Váratlanul, gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le moszkvai útját Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, értesült a Napi Gazdaság. A november 9-ére tervezett kormányközi ülésen egyebek közt magyar állampapírok oroszországi eladásáról, a Malévban ragadt orosz hitelről, illetve a Dunaferr esetleges tulajdonosváltásáról lett volna szó.
A miniszter úr egyéb előre nem látott hivatalos elfoglaltsága miatt sajnálatos mód kénytelen elhalasztani a moszkvai miniszteri látogatást − ezt a rövid üzenetet kapták hétfőn az államigazgatás azon munkatársai, akik már hónapok óta dolgoztak a találkozó előkészítésén. A magyar−orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság ülését ezzel gyakorlatilag az utolsó pillanatban mondta le Budapest, hiszen a találkozó november 9-én, pénteken lett volna - írja a Napi Gazdaság.
A Napi szerint a találkozó előzetes napirendjén több kényes kérdés is szerepelt. Az orosz fél egyebek közt a paksi atomerőmű bővítésében való részvételről, a Malévban ragadt tetemes követelésről, a Déli Áramlatról, valamint a 2020-as világkiállítás megrendezésére irányuló orosz pályázat magyar támogatásáról tárgyalt volna.
Budapest két kérdést javasolt megbeszélésre: a magyar államkötvények orosz vásárlását, illetve a Dunaferr Zrt. ügyét. Az államkötvény-roadshow következő állomása azután lehetett volna Moszkva, hogy kiderült, az azerbajdzsáni állami olajalap teljes vagyona mindössze 5 százalékát fektetheti spekulatív, azaz befektetésre nem ajánlott kategóriába tartozó kötvényekbe, mint amilyenek a magyar állampapírok is, ráadásul egyáltalán nem is tervezi magyar instrumentumok vásárlását.
A találkozó lemondásának pontos indokaira, az esetleges újabb dátumra és a napirendi pontok hátterére vonatkozó kérdéseinkre a Nemzetgazdasági Minisztérium lapzártánkig érdemben nem válaszolt. A szaktárca mindössze azt erősítette meg, hogy a találkozó "a miniszter egyéb, előre nem látott hivatali elfoglaltsága miatt halasztásra került".