Index Vakbarát Hírportál

Varga: 15 milliárd eurós lehet az IMF-csomag

2012. május 31., csütörtök 09:58

Varga Mihály szerint „nincs túlságosan messze” a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország két-három évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Az IMF-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádióban beszélt erről csütörtökön. Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csomag nagyságáról és időtartamáról még nincs hivatalos kormányálláspont, hiszen a tárgyalások nem kezdődtek el.

Ennek kapcsán elmondta: jelenleg nehéz megmondani, milyen ütemben zajlanak majd a tárgyalások, és „nemcsak az a lényeg, hogy legyen megállapodás, hanem ez egy jó megállapodás legyen”. A politikus hangsúlyozta, hogy nyáron elkezdődhetnek a tárgyalások, de „ma nagyon nehéz megmondani, hogy mikor”.

A héten korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is megszólalt az ügyben, szerinte a kormány egy lépésről lépésre, a nemzeti érdekeket óvó tárgyalási folyamatot választott, és az unióval kialakult viták kapcsán megjegyezte, hogy „ha mi azonnal minden pontot elfogadunk, azzal nemcsak a nemzeti érdek feladásának ösvényére tértünk volna vissza, amelyre nem fogunk, hanem nagyon rossz példát is adtunk volna az Európai Unió számára”.

Rovatok