Ön, mint befektetési guru mit javasol annak az embernek, akinek tízmilliós megtakarítása fekszik egy bankszámlán? Vegyen gyémántot, eurót, vagy hagyja ott a pénzét?
Akinek van tízmilliója az hagyja ott abban a bankban, ahol van, hiszen a betetétbiztosítási alap tizenhárommillióig garantálja a betéteket.
És ha húszmilliója van?
Annak sem érdemes elvinnie a pénzét. Ők nincsenek veszélyben, mert kifizeti őket az állam. Például az OTP-részvények árzuhanása sem a bank direkt teljesítményét tükrözi, a részvényeket az államcsődtől tartva árazta be a piac. Elváltak a vállalatértékelések a fundamentumoktól, ez a pánik eredménye. Át fog gyűrűzni a recesszió a reálgazdaságba, nagyon sokan lesznek munkanélkülivé. Az átlagemberek akkor fogják megérezni a válságot. Ennek hatásait lehet kormányzati intézkedésekkel tompítani, de ezt kivédeni nem lehet.
Ön személy szerint bukott a válságon?
Albrecht Ottó pályája
Albrecht Ottó, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán diplomázott. A Cashline Értékpapírt Rt.-t 1994-ben alapította; a brókercég 1997 júliusában vált a Budapesti Értéktőzsde tagjává. Albrecht Ottó 2003 második felétől 2004. május 19-ig a BÉT Rt. és a BÁT Rt. egyik legnagyobb tulajdonosa. A Cashline kezdetben a kárpótlási jegy piacán volt az egyik legaktívabb cég, később értékpapír-bizományosként elsősorban vállalati felvásárlásokra, tranzakciókra összpontosított A Cashline az értéktőzsde egyik legnagyobb forgalmú, teljeskörű szolgáltatást nyújtó tagja. Forrás: tozsdesztori.hu.
Mindenki veszít. Minél több pénze van valakinek, annál többet veszít. Arányaiban mindenki veszít. Aki devizahitelt vett fel, az például a törlesztőrészleten érzékelheti majd az árfolyam-különbözetet.
Mit gondol arról, hogy a kormány szeretné megsegíteni a devizahiteleseket?
Szerintem nagyon nem helyes. Az állam ne adjon kompenzációt a svájcifrank-hiteleseknek, mert most 30 forintot drágult a svájci frank. Könyörgöm, 4-5 éven keresztül eleve feleannyi törlesztőrészletet fizettek, mint a forinthitelesek. Az erősödő forint miatt hónapról hónapra egyre kevesebb és kevesebb törlesztőrészletet fizettek. Ez az árfolyamkockázat. Most engedtessék meg, hogy egy-két évig magasabb díjat fizessenek. Ilyen válságos helyzetben az államnak eszébe ne jusson az ő támogatásukra költeni.
Én se tartanám helyesnek, ha az én pénzemből árfolyam-támogatást kapna bárki is. De nem lehet, hogy olcsóbb most pénzt adni, mint később a munkanélküli-segélyeket fizetni? Mert elszabadulhat a forint, és az már komolyabb bajokat okozhat a devizahiteleseknek.
Nem a gyengülő forinttal van a legnagyobb probléma, hanem azzal, hogy a válság begyűrűzik a reálgazdaságba. Például, ha kevesebb autó kell, és leállítja az Opel a szentgotthárdi gyárát, akkor ez elbocsátásokat eredményez. Csökkentik a termelést a győri Audinál és az esztergomi Suzukinál, a Boschnál és több száz kis és közepes beszállítónál.
Ez a GDP hány százalékát jelentheti?
Körülbelül húszat. Válságban mindenből kevesebb kell, ha mindenből kevesebb kell, ahhoz kevesebb ember is kell. Egy 15 éves lejáratú hitelnél 25 forintos árfolyamgyengülés kb. tízezer forintos emelkedést jelent a törlesztőrészletben havonta. Nem ez fogja bedönteni a családokat, hanem az, ha a család elveszíti egyik keresőjét. És nem azért veszti el a munkáját, mert gyengül a forint. Ez persze csak 290-300 Ft/euró árfolyamig igaz.
Az Orbán-kormány azt vallotta, hogy ha államilag segíti a lakáshoz jutást, az felpörgeti a gazdaságot. Ez hibás stratégia lett volt?
