Index Vakbarát Hírportál

Drágább lesz a sör?

2012. július 11., szerda 13:13

A fogyasztók ihatják meg annak a levét, ha januártól emelkedne az alkoholtermékek jövedéki adója. A sörgyártók a terv elvetése mellett lobbiznának a kormánynál, különben drágább lesz a sör.

Konzultációt kezdeménynek a sörgyártók a döntéshozókkal annak érdekében, hogy felvázolják a januártól tervezett 10 százalékos jövedéki adó emelés negatív következményeit. „Számokkal is be tudjuk bizonyítani a kormánynak, hogy nem éri majd el a várt jövedéki-és forgalmi adó bevételeket. Az adóemelést ugyanis a gyártók kénytelenek lesznek áthárítani a fogyasztókra, írja a Világgazdaság.

A sör, a pezsgő és az úgynevezett köztes alkoholtermékek jövedéki adója 10-10 százalékkal lesz magasabb januártól a tervezet szerint. A pezsgő 16 460, a köztes alkoholé 25 520 forintra emelkedik, míg a söré hektoliterenként és alkoholfokonként 1620, illetve 810 forint lesz.

A drágulás pedig a fogyasztás visszaeséséhez vezet” – mondta a Világgazdaságnak Csíkné Kovács Klára. A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke hozzátette: nem értik a kormány időzítését sem, hiszen a hazai sörpiac öt évig tartó mélyrepülése éppen most látszik megfordulni. Tavaly ugyanis már 3,8 százalékkal bővült az értékesítés. Csíkné szerint a jövedéki adó emelése újra „agyonvágná” az iparágat.

Kedden nyújtotta be a kormány a korábban megszellőztetett, egészségügy számára többletforrást biztosító törvénymódosító javaslatot.  A sör, a pezsgő és a köztes alkoholtermékek (például a 4-5 százalékos alkoholtartalmú, gyümölcsízű szénsavas üdítők) jövedéki adómértéke 10 százalékkal emelkedhet. A részletes indoklás szerint „fontos összefüggés, hogy valamennyi adómérték-emeléssel érintett termék fogyasztása egészségkockázatot hordoz, így a bevétel-növelés mellett az egészségpolitikai célok akként is teljesülnek, hogy e termékek kereslete csökken”.

A sörgyártók legutóbbi éves jelentése rámutat, hogy a sikeres év, illetve az emelkedő áfa, jövedéki adó és termékdíj eredményeképpen a tagvállalatok tavaly összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be a magyar államnak. A teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki, emellett a sörgyárak többek között 19 milliárd forint ÁFÁ-t, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a költségvetésbe.

Rovatok