Index Vakbarát Hírportál

Hárommilliárdba kerül a keleti nyitás

2012. július 2., hétfő 07:38

Hárommilliárd forintot kér a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a jövő évi költségvetésből a keleti gazdasági kapcsolatok fejlődését szolgáló kereskedőházak rendszeréhez, amelynek központi szervezete és az első, azerbajdzsáni kirendeltsége a tárca reményei szerint már ősszel létrejöhet, írta aMagyar Nemzet.

A lapnak Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja első olvasatban a kereskedőházakról szóló elképzelést. Eszerint budapesti központtal létrehoznának egy kis létszámú részvénytársaságot, amelynek tulajdonosa az NGM, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lenne. A központ kapcsolatrendszerét felhasználva építhetnék ki üzleti modelljüket az országonként létrejövő úgynevezett relációs kereskedőházak; utóbbiakba bevonnának külföldi és hazai bankokat, az Eximbankot, valamint az adott térséget jól ismerő cégeket, kamarákat.

Fontos feladata lenne a kereskedőházaknak a piacok felkutatása és az olyan termékek iránti igény megtalálása, amelyet esetleg célzottan gyárthatna valamely hazai cég. Sok esetben ugyanis nem világszínvonalú fejlesztést várnak a keleti országokban, hanem hogy működőképesek maradjanak a régen szállított magyar termékek. A lap kérdésére Nagy Róza elmondta, reményeik szerint a kormány támogatni fogja elképzelésüket, és a következő évi költségvetésben megkapják az erre kért hárommilliárd forintot. Ha minden jól megy, a központi szervezet, illetve az első relációs kereskedőház – amely nagy valószínűséggel Azerbajdzsánt célozná meg – már ősszel létrejöhet.

Rovatok