Index Vakbarát Hírportál

Próbavásárló cég költözik Budapestre

2012. május 24., csütörtök 12:41

Budapestre helyezi európai központját a próbavásárlásos minőségellenőrzést végző Bare International, a tervek szerint két éven belül 35-40 munkatárs dolgozik majd a budapesti irodában – közölte Mike Bare, a társaság elnöke csütörtökön. A próbavásárlás megfigyeléses kutatási módszer, a "titkos" próbavásárlók segítségével a megbízó cégek objektív képet kaphatnak munkatársaik szakmai felkészültségéről, hozzáállásáról, lojalitásáról, szolgáltatásaik színvonaláról.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1987-ben alapított cég a kilencvenes évek végén nyitotta első irodáját Európában. A vállalat tavaly választotta Budapestet második irodájának helyszínéül, és az eddigi kedvező tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy ide helyezik át az európai központot – mondta Mike Bare.

A budapesti irodának jelenleg tizenhárom munkatársa van, innen irányítják 55 ország projektjeit. Körülbelül háromezer aktív, speciális kiképzett próbavásárlóval dolgoznak együtt.

A próbavásárlást a legkülönbözőbb területeken veszik igénybe, egyebek mellett szállodák, éttermek, benzinkutak, üzletek, bankok. Nem ritka, hogy a konkurencia vizsgálatát kérik a megrendelők.

A közép-kelet európai régióban, így Magyarországon is rendszeresen végeznek próbavásárlásokat multinacionális cégek megbízásából. Magyar cég egyelőre nincs a megbízóik között – mondta kérdésre válaszolva a Bare elnöke.

Rovatok