Az adott helyzetben ez jó döntés volt. Az állam az infrastrukrturális beruházásokon, az autópálya-építésen vagy a lakásépítést segítő kedvezményes hiteleken keresztül lökést ad a reálgazdaságnak. Az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően több ember dolgozhat, a több ember többet fog moziba, színházba járni, több ruha és élelmiszer fogy, ez pedig beindítja az egész gazdaságot. De a végén az államnak ki kell vonulnia. Sajnos, nálunk benne felejtette magát. Lehet, hogy ha ők folytathatják, kivonultak volna, de ezt már sose tudjuk meg, hiszen a szocialisták nyerték a 2002-es választásokat.
Nem gondolt arra, hogy a gazdaságban megszerzett tapasztalatait a politikában kamatoztassa?
Bennem nincs ilyen exhibicionizmus.
Abban egyetértünk azért, hogy most egy tapasztalt válságmenedzserre van szüksége az országnak?
Aki nem azt akarja, hogy szeressék, nem törekszik az újraválasztására. De erre vannak azok a háttérben lévő szakértők is, akiknek meg kellene mondaniuk, mi a valós helyzet, és ötleteket kell adniuk a kezelésére. És akkor lehet, hogy a politikusok is jobban döntenének.
Ezekben a válságos napokban, akkor jól értem, a miniszterelnök nem hívja fel a gazdaság szereplőit?
Nem tudom, hogy kit hívtak fel. Mindig ugyanazt a garnitúrát hívják, azt a két-három sztárközgazdászt, akik naponta nyilatkoznak a tévékben.
Soha sincsenek találkozók a döntéshozókkal?
Néha vannak, de marginális sikerrel.
Pedig a tőzsde fontos része a gazdaságnak.
De itt nem csak a tőzsdéről van szó. A kisember mit mond? Nekem nincsen részvényem, a kis megtakarításomat garantálják, nem érint engem ez az egész válság egyáltalán. Pedig dehogynem érinti. Ha munkanélküli lesz 12 hónap múlva, amikor begyűrűzik a reálgazdaságba a válság, akkor majd rájön. Nem arról van szó, hogy mi itt visítunk, hogy a harmadára esett például a BUX értéke, a részvényesek vállalták, vállalják a kockázatot. De a kisemberek, akik nem értenek ehhez, nem tudják, hogy ők is veszítettek, ha például van megtakarításuk egy nyugdíjpénztárban. Mert a pénztáruk is bukott. Annyira alacsony ma a pénzügyi kultúra Magyarországon, hogy ez ellen tenni kellene.
Ha felhívná önt a miniszterelnök, elmondaná neki, mit tenne ebben a helyzetben?
Ha felhívna, valószínűleg elmondanám.
Mi a véleménye a jegybank kamatdöntéséről?
Kevés ennél dilettánsabb döntést lehetett volna hozni egy ilyen helyzetben. Azokat a kis és középvállalatokat, akik ennek a válságnak az ellenére még talpon vannak, és még csak nem is devizahitelben adósodtak el, azoknak ez lehet az utolsó kegyelem döfés. 15-16 százalékos forintkamatot ilyen gazdasági helyzetben nem lehet kigazdálkodni. Hát ha a kormány így akarja segíteni a kis és közepes vállalkozásokat, akik a GDP 65 százalékát állítják elő, akkor nagy a baj. Sem a halott állampapírpiacot sem tudta feltámasztani, sem a forint gyengülését nem tudta megállítani ez az emelés. Ez a lépés közelebb segíti az országot a recesszió elmélyüléséhez.
Erre azt mondják hozzáértők, hogy spekulációs támadás zajlott a forint ellen, és ha nincs a magas kamat, bedőlünk.
2003-ban a forint erős oldalát támadták, tehát nem a gyenge oldalt, ahol csak a bankóprés ennek a megállítója. A világ tele volt szabad likviditással, két százalék volt a dollárkamat, 1 százalék az európai kamat, és mi egy afrikai banánköztársaság színvonalán finanszíroztuk az államadósságot és a költségvetés teljes hiányát. Ha euróban a Magyar Köztársaság kibocsátott volna államkötvényeket, azokat lejegyezték volna 4-5 százalékon, és nem 12,5 százalékon.
