A pénzügyminisztérium hétfőn nyilvánosságra hozta az államháztartás egyenlegének első háromhavi alakulását. Az adatot a választások miatt néhány nap csúszással közölték, és ez a napvilágot látott szám fényében érthető is. A deficit márciusban 353,7, három hónap alatt 789,2 milliárd forint volt, ami 90 milliárddal több a vártnál. A pénzügyminiszter nyugtat, a forint tartja magát.
A negyedéves hiány 91,1 milliárd forinttal több a tárca által korábban prognosztizált 698,1 milliárd forintnál. A különbség márciusban jött össze, amikorra a minisztérium előzetesen 262,5 milliárd forintos deficittel számolt.
A PM indoklása szerint azért lett ilyen magas a márciusi deficit - a 2002. decemberi, speciális hónapot leszámítva minden idők legmagasabb egyhavi hiányát hozta össze a leköszönő Gyurcsány-kormány -, mert felgyorsultak az uniós pályázatokkal kapcsolatos kifizetések, és a vártnál jóval többen igényeltek vissza a befizetett személyi jövedelemadójukból. A minisztérium szerint a hiány növekedése nem azért gyorsult fel, mert a költségvetési intézmények lényegesen többet költöttek volna a vártnál.
A tárca közleménye szerint az első negyedévben számos olyan kiadás is jelentkezett, amelyek egyszeriek. Ilyen a januári 13. havi bér kifizetése a közszférában. A mezőgazdasági termelők is az év elején jutottak hozzá ahhoz a költségvetési támogatáshoz, amely kapcsolódik az európai uniós földalapú agrárkifizetésekhez.
A portfolio.hu elemzése szerint ha az egész éves tervet korrigálnánk az egyszeri tételekkel (pl. az állam 238 milliárd értékben vállal át adósságot a Nemzeti Autópálya Zrt.-től, emellett a múlt év végén a költségvetés átvállalt olyan lakástámogatásokat, amelyeket elég lett volna 2006 áprilisáig kifizetni, másrészt vélhetően előrehozott áfa-visszautalásokat is), három hónap alatt a hiányteljesülés meghaladja a 60 százalékot.
A pénzügyminiszter szerint nem jelent gondot, hogy az első negyedéves deficit a vártnál 90 milliárddal nagyobb lett. Veres János azt mondta, év közben a tételek rendeződnek és mind az eredményszemléletű, mind a pénzforgalmi szemléletben prognosztizált államháztartási deficit teljesülni fog. A miniszter nyomatékosította: "bár az első negyedévi hiány nagyobb a tervezettnél, az év közben rendeződik a helyzet, semmilyen kiadásnövekedés nem történt".
A bankközi devizapiacon a forint árfolyamát nem gyengítette sem a választások szoros első fordulós végeredménye, sem a napvilágra került deficitadat. Az euró ára reggel 266 forintról 267 forintra emelkedett ugyan, ám 10 órakor 266,5 forintra tér vissza, és zárásig a 266,5-267 forintos sávban mozgott az árfolyam.