Index Vakbarát Hírportál

Bankoknál és a Galériánál akciózott a VÉSZ

2012. július 10., kedd 13:29 | aznap frissítve

Hétfőn több akciót hajtott végre a fővárosban az Éliás Ádám vezette Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége. A szervezet a tagjainak tartozó vagy azzal üzleti vitába bonyolódott vállalkozásokat keresi fel, hogy „helyszíni érdekérvényesítéssel” próbáljon célt érni; korábban több esetben segítettek például építőipari cégeknek épületbontásokban.

A szervezet tagjai hétfőn négy vállalatnál tartottak akciókat. A leglátványosabb a CIB bankfiókjai elleni, a VÉSZ által „ügyintézési akciónak” nevezett volt. A szervezet állítása szerint tíz, a bank szerint hét fővárosi bankfióknál jelentek meg a VÉSZ aktivistái. Két helyre, egy II. és egy XI. kerületi fiókba a rendőrséget is ki kellett hívni, a VÉSZ szerint „ezek voltak a leghatékonyabb akciók, mert több mint egy órán át lebénította a fiókokat, és nagy tömegérdeklődés kísérte az eseményeket”.

A szervezet közleménye szerint a többi bankfiók, egy II. és három V. kerületi negyedórával az akciók megkezdése után bezárt. További három banki kirendeltség „az akciócsapatok megjelenésekor rögtön bezárt, oda be sem kellett menniük az aktivistáknak” – olvasható a közleményben. A VÉSZ-esek két bankfiókba visszamentek, abból az egyik ismét bezárt, a másik ki sem nyitott.

A szervezet a közleményében egy hetet adott a banknak, hogy „az érdemi és gyors megoldást célul tűző tárgyalások megkezdődjenek az érintett VÉSZ-tag vállalkozások sorsának rendezésére”. A bank viszont azt közölte: a CIB célja „a folyamatos, zavartalan üzletmenet biztosítása, ügyfeleinek, betéteseinek és befektetőinek érdekében és védelmében, így a demonstrációkkal és fenyegetésekkel szemben megtesz minden szükséges jogi lépést".

A CIB tájékoztatása szerint a VÉSZ-akció célja „deklaráltan az ügyfélforgalom ellehetetlenítése volt, hiszen valós ügyféligényekkel, fióki ügyintézést igénylő kérdésekkel nem fordultak munkatársainkhoz”. Az aktivistákat „a biztonsági szolgálat és az adott fiók vezetője felszólította a fiók elhagyására, ami meg is történt” – olvasható a banki közleményben, amely kitér arra is: az Allee Bevásárlóközpontban lévő, valamint a Petrezselyem utcában elhelyezkedő bankfiókban a VÉSZ szimpatizánsai csak a kiérkező rendőrök felszólítására hagyták el a fiókot.

A szervezet emellett a Cash and Limes Zrt. felszámolócégnél, a Magyar Nemzeti Galériánál és a Codex Zrt. nyomdájánál is akciózott hétfőn. A Galériánál, miután hétfőn a múzeum zárva tart, először csak a biztonsági szolgálat által bezárt személyzeti bejárónál tudták elmondani sérelmeiket, melyek szerint a Galéria egy bérlője, az Atalian Zrt. nem fizette ki három VÉSZ-tag cég több tízmillióját egy felújítási munkáért. A szervezet tájékoztatása szerint a múzeum igazgatója kijelentette, hogy a bérlővel szerződést bontottak. A Cash and Limes Zrt.-nél a felszámolási szabályok és gyakorlat ellen tiltakoztak a Gropius és a Hérosz felszámolása kapcsán, míg a Codexnél a nyomdaépület EU-pénzből elvégzett, de ki nem fizetett kivitelezése miatt.

Ez utóbbi helyszínen szintén rendőrök vetettek véget az akciónak, amely során a VÉSZ elnöke azt is bejelentette: az uniónak jelzik a ki nem fizetett munkát, így a cég elbukhatja a támogatást. A Codex jogi képviselője viszont azt közölte: a cég „az általa eszközölt beruházás kapcsán szerződő partnerével, azaz a kivitelezővel – a felek között létrejött vállalkozási szerződésben foglaltaknak megfelelően – teljes körűen elszámolt”. Ezért a tájékoztatásuk szerint a beruházás kapcsán semminemű tartozásuk nem áll fenn. A cég közölte azt is, hogy a VÉSZ-szel már 2011 októberében kapcsolatba kerültek, és „a VÉSZ elnökét a szükséges és megítélésünk szerint elégséges mértékben tájékoztattuk”.

A vállalat szerint a VÉSZ tisztában volt és van azzal, hogy a Codexnek a kivitelezés kapcsán a fővállalkozónak nem tartozik, ezért jogtalanul követelnek túle pénzt. A Codex közölte azt is: a hétfői akció szervezőjével szemben, valamint az elmúlt napokban egyes honlapokon megjelent állítások kapcsán „a szükséges intézkedéseket megteszi”.

Rovatok