Index Vakbarát Hírportál

Hódmezővásárhely zsarolással vádolja az E-Start

2012. október 9., kedd 15:45

Nem született megállapodás a vitás kérdésekről a hódmezővásárhelyi önkormányzat és az E-Star Alternatív Nyrt. között, ezért a város valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszert vásárol, és saját maga gondoskodik a fűtésről, tájékoztatott Göbl Vilmos sajtóreferens.

A sajtóreferens hangsúlyozta, az önkormányzat az együttműködésre mindezidáig nyitott volt, a zsarolásnak azonban sem most, sem a jövőben nem enged. A város szeretné az E-Star Alternatív Nyrt.-vel való mindennemű együttműködését, valamint a felek közötti jogvitát végérvényesen lezárni, aminek érdekében az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytatott a céggel. Az egyeztetések során az önkormányzat több alternatívát is felajánlott a pénzügyi kérdések rendezésére, továbbá a cég által a város több intézményében felszerelt fűtőberendezések megvételére. Az E-Star Alternatív Nyrt. az ajánlatokra nem adott választ, és a felszerelt fűtőeszközök segítségével, - miként korábban a cég számára átadott, mostanra viszont ismét az önkormányzat kezében lévő földgázvásárlási kvóta visszatartásával - zsarolni próbálja a várost, belekényszerítve az önkormányzatot egy előnytelen együttműködésbe - tudatta Göbl Vilmos.

Az önkormányzat szerint jól látható, hogy "az egyre komolyabb pénzügyi gondokkal küzdő cég mostanra már nem válogat a módszerek között, és csalással, zsarolással, valamint egyéb alvilági módszerekkel akarja kikényszeríteni a magyar adófizetők pénzét". A hódmezővásárhelyi önkormányzat valamennyi érintett intézményébe saját fűtési rendszereket vásárol, amelyek segítségével 100 százalékban saját maga gondoskodik a fűtésről mind az idei, mind az elkövetkező fűtési időszakokban. Javasolják, hogy valamennyi "az E-Star Alternatív Nyrt. által átvert, megkárosított és zsarolással egy előnytelen együttműködés fogságában tartott önkormányzat" hasonlóképpen járjon el, közölte Göbl Vilmos.

Az E-Star leányvállalata, az RFV Esco Kft. és a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban kötött megállapodást, mely szerint a cég fűtéskorszerűsítési projekt részeként biztosította 12 önkormányzati intézmény fűtőberendezéseinek fenntartását és hőszolgáltatást. Az együttműködés során a cég - a város álláspontja szerint - súlyos szerződésszegő és törvénysértő magatartást tanúsított, ezért az önkormányzat 2011. szeptember 2-i hatállyal rendkívüli felmondással megszüntette a szerződést. Ennek jogszerűségét a vállalkozás vitatta, és 2012. júniusában maga szüntette meg rendkívüli felmondással a várossal kötött megállapodást.

Rovatok