Index Vakbarát Hírportál

Kovács: Az IMF nem köti diktátumhoz a hitelt

2012. szeptember 25., kedd 10:16

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el, mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.

Miután az IMF "áll jót" helyettünk a neki kölcsönzőknél, ezért cserébe lehetnek elvárásai - mondta az elnök.

Kovács Árpád beszélt arról is, hogy a parlament tovább nyitotta a Költségvetési Tanács véleményformálási jogát a mindenkori állami költségvetéssel kapcsolatban, továbbá törvény mondja ki: a testület használhatja az MNB és az ÁSZ infrastruktúráját tudományos igényű elemzésekhez.

A jövő évi költségvetés sarokszámainak korai elfogadását Kovács megvédte, szerinte a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatók az újabb követelmények.

Korábbi hírek alapján Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF–EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, két-három évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély.

Az IMf-nek múlt héten írt magyar levél kapcsán a miniszter azt mondta, hogy „a javaslataink különböző területeket jelölnek meg. Ilyen a bürokrácia csökkentése, ami elsősorban a közszférában dolgozók létszámát érintené”. Giró-Szász András kormányszóvivő elmondása alapján év végére derül majd ki, hogy hány embert küldenek el.

Rovatok