A gázhiány miatt az egyik legnagyobb bajban lévő Bulgária arra kérte a szomszédos Görögországot és Törökországot, hogy segítsék ki.
Petar Dimitrov bolgár gazdasági miniszter azt mondta, hogy csütörtökön kereste meg ezzel a kéréssel görög és török kollégáját. Görögország máris jelezte, hogy hajlandó segíteni.
A bolgár gázfogyasztás 96 százalékát fedezik az orosz szállítások, amelyek január 6-án leálltak.
Szerdán a bolgár kormányfő azt mondta, hogy a gázstop miatti eddig veszteségek meghaladják az 50 millió eurót.
(MTI)
Két Tolna megyei cégnek összesen mintegy 40 millió forintos veszteséget okozott a január 7-én elrendelt gázkorlátozás. A Wienerberger Télaipari Zrt. bátaszéki üzemében a kiesett termelés értéke 26,8 millió forint volt, a kemencékben lévő téglákban 3 millió forintnyi kár keletkezett, a kemencék megfelelő hőfokon tartása 2,6 millió forintba került, így összesen 32,4 milliós veszteséggel számolnak.
Két napra le kellett állítani a zománcedényeket gyártó, bonyhádi Ema-Lion Kft. üzemében is a termelést. Farkas Antal ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a termelés kiesése körülbelül 10 millió forintos veszteséget jelentett a kft.-nek. (MTI)
Boszniának péntekre elfogy a földgáztartaléka. A balkáni ország gázbeszerzésről folytat tárgyalásokat a német E.ON és a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt. cégekkel, hangzott el a boszniai kormány ülésén. Bosznia teljes gázszükségletét Oroszországból fedezi az Ukrajnán át haladó vezeték révén, amely Magyarországon és Szerbián keresztül jut el területére.