Az állami tulajdonú MFB négymilliárd forintot adna a Takarékbank 38 százalékáért – értesült az Index. A múlt héten az adásvételi szerződés negyedik változatát dolgozták át, mielőtt az eladó, a német DZ bank vezetői Budapestre érkeztek. Forrásaink szerint bár a folyamat most is lépett egyet előre, a végkifejlet még messzebb lehet. Az állam a Takarékbankkal a takarékszövetkezeti rendszerben szeretne meghatározó befolyást szerezni, hogy azon keresztül pörgesse fel a lefagyott hitelezést.
Ha az állam bevásárolja magát a Takarékbankba, döntő befolyást szerezhet a legnagyobb, durván 1600 fiókot számláló takarékszövetkezeti szövetségben. Az állam hitelezési, növekedési céljai eléréséhez ennél jobb eszközt elképzelni sem lehet. Viszonyításképp: a legnagyobb fiókhálózatot üzemeltető OTP-nek országszerte negyed ennyi fiókja sincs.
Ez a hálózat lehetővé teszi, hogy minimális erőfeszítéssel országszerte elérhető legyen a hitelszűkétől szenvedő kis- és középvállalati kör, illetve a felvásárlással meg lehet úszni egy új bank alapításával járó kínlódást, ami a fiókhálózat kialakítása miatt nagyon pénz- és időigényes lenne.
Ezt felismerve kopogtatott a Takarékbank legnagyobb, 38 százalékos tulajdonosának, a német DZ banknak az ajtaján az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB). Úgy tudjuk, a Takarékbank legnagyobb, de nem többségi tulajdonosa nem tervezte, hogy kivonul a magyar piacról, de – később részletezzük, milyen lehetséges okok miatt – végül ráállt erre.
A tárgyalássorozatot ismerő, a téma érzékenysége miatt névtelenséget kérő forrásunk szerint a jelenlegi fázisában a felek egy csupán négymilliárd forintos vételárról alkudoznak. Ez ugyan nagyon kevésnek tűnik, de egy másik, szintén névtelenül megszólaló beszélgetőtársunk figyelmeztetett: az ár azért lehet ennyire nyomott, mert csak a kisebbségi tulajdoni hányad egy részének a megvásárlásáról van szó, amivel az állam nem szerezne döntő befolyást a pénzintézetben.
A forrásaink által keményként jellemzett tárgyalássorozat központi kérdését nem is az alacsonyra belőtt vételi ajánlat, hanem bizonyos garanciák és kötelezettségvállalások körüli alkudozás jelentik – mondta egy, a folyamatot csak áttételesen ismerő banki szakember.
Az MFB állítólag nem meglepő módon arra törekszik, hogy a szerződésben minél több olyan garanciát kapjon, ami minimalizálja a német részesedés megvásárlásával járó kockázatokat. Ezek különböző hitelekhez, szerződésekhez, az ügyfélállomány összetételéhez, a jövőbeni kilátásokhoz, perekhez és egyebekhez köthetők. Ezek persze a bank értékét is befolyásolják.
„A garanciák azért kellenek, hogy ha a megvásárlás után csontvázak dőlnek ki a szekrényből, akkor ezt az eladó köteles legyen kompenzálni a zsebre rakott eladási árból.” Egyik forrásunk úgy fogalmazott: bár a tárgyalás a németek múlt heti látogatásával is előrébb lépett, még mindig van olyan alapkérdés, amiről nincs döntés. Az alkudozásban a kockázatokon kívül fontos szerepe van a bank piaci helyzetének, pénzügyi mutatóinak, a makrogazdasági és politikai környezetnek, a fiókhálózat nagyságának és a tulajdonosi szerkezetnek - egy adásvétel során ezeket mind átrágják a felek, mire a végső ár kialakul.
Van, akitől azt hallottuk: a nyitott kérdések miatt nem korrekt azt állítani, hogy a tárgyalások az utolsó fázisban járnak. Mint azt legutóbb az MFB vezére nyilatkozta; aki ezt mondja, az inkább csak siettetni akarja a végkifejletet. „A tárgyalás akkor tekinthető lefutottnak, ha a vevő utalja a pénzt, ami gyakran az utolsó szakaszban egy apróság miatt hiúsul meg.”
Csendestársak
Az összképet tovább bonyolítja a szövetkezeti jellegből adódó nagyon töredezett tulajdonosi struktúra. A Takarékbank többsége, a tulajdonjog több mint 60 százaléka a takarékszövetkezetek kezében van. Közöttük is van néhány befolyásosabb, tőkeerős szervezet, de még ezek is csak néhány százalékban tulajdonosok a Takarékbankban.
Ez azt jelenti, hogy az MFB hiába szerzi meg a legnagyobb csomagot a német tulajdonostól, a takarékszövetkezetek, ha összefognak, át tudják vinni majd többségi akaratukat, legalábbis elméletileg. Látszatra ugyan úgy tűnik, az állam a DZ kivásárlásával még nem jut az igazán értékesnek számító befolyásoló többségi részesedéshez, de több forrásunk is egyetértett abban, hogy az állam már ezzel a pakettel is megkerülhetetlen tulajdonos lesz, sőt, akár diktálhat is a takarékoknak.
Mivel a szövetkezeti rendszer töredezett – minden takarékszövetkezet tulajdonosa más –, nehéz a különböző akaratokat közös nevezőre hozni, az összefogás nehezen megszervezhető. Pedig erre lenne lehetőség: a Takarékbank alapító okirata elővásárlási jogot biztosít a tagszervezeteknek, ezek tehát elhappolhatnák az állam elől a DZ bank üzletrészét, forrásaink azonban nem tudnak ilyen szándékról.