De mi történt így? Ideutalták 2003-ban az eurót, vettek érte forintot, volt állandó kereslet a forint iránt, ez magasan tartotta az árfolyamot. Abból a forintból államkötvényt vettek, mondjuk egyévest. Lejárt az egyéves állampapír, a befektető felvette rá a 12 százalékos kamatot, és a mondjuk 260 Ft-nál leváltotta a forintot. És csak jöttek és jöttek az újabb befektetők erre a 12 százalékra, mert a két és a 12 százalék között neki volt 10 százaléka. Egyet kellett elhinni, hogy nem lesz államcsőd. Sőt a lejárat végén visszaváltotta az euróját forintra, és mivel egyre többen és többen jöttek be, folyamatosan egyre olcsóbban és olcsóbban válthatta vissza a forintot euróra.
Egy év múlva már 250 forintért vette az eurót, vagyis egyszer volt egy 10 százalékos kamatnyeresége az euróhoz képest, másrészt mivel 10 forinttal olcsóbban vitte a forintot, ez volt a másik kb. tíz százalék. Azaz nettó 20 százalékot kerestek euróban a külföldi befektetők. Learbitrálták a magyar adófizetőket, és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok azzal, hogy lehetőséget teremtettek erre a magas kamatszinttel. Drasztikusan kellett volna a kamatokat csökkenteni, hiszen akkoriban hihetetlen nagy volt a pénzbőség a pénzpiacokon. Tehát ha csak egy negyedévet, felet, vagy egy évet nyerünk, 2-3-4 százalékot fogtunk volna meg. Ez is sok százmilliárdos tétel, amit szabadon elkölthettünk volna újabb hitelfelvételek helyett.
Látszik a válság vége? Nemrég azt mondta a jegybankelnök, hogy nem kell lehívni az Európai Központi Bank ötmilliárdját. Ilyen jól állna a magyar gazdaság?
Véleményem szerint nem áll ilyen jól. Ha olyan lesz a helyzet akkor le fogjuk hívni, ha akarja az MNB, ha nem. Szükség lesz rá.
Mi a fontosabb pillanatnyilag, megfelelni a mastrichti kritériumoknak, vagy növelni az állami kiadásokat?
Az állami adminisztratív kiadásokat kellene drasztikusan csökkenteni. Az állami beruházásokat az európai uniós forrásokkal kiegészítve növelni, az adókat csökkenteni kellene. Furcsának tűnik, de azért kell adót csökkenteni ilyen válságos helyzetben, mert amúgy sem lesz nagy az adóalap. Nem tudunk veszíteni egy ilyen helyzetben. Ha magasan hagyjuk az adókat, és az adóalap lecsökken, akkor egy kicsi adóalapnak egy viszonylag nagy százalékát viszi az állam. De ha van esély arra, hogy az adóalap növekedjen, akkor annak a kisebb százaléka is nagyobb szám. Ez ad egy esélyt a gazdaságnak, az országnak. Egy ilyen világválsághelyzetben így se, úgy se lesz meg az a bevétel, amit terveztünk. Akkor már inkább csökkentsük az adókat, mert ez arra ösztönözheti a befektetőket, hogy merjenek befektetni egy ilyen nagyon nehéz helyzetben, és akkor akár több bevétel lehet.
Ön szerint helyes, hogy a minimálbér adómentes?
Ez alapvetően politikai kérdés. Morálisan helyes, gazdaságilag nem helyes.
Egyes elemzők szerint egy ilyen válsághelyzetben használna egy adóamnesztia, hiszen akkor eltitkolt vagyonok kerülhetnének be a pénzpiaci rendszerbe.
Az adóamnesztiát én is támogatom. Olaszország kiváló példa erre. De ez nem érintene tömegeket Magyarországon.
Mi a véleménye a rendszerváltás óta működött kormányokról?
1990 és 1994 között a köztársaság jogi alapjait tették le, megszületett a társasági törvény, lehetett részvénytársaságokat alapítani. Jogállami kereteket teremtettek. 94-98 között stabilizálták a gazdasági helyzetet, részben a privatizációval, részben a drasztikus megszorításokkal. Ami utána jött - sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani -, de az Orbán-kormánynak az volt a nagy előnye, hogy merte vállalni a döntéssel járó esetleges konfliktusokat. Mindegy, hogy hogyan döntött, lehet, hogy olykor hibázott is, de döntött. Ilyen képlékeny és gyorsuló világban és ilyen állapotú országban nem dönteni, hezitálni, oldalazni, mindenféle parttalan vitákat folytatni nem lehet. Az elmúlt hat év erről szólt szerintem, hogy nem mertek, nem tudtak vagy nem akartak dönteni. Amellett, hogy nagyon sokszor rosszul is döntöttek. Ez is segített ennek a helyzetnek az eszkalálodásában.
