"Az ember menjen inkább lopni, vagy mit csináljon? Hát ezt akarja ez az ember? Segélyt nem ad, munkát nem ad, de megfojtja az embert, aki dolgozni akar, hogy a családjának biztosítsa a megélhetést. A feleségem 11 700 forintos családi pótlékjából kellene megélnünk, ha nem lenne a lomizás, ő meg 870 ezret keres havonta" – dől a panasz a devecseri József Attila utca egyik házában. De talán pontosabb lenne azt mondani, hogy majdnem mindegyikben.

A városnak ezen a délnyugati, nagyjából a Sümegre és Tapolcára vezető utak által határolt részén van az országosan ismert lominegyed – de lehet, hogy már nem sokáig. A városka polgármestere ugyanis január elsejétől megszüntetné, az árusokat a település határától négy kilométerre lévő volt laktanyában berendezett piacra telepítené. Azokat, akiknél január elseje után is nyitott kapukat találnak, akár félmillió forintos bírsággal is sújtanák.

Kalányos pláza

A nyitott kapuk – ez a lényeg. A lomizás ugyanis úgy megy, hogy a lomisok hetente, vagy akár hetente többször is elindulnak bérelt vagy saját üres kisbuszaikkal, utánfutóikkal Ausztriába és Németországba, lomtalanításokra, bolhapiacra. Az ingyen vagy néhány euróért szerzett használt dolgaikkal aztán telepakolják az udvart, és nyitott kapukkal várják a vevőket.

Tévékkel, számítógépekkel, monitorokkal, biciklikkel, sílécekkel, kerti gépekkel, bútorokkal zsúfoltak ezek a devecseri udvarok, és a vevők jönnek az ország minden tájáról a Nyugaton már kilomolt, de jó minőségű, gyakran jó állapotú és olcsón megvehető árukért. Ottjártunkkor egy Siófok közeléből érkezett párral futottunk össze az egyik udvaron, ők öt-hat éve egy konyhai sarokülőt vettek húszezer forintért, "azóta is azt használjuk, és nagyon jó állapotban van".

Holczinger László, a polgármester azonban kerekperec megmondta: nem akar "kalányos plázát" Devecserben, állítja az egyik lomis. Mert a kalányos pláza butikosai nem adóznak, és a város imázsának sem tesz jót a kétes hírnév. Mit lát az erre autózó? Viszonylag takaros házakat mindenfelé, még a város határában is, de más településektől eltérően az udvarokba bárki betérhet a tárt kapukon. Aztán odabent portától függően rendezett vagy kevésbé rendezett körülmények közt lehet válogatni a sógoroktól levetett holmik közt. Most épp a síszezon és a téli sportok határozzák meg az árukészletet: sílécek állnak garmadával a házfalaknak támasztva, a fészerekben korcsolyák és sícipők hatalmas tömegben, de van ródli és szánkó, no meg snowboarddeszka is készleten.

Rendeletet hoztak

A lomis házak jó része könnyen felismerhető: az udvarba általában nagy, kétszárnyú kapu vezet, a portán rendszerint több sufniszerű épület is áll, ezek rejtik az összeguberált kincseket. A téli árukészleten túl a híradástechnikai eszközök, a kerti kisgépek, a konyhai gépek, a gyerekjátékok és a ruhaneműk a legjellemzőbbek, de látni robogókat, sőt mezőgazdasági kistraktorokat is. Sokan azonban egy dologért, kerékpárért jönnek. Az udvarokban 6-8 ezer forintért vehetnénk biciklit, de nagy tételben akár 2-3 ezerért is eladnák. A legjobb vétel – ami a fővárosból is idecsábítja a szakértőket – a versenykerékpár. A bicikliépítésben jártas hozzáértők remek vázakra tehetnek szert itt – gyakorlatilag fillérekért. Vevők pedig számosan vannak, rendre érkeznek autókkal használt holmit keresők, csúcsidőben egymást érik az utak mentén parkoló járművek.

Az önkormányzat mindezt megelégelte, és 2007 őszén rendeletet hozott "a piacról és vásárokról" (26/2007.IX.01. rendelet); a negyedik paragrafus hatodik bekezdése határozottan kimondja, hogy "Devecser Város belterületén használtcikket árusítani csak működési engedéllyel lehet". A rendelet 2008. január elsején lépett hatályba.

"Pedig a rendszer így működik már vagy húsz éve. Még a rendszerváltás előtt kezdtük a lomizást, amikor kezdődött a nyitás, és a nyolcvanas évek végétől könnyebb volt átjárni a szomszédba" – mondja egy ötvenes éveiben járó férfi. Korábban a helyi téglagyárban dolgozott, "az asszony meg a varrodában", mindkettejüket kirúgták, "meg kellett élni valamiből, munkahely nincs itt egy szál sem". Próbáltak elmenni a szomszédos településekre, "voltam Ajkán egy gyárban, megláttak, mondták, hogy már betöltötték az állást. Másnap a szomszédom felvették. Hiába, ő nem cigány" – panaszkodik.

A lomisok többsége hasonló szociális körülmények között él: szinte mindannyian romák, többségük negyven-ötven éves, tartósan állás nélküli, legfeljebb nyolcosztályos végzettsége van. Egyetlen fiatalabb, talán húszas éveiben járó párral találkozunk, ők négy-öt éve lomiznak, valamint néhány időssel. Utóbbiak viszont nem üzletelnek, csak az udvart adják bérbe nem Devecserben lakó lomisoknak.

