációt, illetve nagyon komoly piaci tervekkel haladnak előre.

Meg lesznek szorongatva a hazaiak, főként az OTP? Vagy a Szberbank is beilleszkedik az itteni szubkultúrába?

Ezt tőlük kellene megkérdezni.

Önök tartanak az új versenytárstól?

Nyilván, ha leül az asztalhoz egy jó játékos komoly tudással és támogatottsággal, az növekvő versenyt jelent. De nyilván jobb, mintha egy olyan jönne a piacra, aki ész nélkül piacot akar vásárolni. Aki ezt a célt tűzi ki, és idehaza már ilyet is láttunk, olyan kockázatokat is bevállal, amelyek irreálisak. Én erre nem számítok a Szberbank esetében.