Index Vakbarát Hírportál

Feljelentés Dataplex-ügyben: Kóka is bajba kerülhet

2012. szeptember 24., hétfő 15:13

A Dataplex informatikai céget 2005 nyarán 2,3 milliárdért vette meg a Wallis, hogy aztán decemberben több mint a duplájáért adjon túl rajta. A Kehi szerint a gyors eredményjavulásban az is segített, hogy a tulajdonosováltás után állami nagyvállalatok hirtelen különösen előnytelen szerződéseket akartak kötni a céggel. Szerintük nem egyhez Kóka János személyesen segédkezett, de ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést hűtlen kezelés miatt.

A Kormányzati Ellenőrzési hivatal (Kehi) hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést, egyelőre ismeretlen tettes ellen a Dataplex-ügyben. A Dataplexxel ugyanis kirívóan előnytelen szerződéseket kötött a MÁV Informatika, a Magyar Posta és a Mavir is még 2005-ben, összességében milliárdos károkat okozva az államnak. Némelynél Kóka János személyes közbenjárása is kellett, hogy létrejöhessen az üzlet, írja a Magyar Nemzet.

A vállalat 2005-ös ügyei kerültek most újra a középpontba, pontosabban az a látványos eredményjavulás, és az abban érintett közpénzek, ahogyan a Bajnai Gordon vezetése alatt álló Wallis Zrt.  2005 nyarán 2,3 milliárd forintért megvette a céget, majd már decemberben tovább is adta 5,2 milliárdért a Magyar Telekomnak.

Szupermenedzserek lehettek

A Dataplex kolokációs szolgáltatást végző cég, azaz az ügyfelek az informatikai rendszereit telepíti
egy bérbe adott, sokszor ráccsal is elkerített adatközponti területre, egyfajta szerverhotelként funkcionálnak.

A Dataplex 2005-ig a Béres csoport tulajdonában volt, de veszteségesen működött. 2005 július 15-én eladták a Wallis csoport tulajdonában lévő Dataplex Invest Kft.-nek, 2,3  millárd forintért, majd ők novemberben eladták a szintén Wallis tulajdonában lévő 3 ciprusi cégnek, majd a ciprusiak értékesítették tovább a Dataplexet egy hónappal később 5,2 milliárdért a Magyar Telekomnak.

A gyors értéknövekedést a Wallis azzal indokolta, hogy fél év alatt jó kapcsolatrendszerével és menedzsment képességeivel az ügyfélkört nemzetközileg is elismert magánvállalatokkal bővítette és a legnagyobb piaci szolgáltatóvá tette a 20 fős céget.

Ugyanakkor a Kehi szerint ebben jelentős pénze volt a magyar államnak is. A feljelentés szerint három szerződés tűnik különösen gyanúsnak az említett időszakból, a Máv Informatika, a Mavir és Magyar Posta is kirívóan előnytelen szerződést kötött a céggel, írja a lap.

Nagyvonalú vasutasok

A Máv Informatika a Kehi szerint 2005 szeptemberében olyan közbeszerzést írt ki, aminek a ajánlati felhívását a Dataplextől kapott feltételek alapján alakította ki, és így nem meglepő módon nyert is a Wallis cége.

A Máv belső ellenőrzése indokolatlannak ítélte az egész szerződést, és annak felmondását javasolta, mindezek ellenére a vasút 2007 májusáig 101 millió forintot fizetett ki a Dataplexnek. A Máv Informatika felügyelő bizottsága állítása szerint csak később szerzett tudomást a szerződés tartalmáról, pedig minden 100 millió forint feletti szerződést ellenjegyezniük kellett.

A Máv Informatika vezetője egyébként az a Hercegh Csaba volt, akit Kóka János kérésre helyeztek még 2005 elején a szervezet élére, a GKM vagyongazdálkodási főosztályvezetője pedig szintén 2005 elején lett az a Felsmann Balázs, aki azt megelőzően épp a Dataplex ügyvezetője volt.

A Mavirnak nem kell, de azért beszáll

A Mavir nem húzta az időt, még aznap átigazolt a Dataplexhez, amikor az Wallis tulajdonba került. Ezzel azonban 420 millió forint kárt okozott az államnak a Kehi szerint.

Ezt leginkább arra a levélváltásra alapozzák, amiben Hatvani György, a GKM helyettes államtitkára győzködte Kóka János gazdasági minisztert, hogy sokkal drágább a Dataplexhez vinni a szervereket, mint az akkori helyükön tartani, ráadásul egy ekkora volumenű üzlet nem is szerepel az elfogadott üzleti tervben.

Kóka azonban hajthatatlannak bizonyulhatott, mert júniusban úgy módosította a Mavir alapító okiratát, hogy az üzleti terv megváltoztatásának jogát magához vonta, így egy hónappal később már zökkenőmentesen mehetett az átállás.

Az elővigyázatos Posta

A Magyar Postánál a vezető tisztségviselők nem a tőlük elvárható gondossággal járhattak el a Kehi szerint, így a 2006 és 2010 között indokolatlanul fizettek ki 724 millió forintot a Dataplexnek.

Ezt azzal támasztják alá, hogy a Posta 2005 decemberében kötelezte el magát a Dataplex mellett, azonban 2006-ban a bérelt 500 négyzetméternyi helyük 34 százalékát tudták csak kihasználni. Ennek ellenére a következő években újabb bővítési opciókat hívtak le. 2009-re már 700 négyzetméterük volt, de még ekkor is csak a 45 százalékát használták, de még ezt is kevésnek ítélhették, mert a kormányváltás előtt még kibéreltek 150 négyzetmétert, idézi a Kehit a lap.

A Kehi szerint 505 millió forintnyi terület lett volna indokolt az évek során, így a kifizetett  több mint 1,2 milliárd forint nagy része egyértelműen veszteség az államnak.

A rendőrségnek már korábban is gyanús volt a Dataplex ügye, eddig azonban a ciprusi cégek kapcsán feltételezett adócsalások ügyében vizsgálódtak. Ott kiderült, hogy nem történt adócsalás.

Rovatok