Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy megmondta, mit ért középosztályon

2012. május 31., csütörtök 12:00

„A középosztály az emberek azon csoportja, amely képes saját megélhetését önállóan biztosítani, de ehhez még rendszeres saját erőfeszítésre van szüksége” – definiálja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a középosztály fogalmát a Századvég konferenciáján kiosztott, Nemzeti Érdek című, a kormány elmúlt két évét értékelő kiadványban.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a középosztály alsó határa az anyagi függetlenség megteremtésére, azaz egy olyan jövedelem megszerzésére való képesség, amely elegendő az adott személy és családja számára életszínvonala megtartásához rendszeres külső állami segítség nélkül. Matolcsy írásában úgy véli, a középosztály gyakorlatban található felső határa az lehet, ahol az adott személy megélhetését döntően annak munkajövedelme, és nem vagyona, vagy tőkejövedelme biztosítja. „A vállalkozás és a saját munka befektetését igénylő vállalkozáshoz szükséges vállalkozói vagyon természetesen ebben az összefüggésben munkajövedelemnek számít, a középosztály határait tehát azok lépik át, akik már képesek lennének kizárólag befektetéseikből és vagyonuk passzív jövedelméből élni, ha így döntenek.” A miniszter szerint ez a középosztály-meghatározás kellőképpen tág, gyakorlatias és befogadó.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelenök és a nemzetgazdasági miniszter korábban többször hangsúlyozta a magyar középosztály megerősítésének fontosságát, azt azonban, hogy ez alatt pontosan mely rétegeket értik, azt jövedelmi, vagy kulturális értelemben használják-e, nem definiálták pontosan. Orbán Viktor a Széll Kálmán Társaság ülésén tartott beszédében annak idején úgy írta le a középosztályt, mint azt a réteget, aki a gazdasági teljesítményt nyújtja, a kört azonban nem szűkítette le nagyon a definícióval: „ő dolgozik, ő vállalkozik, ő fizet adót, ő nevel családot, ő tart fenn gyermekeket”.

A Kormányszóvivői Iroda korábban jóformán minden eddigi kormányzati intézkedést a középosztály megerősítéseként könyvelt el, amikor korábbi cikkünkben a középosztályt erősítő intézkedésekről kérdeztük őket. Az egykulcsos és a családi adózást, azt, hogy Liszt Ferenc éve volt a tavalyi, hogy bevezették a szocpol támogatást, és a rászoruló gyermekeknek ingyenes bölcsődei, óvodai és iskolai gyermekétkeztetést biztosítottak. A középosztályt erősíti szerintük az áremelési moratórium bevezetése is, vagyis, hogy a gáz, távfűtés, villany, víz- és csatornadíjak nem emelkedhetnek. Ide sorolták a többször meghosszabbított kilakoltatási moratóriumot is, valamint azt, hogy megteremtették a végtörlesztési lehetőségét, és módosították a közbeszerzési törvényt.

A Nemzeti Érdek című kiadványban Matolcsy mellett mások is megpróbálják meghatározni a középosztályt, köztük Heim Péter közgazdász, Fürjes Balázs a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója, Karácsony András filozófus, Ligetfalvi Gábor történész, Mezei Balázs vallásfilozófus és Polgár Dóra egyetemi hallgató.

Rovatok