Időről időre felmerül a kérdés, hol a pénz a világban, és hol a pénz Magyarországon? Ellopták, elprivatizálták? Netán a pártfinanszírozásra ment el az a pénz, ami hiányzik a gazdasági stabilitáshoz?
A probléma, a mostani válság gyökere, hogy Amerikában a ma megevett hamburgert a másnapi jövedelmükből fedezték az emberek. Évtizedekig ez volt a gyakorlat. Ez hozott hatalmas gazdasági növekedést Amerikában, de a világban is. Ez volt az amerikai gazdasági motorja, az erős fogyasztás, ami keresletet generált. A kereslet felhajtja az árakat, ez pedig gazdasági növekedést indukál. Hogy hol a pénz? Középosztálybéli amerikaiak tízmillióinál. Akik még az oly versenyképes amerikai gazdaság ellenére is még annál is magasabb életszínvonalon éltek, mint amit az amerikai gazdaság természetes növekedése lehetővé tett volna.
A pénz ingatlanokban, autókban van, életszínvonalban, nyaralásokban, az USA-ban és itthon is. Amerikában ez egy nagyobb családiházat, itthon egy nyolcvan négyzetméteres lakást jelent. Amerikában egy 5000 köbcentis benzinpusztító autót, itthon mondjuk egy VW Passatot. Az arányok mások, Amerikában százmillió, nálunk csak néhány millió embert érint ez. Olyan emberek is ingatlanokhoz, autóhoz jutottak, akiknek erre egyáltalán nem volt pénzük, vagy nem vehettek volna olyan méretű, értékű házakat, kocsikat. Vagy nem tudtak volna olyan mennyiségű és értékű fogyasztási javakat olyan rendszerességgel igénybe venni, mint tették. Magyarul magasabb életszínvonalon éltek, mint azt jövedelmi viszonyaik lehetővé tették volna. És mindezt rendszeresen hitelből fedezték.
És ki fizette a révészt?
Például önmagunk. Ez olyan, mint a csontliszt - az unióban ez már nincs -, amikor az állatokkal feletetik saját magukat. A válság kirobbanásához jelzálogpapírok vezettek. Voltak követelések, amiket a bankok összecsomagoltak, értékpapírosították, és eladták őket befektetési alapoknak. Amelyek mögött, a lánc legvégén ugyanolyan emberek milliói álltak a befizetéseikkel, mint akiknek a hiteleit a bankok értékpapírosították, tehát az átlagemberek maguk is finanszírozták ezt a rendszert. Az utolsó szöget a koporsóba az a 3-5 millió amerikai állampolgár – döntően a szegénynegyedekben élő emberek – úgynevezett Ninja (no income, no job, no asset; se fizetés, se állás, se vagyon) kötvénye verte be. Ebben a programban olyan emberek jutottak ingatlantulajdonhoz, akiknek semmijük sem volt: se állásuk, se pénzük, se önerejük.
És hol a pénz Magyarországról?
Ez az ország minden évben körülbelül tíz százalékkal többet költ el, mint amennyit megtermel. 90-ben indultunk olyan 25 milliárd dolláros államadóssággal, most van 85. Képződött tehát plusz 60 milliárdnyi úgy, hogy közben eladtunk mindent. Ez a túlköltés azt eredményezte, hogy tízévente egy teljes év GDP-je kiesik. Ez az utóbbi 18 évet nézve azt jelenti, hogy elveszett másfél évnyi GDP-nk. Ez mit jelent? Bármilyen döbbenetes és hihetetlen, de itt a pénz nálunk, magyaroknál !
De hol?
