Index Vakbarát Hírportál

1200 milliárdos megszorítást javasolnak

2006. május 3., szerda 15:49

Három százalékos áfa, két százalékos társasági adó növelés, kamatadó bevezetése, az eva és az ekhó eltörlése - egyebek között ezek az elemei a CEMI két év alatt, 1100-1200 milliárd forintos megszorító, költségvetési kiigazító csomagjának. A szakértők állítják: a program révén már a ciklus végére magasabb szintű, stabil gazdasági növekedés, jó állapotú államháztartás mellett az euró is elérhető lesz.

Kevés - kommentálta a Népszabadság és a Reuters híre szerint is tervezett 300-350 milliárdos, adóemelésből és hiánycsökkentésből álló kormányzati tervet Orbán Krisztián, a CEMI (Central European Managment Intelligece) menedzsment tanácsadó ügyvezetője a szervezetük által készített alternatív gazdasági kormányprogram bemutatóján. A cég 1100-1200 milliárd forintos kiigazítást lát szükségesnek 2008-ig, és a megvalósításhoz azonnal hozzálátna. Orbán szerint nem csak attól kell tartani, hogy a magyar kormány nem lép: az is baj lenne, ha a csak rövid távú szempontokat figyelembe véve, a forint mostani összeomlásának veszélyét is magában hordozó vészhelyzet megoldására kizárólagosan koncentrálna.
Most kell lépni
Erős kormányfő, erős többség -- adott a politikai helyzet is ahhoz, hogy az elkerülehetetlenül szükséges, és azonnal szükséges lépéseket megtegy a kormány - mondta Csaba László, aki a CEMI programját felügyelő tanácsadó testület elnöke. A testület tagjai még: Chikán Attila, volt gazdasági miniszter, Járai Zsigmond MNB elnök, Jaksity György a Concorde Értékpapír Rt. vezetője és Simor András, a Deloitte vezérigagatója. Mint Simor fogalmazott, a testület - esetleges politikai nézetkülönbségeiktől függetlenül -- egységes abban, hogy egy pillanattal sem halogathatóak tovább az intézkedések.

A szakértő értékelése szerint a magyar gazdaság a magas államháztartási hiány és az alacsony foglalkoztatás egymásra hatásainak ördögi körébe került, ezek együttesen járulnak hozzá egyrészt egymás fokozáshoz, másrészt a gazdasági növekedés és a versenyképesség csökkenéséhez. Éppen ezért a kiadások kisebb csökkentése, az adók akár átmeneti emelése csak ahhoz lehet elég, hogy a mostani vészhelyzet kibomlását megakadályozza, de a problémák hamarosan újratermelődnének, miközben a gazdasági növekedési lehetőségeit sem tudná maradéktalanul kihasználni az ország.

Orbán Krisztián ugyanakkor kiemelte: kulcsfontosságú, hogy a kormány hiteles, a befektetőket, az elemzőket meggyőzni képes programot tegyen le az asztalra, ellenkező esetben a forint azonnali összeomlásával lehetne számolni. Nem az a kérdés, hogy mennyi lesz az idén év végén a hiány -- mondta, elismerve, hogy javaslataik egy része még növeli is az idei deficitet, -- hanem, hogy a következő években világos pályán halad-e majd az ország.


A program főbb elemei és a hiánycsökkentés mértéke
Kattintson a nagyításhoz!

Eurót is ígérnek

A CEMI szerint van mód a kitörésre, de ehhez azonnali és radikális, átmeneti időszakra adóemelést jelentő lépések lennének szükségesek. A javaslatok között szerepel ugyanakkor kisebb nyugdíjreform, a korhatár emelése, az állami szféra radikális létszámcsökkentése és több, a foglalkoztatottság növelését egyes rétegekre koncentrálva célzó lépés.

Teljes programjuk megvalósítása a CEMI szakértői szerint nem csak az euró 2010-es bevezetését, azaz a maastrichti kritériumok - egyebek között az államháztartási deficit 3 százalék alá szorítását - 2008-as teljesítését tenné lehetővé, hanem biztosítaná, hogy gazdasági növekedés egy magasabb, stabil 4 százalékos feletti szintre álljon be.

Adóemelés

A CEMI javaslata szerint a két magasabb áfa kulcsot egyaránt három százalékponttal kell emelni. Ez a megoldás - a hírek szerint a kormány által tervezett egy kulcsos, 20 százalékos áfás megoldásnál - 90 milliárd forinttal több, összesen 250 milliárd forintos többletbevételt jelentne egy évben.

Emelnék, két százalékponttal a társasági adó kulcsát is, 18 százalékra, miközben megszüntetnék az ehhez az adóhoz kapcsolódó kedvezményeket. Új adónemként vezetnék be 18 százalékos kulccsal a kamatadót, az evát és ekhót pedig eltörölnék. Az adónövelést a CEMI átmenetileg tartja szükségesnek, abból 2008-ig 430-470 milliárd forintos, azaz a GDP arányában 1,8-2 százalékos hiánycsökkentést lehetne elérni. Ugyanakkor a program nem tartalmazza azt, mikortól lehet beindítani az adócsökkentést. Az Index kérdésére a szakértők nem akartak feltételezésekbe bocsátkozni azt illetően, milyen áfakulcs(okk)al számolhatunk 2010-ben.

Hiánycsökkentés

A kiadási oldalon a CEMI egyebek között azonnali bérstopot és 90 ezer fős létszámcsökkentést javasol az állami szektorban, ez együttesen 330-400 milliárd forintos megtakarítást jelentene. Bevezetnék a vizítdíjat az egészségügyben: bár a hiánycsökkentésre egészsügynél számolt 130-180 milliárdos összeg nagyobbrészt az ellenőrzések szigorításából származhatna a szakértők szerint, a 200 forintos vizitdíjra már csak azért is szükség lenne, hogy az emberek érezzék, olyan szolgáltatást vesznek igénybe, aminek ára van. A társaság nyugdíjreform javaslatáról már beszámoltunk.

Foglalkoztatás

A hazai gazdasági növekedési lehetőségek kihasználatlanságának egyik legfőbb oka, hogy a magyar, 56,8 százalékos foglalkoztatási mutató az egyik legalacsonyabb Európában, és 7 százalékkal marad el a 25-ök átlagától - állítja a CEMI. A program szerint ez elsősorban három korcsoport kiugróan alacsony foglalkoztatási mutatóinak köszönhető, így elsősorban ezekre szabott speciális programokkal kell elősegíteni a 15-24 éves korosztály, 45-64 év közöttiek, és a kismamák, jellemzően részmunkaidős foglalkoztatását. A munkaerőpiacnak adandó támogatás jegyében a CEMI a munka adóterheit semmiképpen nem emelné, sőt ezen a területen csökkentést javasol: a program szerint két megoldás lehet, A már elfogadott, 2009-ig bevezetni tervezett járulékcsökkentés előrehozatala, vagy ennek alternatívájaként a nyugdíjjárulékon kívüli járulékok megszüntetése, helyettük 4000 és 12000 forintos fix összegű egészségügyi járulékok bevezetése. A program ugyanakkor -- ez részben ellensúlyozná a bérstop hatását is -- a személyi jövedelemadó alsó kulcsának sávhatárát 3,4 millió forintra emelné, a kulcsok (18 és 36 százalék) változatlanul hagyása mellett.

Rovatok