„A nagyobb takarékok a szükséges négymilliárdot össze tudnák tenni, az elővásárlási joguk miatt pedig a DZ köteles lenne az állam helyett nekik eladni, de kérdés, hogy mennyire megosztottak, illetve akarnának-e szembemenni a kormánnyal” – fogalmazott egy az ügyet ismerő szakértő. Egy másik forrásunk szerint a helyzet nemcsak az akaraton múlik. A takarékszövetkezetek nagyon legatyásodtak, nincs mögöttük külföldi anyacég, amely tőkeemeléssel segítené ki őket, így az is elképzelhető, hogy most egy négymilliárdos tétel kifizetése is gondokat okozna nekik.
Sakkban tartva
Egy névtelenséget kérő banki vezető tisztségviselő úgy fogalmazott: felvásárlásra utaló mozgások tényleg nem láthatók, viszont ismer olyan takarékszövetkezetet, amelyiknek nagyon nem tetszik az állami nyomulás, csak senki nem mer lépni. A kormány gazdasági holdudvarával az MFB-vezér Baranyay Lászlón keresztül szoros viszonyban lévő állami kérővel nem lenne érdemes kötözködni, mert ebben az esetben „a kormány a szabályozói oldalon bármikor tehet olyan lépéseket, amikkel nagyon megnehezítheti a szövetkezeti szektor életét” – fogalmazott.
Van, aki szerint a DZ is hasonló megfontolások miatt döntött az eladás mellett. A cikk elején utaltunk rá, hogy a németek nem tervezték eladni 38 százalékos pakettjüket, de az MFB felbukkanásakor a tulajdonosok jobbnak látták, ha tárgyalóasztalhoz ülnek Baranyayékkal.
A puhább értelmezés szerint a kedvezőtlen makro- és gazdasági környezetben nem tűnik profitábilisnak egy itteni befektetés, így a kormány a legnagyobb német szövetkezeti csoportnak ad egy mentőövet, amit azok boldogan kihasználnak. „Sok külföldi szívesen menne ebből a kiszámíthatatlan országból, ha az állam meg akarná venni a bankját” – erősítette ezt az indoklást egyik forrásunk.
Egyikük az MKB elrettentő példáját idézte fel: a német Bayerische Landesbank – tehát a bajor tartományi bank – tulajdonában lévő részvénycsomag átvételéről a kormányváltás után több alkalommal is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Münchenben, de mi csak 300 millió eurót ígértünk, a németek viszont 600 millió eurót kértek. Az adásvétel meghiúsult, az MKB-nak pedig az elmúlt két évben gigantikus veszteségeket kellett leírnia.
A sikeres állami felvásárlás esetére többféle forgatókönyv is körvonalazódik. Az egyik szerint a szövetkezetek és a központi bankként funkcionáló Takarékbank viszonya nem fog változni: a szövetkezetek IT-szolgáltatásokat, marketingtámogatást, termékfejlesztést és treasury-szolgáltatásokat kapnak a központtól – ez utóbbi a bank hitelezési és pénzszerzési munkájának koordinálását jelenti –, de betétgyűjtési és hitelezési tevékenységüket továbbra is többé-kevésbé szabadon folytathatják. Tehát például maguk választhatják meg, hogy melyik helyi vállalkozónak milyen feltételekkel adnak kölcsönt.
Egyik forrásunk azonban egy ennél drasztikusabb változás lehetőségét is felvillantotta. Ha az MFB kapun belülre kerül, egy tőkeemeléssel elméletileg bármikor könnyedén többségi tulajdont szerezhet, ami nyilván nagyon felértékeli a kisebbségi DZ-pakettet. Ezzel az állam egymaga már papíron is jóval erősebb pozícióba kerülne, mint a Takarékbank szövetkezeti tulajdonosi köre, ami azt is jelentené, hogy a kormány akár a legapróbb döntésekig is beavatkozhatna a takarékok életébe. A tőkeemeléshez ugyan a bank közgyűlésének 75 százalékkal támogatott jóváhagyása kell, egy 25 százalékos kisebbség tehát képes lenne blokkolni az akciót – persze kérdés, hogy akarná-e, merné-e?
A tőkeemelést ráadásul be lehet csomagolni ennél szebben is. A kormány mondhatja, hogy a hitelezés felfuttatásához tőke kell, ezt pedig csak az MFB-n keresztül az állam lesz képes betenni. Kompromisszumos megoldás lehet, hogy a tőkeemeléssel az állam tulajdoni hányada ugyan megugrik, de még éppen a többséget jelentő 50 százalék alatt marad. Ez átmenetileg egy minden tulajdonosnak megfelelő kompromisszumos megoldás lehet, a többségi tulajdon megszerzése, ha egyáltalán szükség lesz rá, későbbre tolódhat.
Többek szerint itt az a kérdés, hogy az állam milyen szerepfelfogással lép majd piacra. A lefagyott hitelezés átmeneti állami felpörgetése akár még indokolt is lehet, amire a szövetkezeti rendszer tökéletesen alkalmas: pillanatok alatt el lehet érni a magyar kisvállalkozói réteget, a hitelezési stimulus nagyon gyorsan keresztülmehet, ami a gazdaságot is élénkíteni. De ez a jég nagyon vékony – hallottuk többektől is. Láttunk már olyat, hogy az állam a saját bankján keresztül baráti cégeket hitelez. Ha a tulajdonszerzéssel erre kényszerítenék a takarékszövetkezeteket, akik kénytelenek lennének akár üzleti érdekeikkel ellentétes döntéseket is meghozni, annak szomorú vége lehet, amit a kilencvenes években már megtapasztaltunk, és ami a bankkonszolidációhoz vezetett.