Ismét a parlament előtt a stabilitási törvény, amelynek módosításával tovább faragná az adósság növekedését akadályozó kitételt az Orbán-kormány. A Matolcsy György jegyezte törvénytervezettel, miként más lazításokkal is, saját maga által felállított korlátot kerülget a kormány. Az Alaptörvényben rögzített adósságszabály egyes részeit először elhalasztották, de a többit is több ponton módosították. A kormány szerint a csökkentés továbbra is kiemelt gazdaságpolitikai cél, de legutóbb például az Európai Bizottság sötét jövőt jósolt nekünk.
Tovább puhítaná a kormány az Alaptörvényben lefektetett adósságszabályt a stabilitási törvényhez beadott módosító javaslatokkal. Korábban kormányzati politikusok többször hangoztatták, a parlament nemzetközi szinten is kiemelkedő önkorlátozást vállat azzal az alaptörvényben rögzített szabállyal, amely szerint nem vehető fel olyan kölcsön, amelynek következtében az államadósságnak növekedne, illetve Országgyűlés csak olyan költségvetést fogadhat el, amely az államadósság csökkentését eredményezi. Valójában azonban már ebben az alkotmányos szintű szabályozásban is több kiskaput hagytak.
Eszerint például a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, „a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben” ettől a szabálytól el lehet térni. Később pedig arról döntöttek, hogy az adósságcsökkentés mértékét meghatározó képletet – amely szerint a forintban mért államadósság az infláció és a gazdasági növekedés felének különbségével nőhetne – először csak a 2016-os költségvetésben alkalmazni, addig elég az is, ha csak folyamatosan csökken a GDP-arányos adósság.
A stabilitási törvény most parlament előtt lévő törvénymódosítása meghatározza, hogy az államadósság-mutató számításakor a külföldi pénznemben fennálló adósságot egy meghatározott árfolyamon kell figyelembe venni. Vagyis nem számít adósságnövekedésnek az, ha az árfolyammozgások miatt változik a forintban számolt államadósság. Ez egyébként nem feltétlenül meglepő – még ha alapvetően nem is illeszkedik a normális közgazdasági logikába –, hiszen kormánypárti politikusok már korábban is többször érveltek úgy forintgyengülések idején, hogy az államadósság nem nőtt meg, csak úgy látszik, és valójában almát hasonlítunk össze körtével
Módosítanák a stabilitási törvénynek azt a részét is, amely szerint a kormánynak módosítania kell a költségvetést, ha az a GDP-arányos államadósság csökkenést veszélyeztetné. Az új szöveg szerint az is elég lenne, ha a költségvetés nem eredményezné az adósság-mutató növekedését – vagyis az adósságnövekedés elleni harc az adósság legalább szinten tartásáért folyó harccá finomult.
A Századvég Gazdaságkutató egyik tanulmánya azt vizsgálta, hogy eleget tesz-e a szabály az Alaptörvényben megfogalmazott célnak, az adósságráta csökkenésére vonatkozó előírásnak. Szerintük bár ennek az elvárásnak megfelel a törvény, túlzó elvárás, hogy a szabály alapján az adósságráta hosszú távon nullára csökken. Elemzésükben rávilágítottak arra: a törvényben lévő nominális adósságképletben az infláció rossz előjellel szerepel, így a makrogazdasági sokkok hatását felerősíti az alkalmazása. „Ennek megfelelően a szabály rosszul teljesít a gazdaság helyzetéhez való alkalmazkodás, azaz a rugalmasság dimenziójában”.
Az adósságszabályt érinti az a módosító javaslat is, amelyet a Költségvetési Bizottság nyújtott be a múlt héten az elfogadás előtt álló törvénymódosításhoz. Eszerint nem érinti a felvett hitelről szóló szerződés érvényességét az, ha a „pénzügyi kötelezettség vállalásakor nem ismert okból” nő év végére az adósságmutató. A javaslat indoklása szerint az államadósság-mutató csökkenése továbbra is kiemelt gazdaságpolitikai cél, azonban szükséges az államadósság-finanszírozás végrehajtási szabályainak pontosítása.
Az Állami Számvevőszék számításai szerint 2006 és 2011 között 64 százalékkal, 8190 milliárd forinttal nőtt a magyar adósság. Az államadósság összege 2006-ban 12 766 milliárd forint volt, ami 2011 végére 20 955 milliárdra emelkedett.
Az adósság növekedési üteme 2006-ban (15,2 százalék) és 2008-ban (16,2 százalék) volt kiugró. Az ok az első esetben a tetemes központi költségvetés hiány, a második esetben az IMF-től lehívott hitel egy részének devizabetétként való elhelyezése volt. A vizsgált öt év alatt az árfolyamveszteség 1657 milliárd forinttal növelte az államadósságot, miközben a devizaadósság aránya 28 százalékról 48,5 százalékra emelkedett.
Az utóbbi három évben megindult egy enyhe csökkenés az államadósságában, 2012 második negyedévének végére a korábbi 80 százalék feletti értékről a GDP 77,6 százalékára mérséklődött, elsősorban a forint erősödése miatt. A csökkenés nem volt egyenletes, és az üteme is elmaradt a kormány várakozásaitól, a Széll Kálmán-tervben még azzal számoltak, hogy 2011 végére már 75,5 százalékra lehet leszorítani.
A Magyar Nemzeti Bank tavasszal még úgy kalkulált, a jelenleg feltételezett növekedési környezetben a magyar államadósság 2026-ra csökkenhet a GDP 59,4 százalékára, vagyis a maastrichti 60 százalékos küszöb alá. Az alaptörvényben meghatározott 50 százalékos adósságszabály eléréséhez a jelenleg feltételezettnél gyorsabb növekedési pályára lenne szükség.
A jegybank technikai kivetítése azonban még egy korábbi költségvetési helyzettel számolt, azóta a növekedési kilátásaink is romlottak, az Európai Bizottság legutóbbi, az Index által ismertetett levelében felhívja a figyelmet, komoly fiskális lépésekre van szükség ahhoz, hogy fenntartható pályára kerüljön az ország. Szerintük a növekedési és a költségvetési prognózisokból a jelenlegi kamatszintekkel számolva együttesen az jön ki, hogy növekedni fog az államadósság, ami a jelenlegi szintről 2020-ra a GDP 100 százalékát is elérheti. A kormány a Széll-tervben még úgy számolt, az államadósság már 2018-tól a GDP 50 százaléka alatt lehet.