Bár a kampány az ígérgetésekről szól, egyértelmű, hogy a választások után kiigazításokra lesz szükség, hiszen fenntarthatatlan az a helyzet, hogy az állam 12-15 százalékkal többet költ, mint amennyit bevételei alapján megengedhetne magának. A hatalomra kerülő erők azonban meglepődhetnek, a konszolidáció ugyanis jóval nehezebb, mint ahogy azt gondolnánk. Számításaink szerint nem kerülhető el az adóemelés. A politika azonban erről hallgat.
Nem elég, hogy a költségvetési hiány már most is magas, ráadásul további determinációkat jelentenek a törvényben foglalt adócsökkentések és kiadásnövelések. Emellett az európai uniós források lehívásához is egyre több nemzeti forrást kell biztosítani, ez további egyenlegromlást jelent a mostani szintről, amennyiben nem következnek szigorító intézkedések. Ezeket is figyelembe véve a szakértők legalább a GDP 5,5 százalékára, mintegy 1200-1300 milliárd forintra teszik az államháztartás stabilizálásához szükséges kiigazító lépéseket.
A lehetséges megoldások köre jóval szűkebb, mint azt első pillantásra képzelnénk. Az állam kiadásainak jelentős része indexált vagy egyéb módon biztosított a kiadások szinten tartása, illetve emelkedése (ilyenek a nyugdíjak, a bérjellegű kifizetések), legfeljebb a teljes főösszeg harmada lehet, amelyhez diszkrecionális módon hozzá lehet nyúlni.
A kiadáscsökkentő eszközök sem olyan hatásosak, mint azt gondolnánk. A szóba jöhető intézkedések hatását illusztratív jelleggel egy 2005. végi tanulmányában a jegybank is számszerűsítette, és kiábrándító eredményre jutott. A kedvezőtlen költségvetési struktúra és a determinációk miatt még az állam működési kiadásaival kapcsolatos drasztikus lépések együttes hatásai (mint a közszféra 10 százalékos létszámcsökkentése, az állami szolgáltatásokért számított díjak jelentős emelése) is messze elmaradnak a kívánt konszolidációs mértéktől.
A működési kiadások számottevő csökkenését (inkább csak hosszú távon) a nagy intézményrendszerek átalakításától lehet várni, ehhez azonban gyakran politikai konszenzus is kellene. Nyilvánvaló például, hogy 3200 önkormányzat felesleges, a tapasztalatok alapján kizártnak tűnik a megegyezés, csakúgy, mint az egészségügyi rendszer átalakításának kérdésében. Megegyezés nélkül pedig vagy a törvényi akadályok vagy a politikai áldozatok miatt nem lép az éppen kormányon lévő erő.
A kiigazítás a fentiek miatt törvényszerűen az állami adók és transzferek körét is érinti. A jegybank számításai szerint a teljes kiigazításhoz – a működési költségek reális mértékű visszafogása és a kamatoknál ideális esetben jelentkező megtakarítás mellett – a GDP arányában 3,6-3,7 százaléknyi hiányjavulást kell az adóbevételek növelésén és/vagy a transzferjuttatások csökkentésén keresztül biztosítani. Ez meghaladja a vállalati (beleértve a mezőgazdasági és állami vállalati) támogatások nagyságát.
Ha a kiigazítás adóalap-szélesítéssel és teljes adókedvezmény-megszüntetéssel valósulna meg, ehhez önmagában az összes szja- és társaságiadó-kedvezmény megszüntetése is csak fele részben lenne elegendő. Így szinte biztosra vehető, hogy adóemelés nélkül nem úszhatjuk meg a kiigazítást.
Így érthető, hogy a politika miért nem beszél a választások utáni tényleges lépésekről, és Veres János pénzügyminiszter külföldi befektetők előtt miért említette meg az áfaemelés lehetőségét. Ez már csak azért is logikus, mert jószerivel ez az egyetlen olyan területe az állam jövedelem-újraelosztási folyamatának, ahol egyik nagy politikai erő sem állt elő irreális ígéretekkel.
Ha mégis sor kerülne a forgalmi adó emelésére, a legvalószínűbbnek a 15 és 20 százalékos kulcs egységesítése tűnik, ez utóbbi szinten. Ez az alapvető élelmiszereket, az áramon kívül minden más közüzemi díjat (többek között a gáz-, a víz- és szennyvíz-, távhő-szolgáltatási, illetve a szemétszállítási díjat), a szállodai, valamint az éttermi szolgáltatás árát, a művészeti tevékenység ellenértékét érintené. Mivel a 15 százalékos kulcs alá tartozó termékek, szolgáltatások adják a forgalom harmadát, az áfabevételek körülbelül 30 százalékát, így a kulcs feljebb srófolása éves szinten 170-190 milliárd forint pluszbevételt hozna a büdzsének.
Ám figyelembe kell venni, hogy az áfaemelés nemcsak a lakosság és a vállalkozások, hanem az állami intézmények kiadásait is megdobja, így államháztartási szinten az intézkedés 140-150 milliárddal apasztaná a hiányt. Mivel a tehernövekedést eredményező adómódosításokat a hatálybalépés előtt legalább 45 nappal ki kell hirdetni, az áfaemelés legkorábban július 1-jével léphet hatályba. Ez azt jelenti, értelemszerűen az idei deficit 70-75 milliárddal mérséklődne. Ha még drasztikusabb lépésre szánja el magát a kabinet, elképzelhető az 5 százalékos kulcs megduplázása is. A gyógyszerek, könyvek és újságok, valamint a vakokat segítő termékek áfakulcsának emelése – számításaink szerint – évente mintegy 20 milliárdos bevételnövekedéssel járna a költségvetés számára.
Ha pedig a két kedvezményes kulcsot egységesítenék a normál, 20 százalékos kulccsal, egykulcsos áfarend-szert bevezetve, úgy végeredményben éves szinten akár 200 milliárddal is javulhat a büdzsé.
Szakértők a bevételnövelés másik eszközeként tekintenek a foglalkoztatott 4 százalékos egészségbiztosítási járulékának emelésére. Ha ez 6 százalékra növekedne – az idei átlagbéreket és foglalkoztatottsági adatokat alapul véve a versenyszféra és a költségvetési szféra szerinti bontásban – számításaink szerint körülbelül 100 milliárdos bevételtöbblet jelentkezne az egészségbiztosító kasszájában éves szinten.
Gazdaságkutatók szerint jelentős megtakarítást rejt a központi közigazgatás átalakítása: háttérintézmények és országos hatáskörű szervek megszüntetésére, a minisztériumok számának csökkentésére, a vezetők és közalkalmazottak létszámának apasztására, a regionális szemlélet erősítésére kell itt elsősorban gondolni. Ez 200-400 milliárddal tehermentesítené a költségvetést, ám az első évben a végkielégítések miatt akár még több kiadással járna, mint a status quo fenntartása. Ám az egyszeri kiadás nyomán az említett 200-400 milliárddal csökkenhet a hiány az elkövetkező években.
A fent vázolt lépések mielőbbi megtételét a magas szinten beragadt államháztartási hiány indokolja. A kormány ígéretével szemben – miszerint a deficit (nyugdíjkorrekció nélkül) a múlt évi 7,4 százalékos GDP-arányos szintről az idén 6,1 százalékra süllyed – a piac 8–9 százalék közötti hiányra számít. Így két év alatt kellene a GDP 5-5,5 százalékával, hozzávetőleg 1200-1300 milliárd forinttal apasztani a deficitet