A magyar állampolgárok millióinál. Nézzünk egy egyszerű példát: ha valakinek 200 ezer forint a nettó fizetése, ez egy évben 2,4 millió forint. Ha tíz százalékkal többet költ ennél hitelből, eladja a családi ezüstöt otthonról, akkor nem tűnik fel. Csak tíz év alatt egy teljes évnyi családi költségvetés kiesik. Ez nem jelent szignifikáns életszínvonal-javulást. Plazmatévékben, új lakásokban, az életszínvonalban, a nagyon sok inaktív ember eltartásában, a 300 ezer kamu rokkantnyugdíjasban, a nyugdíjasok finanszírozásában., a pazarló államban van a pénz. Van 500 ezer ember, akiről nem tudjuk, hogy mit csinál, eltartják, nem dolgozik, nem nyugdíjas, nem beteg és nem munkanélküli. És a mi esetünkben is igaz, hogy az emberek többször mentek nyaralni, többször vettünk drágább ételt, előbb cseréltük le a kocsinkat, megvettük a gyereknek a lakást, felvettük a lakáshitelt. Ezek önmagukban kis tételeknek tűnnek, csak 18 év alatt dagadtak óriásira.
Ez kinek a sara?
Mindenkié. Senki sem akart rosszabb életszínvonalon élni. Azoknak a sara, akik engedték, hogy hitelből finanszírozzák a kicsit jobb létet.
Én hasznos tagja vagyok a társadalomnak, ha a legjelentősebb vagyontárgyam a két mobilom és a diktafonom? Hisz én nem gyarapodtam hitelből, a javaimat a szolgáltatóiparban költöttem el jellemzően, kocsmákban, taxiscégeknél.
Mindenki hasznos tagja a társadalomnak. Csak mindenki élvezte ennek a rossz rendszernek az előnyeit, vagy áttételesen, vagy közvetlenül. Még az is, akinek csak egy mobiltelefonja van.
Nekünk vagyontalanoknak, mi a felelősségük a mostanra kialakult helyzetben?
Az egyszeri embereknek felelősségük nincsen, ők csak haszonélvezői voltak ennek a történetnek. Ha meglehet venni valamit tíz százalékkal olcsóbban, akkor mindenki – különösen a magyarok – megtalálják azt a pontot a rendszerben, ahol megvehetik. Volt egy olyan lehetőség, amit a hitelfelvételekkel finanszírozott az állam és az egyén is, hogy jobban élhessen. Minden állampolgár élt ezzel a lehetőséggel, például ön is, amikor gond nélkül el tudott menni a Sziget Fesztiválra. Nehéz példákat mondani, de mindenkinek megvan a maga Szigete. Lehet, ha ez a helyzet nincs, ön most rosszabbul élne. Az egy örök axióma, hogy mindig mindennél van rosszabb.
Nem hiszem, hogy az embereket, mint individuumokat el kéne ítélni, mert az emberek nem tettek mást, csak éltek a lehetőségükkel. Az amerikai bankárokat el lehet ítélni, amiért alkalmazottként évi 100-200 millió dollárokat kerestek. Ez valóban vérlázító. Ugyanakkor a bankokat nem lehet felelőssé tenni azért, hogy a FED, a SEC, azaz az USA pénzügyi felügyeleti hatóságai hagyták, hogy a bankok ezt a gyakorlatot folytassák. A befektetési bankoknak teljesen mindegy, hogy ásványvizes palackkal, kukoricával, olajjal, devizával, részvénnyel, kötvénnyel, ne adj isten, ilyen szinte semmit sem érő jelzálogpapírokkal kereskedjenek. A regulátornak, az államnak, a felügyeleti hatóságoknak kellett volna ennek megálljt parancsolnia.
Mikor nyeri vissza a pénzpiac a bizalmat?
Ezt nehéz megmondani, hiszen korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy amerikai pénzintézet gazdálkodási adataiban ne lehessen megbízni. Most kiderült, hogy ezek a bankok manipulálták a tőzsdei adataikat. Egymás után dőlnek be a bankok, egyre-másra derül ki, hogy tele vannak mérlegen kívüli tételekkel. Ha egy amerikai bankban nem bízhatunk, akkor hogyan lehetne megbízni bármiben is? Az X bank nem bízott az Y bankban, így nem adott hitelt. Ugye, minden bankban több a hitel, mint a betét. Van 100 egység betét 120 egységnyi hitellel, 10 egység banki tőke, ha 40 egységnyi betétet kivesznek, máris dőlhet a bank.