Index Vakbarát Hírportál

Százmilliárdokat bukik az ország a kivándorlók miatt

2013. február 6., szerda 06:55

A feltételezett félmillió külföldön dolgozó magyar után éves szinten több száz milliárd forint adó nem folyik be a költségvetésbe, a teljes kiesés pedig – figyelembe véve, hogy a távol levők jövedelme se jelenik meg a magyar gazdaságban – ezermilliárdokban mérhető – áll a Napi Gazdaság szerdai összeállításában .

A lap számítása szerint minimálbérrel számolva is havonta 31 milliárd forint adó- és járulékbevétel keletkezne a félmillió alkalmazott után, ami éves szinten 370 milliárd forint. Ez a GDP 1,4 százaléka. Ugyanez bruttó 250 ezer forinttal számolva havi már 79 milliárd, éves szinten pedig majd ezermilliárd forint.

A lap összeállításában arra is kitér, hogy mind többen vágnak neki családostul: már nem csak a nyugati határszéleken, hanem az Ormánságban, sőt az Alföldön is számos olyan kistelepülés van, ahonnan elment a munkaképes lakosság 65-70 százaléka.

Rovatok