Vagyis adták eddig, de hogy januártól mi lesz, azt most még senki nem tudja. Csak az biztos, hogy a polgármester rendeletét senki nem akarja végrehajtani, bárkit kérdeztünk, mindenki azt mondta, ő bizony ki nem megy a piacra. "Mi lesz, mi lesz? Ha itt nem lehet lomizni, elköltözünk, az lesz" – mondják az egyik házban. Mások azt tervezgetik, hogy a környező településekre járnak majd piacozni, megint mások a legegyszerűbb megoldásra készülnek: "becsukom a kaput, és ha jön valaki, becsenget, beengedem, abba aztán már végképp nem szólhat bele senki, mit csinálok a saját udvaromban a saját dolgaimmal".

A papír minden

A helyi rendelet kétélű fegyver lehet: a devecseriek jó része ugyanis egyetért azzal, hogy a közbiztonság rovására mehet az önkormányzati szigor. "Amióta itt lomizás van, nincs lopás" – magyarázza az egyik udvarban egy középkorú férfi. "Jól, rosszul, de el tudják tartani a családjukat. Ha jön a lomtalanítás, beváltják a megtakarított pénzüket euróra.

Egyébként a lomisok, ha akarnának sem tudnának megfelelni a helyi rendeletben elvárt előírásoknak. A kijelölt piacon – ahol a rendelet szerint csak péntektől vasárnapig, reggel hattól délután háromig lehetne árusítani, míg az udvar mindennap, nyaranta akár 12-14 órán keresztül is nyitva van – csak a vállalkozói igazolvány kiváltása után kereskedhetnének a lomisok. "Hát hogy váltsam én ki az ipart? Ahhoz iskolát kéne végezni, de hát azt nem lehet megcsinálni két-három hét vagy hónap alatt" – panaszkodik egy negyven év körüli asszony. Azt mondja, 14 éve csinálja a lomizást, "mindent tudok, amit a kereskedésről, a piacozásról tudni kell, de hát papírt honnét szerezzek?"

Ráadásul ha vállalkozóként dolgoznának, számlát kellene adniuk, járulékot kellene fizetniük, "miből, mondja meg, miből?" A lomizásból a legjobb, tavaszi és nyári hónapokban sincs 60-70 ezer forintnál több bevétel, "egész évben nem keresünk annyit vele, mint a polgármester egy hónapban", kesereg az egyik lomis, aki állítása szerint a kezdetektől, a nyolcvanas évek végétől lomizik. Ha az árusítási idő a mostaninak a töredékére csökkenne, még kevesebb lenne a pénzük. A közteherviselés alól ennek ellenére sem akarnak kibújni: minden háznál elmondják, felajánlották, hogy fizetnek egy havi fix összeget helyi adóként a település kasszájába, de a polgármester ezt a javaslatukat nem fogadta el.

Szigorúan ellenőrzött piacok

A néhány tízezer forintos nyereséghez ráadásul havi több ezer kilométert kell leautózniuk – "kijött velünk az RTL kamerája is nemrégiben, láthatták, nem könnyű kereset ez" –, ami nemcsak fárasztó, hanem jelentős benzinköltséggel is jár. És persze kockázattal, mert a szlovákok már ebben is lenyomnak minket. "Kijön egy szlovák lomis, bemegy egy ócskapiacra, és az egészet megveszi kilóra előlünk" – tudjuk meg, milyen, amikor a tátrai tigrissel igazán élesben kell küzdeni.

És nemcsak ez a baj. Ha szabályosan kereskednek, akkor az adóhivatal bekérheti az áruk beszerzését igazoló számlát is. "Ne vicceljen már, uram. Hát ha kimegyek Grazba, és elkezdem összeszedni a lomtalanításkor kidobált dolgokat, akkor én azt hogy fogom igazolni utána, honnan lesz nekem arról bizonylatom?" – teszi fel a jogosnak tűnő kérdést a huszonéves anyuka, akinél néhány jó kinézetű monitort, valamint egy kissé kopottas, festett cserépedényt – afféle "népi művészeti vázát" – látunk, utóbbit alku nélkül megvesszük háromszáz kemény magyar forintért.

Az üzletelés közben felvetjük: az APEH ugye most is ellenőrizhetné őket, de ők nem hallottak arról, hogy valaha is jártak volna adórevizorok a lomisoknál. Később egy másik házban azt halljuk, hogy ha jönnek is adóellenőrök, egy-két háznál több helyen nem tudnak bírságolni, "jönnek aztán egyből a hívások, csukjuk ba a kapukat, és máris nincs mit ellenőrizni".

Az ellenőrzött körülmények a városvezetés elképzelései szerint az ominózus – úgynevezett meggyeserdői – laktanya területén lennének megvalósíthatók. A fehérre meszelt betonfalakkal körülvett, egykori katonai komplexum Devecsert elhagyva, a Sümegi út jobb oldalán, körülbelül ötpercnyi autózás után érhető el. Itt – Devecserrel ellentétben – zárt kapukat találunk, a rozsdás szárnyakra fehér festékkel van felfújva, hogy "PIAC!! BEJÁRAT NYITVA=HÉTFŐ SZOMB VASÁR }6-15". Semmi mozgás nincs, autó is alig néhány húz el. Az út túloldalán lévő bódéból két biztonsági őr kászálódik elő jöttünkre, ők a szemközti telepre vigyáznak. "Ott bent lenne a piac" – mutat a behavazott fákon túlra egyikük. "Vannak ott raktárnak való épületek, afféle régi honvédségi műhelyek, van víz, van áram, a betonplaccon meg lehet vásározni" – magyarázza. "Nem lenne az rossz, legalább rend lenne Devecserben" – teszi hozzá, majd viszabújik társával az olajradiátor melegébe.