Index Vakbarát Hírportál

Félgőzzel, de megkezdődött az IMF-tárgyalás

2012. július 17., kedd 19:19 | aznap frissítve

Varga Mihállyal találkozott kedd délelőtt, majd a Magyar Nemzeti Bankban járt kedd délután az IMF budapesti tárgyalódelegációja. A Tanosz Arvanitisz vezette testületet elkísérte Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság tárgyalóinak vezetője is, de az uniós delegáció csak szerdán érkezik Budapestre. A piacok jól fogadták a tárgyalások elkezdését, idén először 7 százalék alatt volt a kincstárjegy hozama és erősödött a forint.

Kedd délelőtt megkezdődött a november óta várt hiteltárgyalás Budapest és a Nemzetközi Valutaalap között. Az IMF küldöttei délelőtt a közigazgatási minisztérium épületében Varga Mihály főtárgyalóval, a magyar tárgyalódelegáció vezetőjével találkoztak. A rövid, egyórás egyeztetést követően senki nem beszélt, amit Tanosz Arvanitisz azzal indokolt, hogy akár egy nyilatkozat is befolyásolná a tárgyalások menetét.

A hiteltárgyalásokról egyébként is lényegében teljes hírzárlat van, még a küldöttségek programját sem közölték. Nem hivatalos információink szerint több minisztériumban, így a nemzetgazdasági mellett az erőforrásminisztériumban is tárgyalnak majd a héten, de egyeztetnek a költségvetési tanács, a pénzügyi felügyelet, a bankszövetség vezetőivel és szakértőivel, valamint találkoznak Tarlós István főpolgármesterrel is. Úgy tudjuk, a következő napokban az öt-hat legnagyobb magyar pénzintézet illetékeseivel is egyeztetnek a nemzetközi szervezetek küldöttei.

Amit a keddi tárgyalásokról tudni lehet: a délelőtti egyeztetéseket követően, délután az MNB-ben járt, és tudomásunk szerint nemcsak a jegybank vezetőivel, hanem az MNB felügyelőbizottságának egyes tagjaival is járt az IMF-delegáció, amely ellen az IMF magyarországi képviseletének székhelyénél, a Bank Centernél ketten tüntettek.

Simor András kedd délelőtt az MNB épülete előtt más ügyben várakozó újságíróknak arra a kérdésére, hogy van-e mondanivalója az IMF delegációja számára azt válaszolta, van, de ez nem az első tárgyalásnak lesz a kérdése. Megjegyezte, arról fog beszélni a delegáció tagjaival, amiről kérdezik. Azt is mondta, nem tudja, hogy szóba kerül-e a jegybanktörvény a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap közötti tárgyalásokon.

Arról, hogy az egyeztetéseknek mikor lehet eredménye, senki nem beszél. Az biztos, hogy a nemzetközi szervezetek küldöttségei a jövő hét közepéig terveznek Budapesten maradni, de áttörés nemcsak most, hanem a közeljövőben sem várható. A delegáció egyelőre „ismerkedik” a magyarországi helyzettel, elsődleges célja a makrogazdasági pályák összehasonlítása, illesztése, ugyanis ebben a technikai jellegű kérdésben is lényeges véleménykülönbségek vannak – mondta a Napi Gazdaságnak Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője.

A szakértők általános véleménye, hogy elég nagy a szakadék a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek elképzelései között – sőt, a nyilatkozatok arra utalnak, hogy még a kormányzati oldalon sincs egység: Kövér László a hétvégén kemény hangot ütött meg, és kormánykörökben is általában arról beszéltek, hogy nem kell az IMF pénze, a hitelkeret csak biztonsági hálót jelent. Azonban Varga Mihály utolsó nyilvános megszólalásával vasárnap egy tévéinterjúban már elismerte: lehet, hogy fel kell használnunk a hitelkeret egy részét.

Ha gyors előrelépés és megállapodás nem is lehet – ezt mondják a nemzetközi és a hazai elemzők is –, már a tárgyalások elkezdése jó üzenet volt a piacoknak. A forint egész nap erősödött, a reggel még 288,6 forint fölötti euró 286,2 forint közelébe süllyedt. Ami ennél is jelentősebb: a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós hozama 6,89 százalékos volt, idén először süllyedt 7 százalék alá, míg az 5 éves magyar adósság csődkockázati, úgynevezett cds-árazása 493,9 bázisponton állt kedd délelőtt a hétfői 505,2 bázispont után.

Rovatok