Index Vakbarát Hírportál

Lánccal és titkolózással kezdődött az IMF-tárgyalás

2012. július 17., kedd 12:23 | aznap frissítve

Kedden még csak az IMF képviselői tartózkodtak Budapesten, ők már megkezdték a tárgyalásokat a kormány és a jegybank illetékeseivel. Az európai unió képviselői szerdán érkeznek. Azt titkolják, ki, mikor kikkel és miről egyeztet a következő egy héten. A tárgyalás első napján ketten tiltakoztak az IMF és a megszorítások ellen, ők egy irodaházhoz láncolták magukat.

Megkezdődtek a Nemzetközi Valutaalap hétfőn Budapestre érkezett képviselőinek hiteltárgyalásai, a delegációk kedden a közigazgatási és igazságügyi tárca épületében a magyar kormány képviselőivel találkozott, majd a Magyar Nemzeti Bankot kereste fel. A jegybankkal szemben lévő Bank Centernél ketten tiltakoztak az IMF és a megszorítások ellen, ők az épületnél összebilincselték magukat, az akciónak a rendőrség vetett véget, a két férfit előállították.

Arról, hogy a nemzetközi szervezetek képviselői a következő egy hétben miről tárgyalnak, az érintetteknél lényegében teljes hírzárlatot rendeltek el. A delegációk összetétele és programja nem nyilvános – előbbiről azt lehet tudni, hogy az IMF-küldöttséget Tanosz Arvanitisz, míg a szerdán érkező uniós tárgyalócsoportot a már Budapesten lévő Barbara Kauffmann, a brüsszeli bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának főosztályvezetője vezeti –, de azt sem lehet tudni, hogy kikkel találkoznak, milyen intézményekbe, szervezetekhez látogatnak el a július 25-ig tervezett vizit idején. A kedd reggeli tárgyalás után Arvanitisz annyit mondott, hogy a tárgyalások után adnak tájékoztatást az egyeztetésekről. Az IMF indoklása szerint azért nem nyilatkoznak, mert az interjú befolyásolná a tárgyalások menetét.

Vadásszon az IMF-re!

Ön portás valamelyik minisztériumban, londiner egy öt csillagos szállóban vagy egy exkluzív étteremben dolgozik? Netán biciklis futár, aki mellett most húzott el egy IMF-999 rendszámú fekete autó? Vagy csak egyszerűen látott egy nagyon IMF-képviselőnek tűnő öltönyös férfit? Ne habozzon, fotózza le, írja meg, küldje el, és mi közzétesszük, hol járnak Az Emberek, Akik Hálót Adnak, Nem Halat.

A magyar tárgyalódelegációt vezető Varga Mihály IMF-ügyi tárca nélküli miniszter sajtóosztályán azt közölték, hogy a megbeszéléseken résztvevők megállapodásának megfelelően a következő egy héten semmilyen tájékoztatást nem adnak a tárgyalásokról, azok állásáról és programjáról. Az Európai Központi Banknál kérdésünkre szintén nem közöltek semmilyen részletet a megbeszélés forgatókönyvéről, csak annyit jegyeztek meg, hogy azokon egyébként sem az EKB lesz a főszereplő.

Az IMF budapesti misszióvezetőjénél szintén csak annyit közöltek, hogy amennyit el akartak mondani a hiteltárgyalásokról, azt már korábban elmondták. Irina Ivascsenko, a képviselet vezetője korábban annyit mondott, hogy az IMF Európai Unióval közös küldöttsége július 17-25. között tartózkodik majd, hogy a magyar fél kérésének megfelelően megkezdje a tárgyalásokat az IMF/EU támogatási programról. Az IMF külkapcsolati igazgatója, Gary Rice ezen kívül egy washingtoni sajtótájékoztatón annyit közölt, hogy Magyarországgal készenléti hitelmegállapodásról tárgyal majd az IMF jövő héten Budapestre látogató küldöttsége, nem pedig a rugalmasabb, magyar kormány által szorgalmazott FCL vagy PCL típusú hitelkeretről.

Nem hivatalos forrásokból az Index úgy tudja, hogy a nemzetközi delegációk nemcsak ma tárgyaltak a nemzeti bankban, hanem a következő egy hétben még visszatérnek oda, és nemcsak Simor András elnökkel, hanem több szakterület illetékeseivel is egyeztetnek. Várhatóan ellátogatnak emellett a Nemzetgazdasági Minisztériumba – amely vezetője, Matolcsy György épp a hiteltárgyalások időszakára időzítette éves rendes szabadságát –, valamint információink szerint találkozni fognak több, a kormányfő szűkebb tanácsadói köréhez tartozó közgazdásszal, és jelentősebb pénzpiaci szereplők makrogazdasági és költségvetési elemzőivel is. Közülük többen csak azt tudják, hogy fognak velük tárgyalni, azt viszont nem, hogy pontosan mikor, „azt mondták, ezt csak később közlik velünk” – fogalmazott egy neve elhallgatását kérő közgazdász. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a delegációk a budapesti tömegközlekedésről és annak finanszírozásáról Tarlós István főpolgármesterrel is tárgyalnak.

Az egyeztetések egy új, a korábbi kormányzati közlések és piaci becslések szerint 15-20 milliárd eurós – vagyis a Gyurcsány-kormány által 2008 őszén igényelthez hasonló méretű – hitelkeretről szólnak; a pénzt a korábbi kormányzati közlések szerint védőhálónak szánnánk, ám Varga Mihály, IMF-ügyi tárca nélküli miniszter egy vasárnapi tévéinterjúban már elképzelhetőnek nevezte, hogy abból valamennyit fel is használna az ország, miután jövőre 5-6 milliárd eurós adósság jár le.

Rovatok