Oroszország és az Európai Unió aláírta az Európának Ukrajnán át szállított orosz gáz tranzitjának megfigyeléséről szóló jegyzőkönyvet szombaton Moszkvában. A dokumentumot Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója és Martin Riman, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Csehország ipari és kereskedelmi minisztere látta el kézjegyével a Novo Ogarjovó-i kormányfői rezidenciáján. Vlagyimir Putyin kijelentette: arra számít, hogy még szombaton Kijevben is aláírják a dokumentumot. Megismételte: az Európának szánt gáz szállítását a Gazprom felújítja, amint a nemzetközi megfigyelő csoport munkához lát. (MTI)
Két Tolna megyei cégnek összesen mintegy 40 millió forintos veszteséget okozott a január 7-én elrendelt gázkorlátozás. A Wienerberger Télaipari Zrt. bátaszéki üzemében a kiesett termelés értéke 26,8 millió forint volt, a kemencékben lévő téglákban 3 millió forintnyi kár keletkezett, a kemencék megfelelő hőfokon tartása 2,6 millió forintba került, így összesen 32,4 milliós veszteséggel számolnak.
Két napra le kellett állítani a zománcedényeket gyártó, bonyhádi Ema-Lion Kft. üzemében is a termelést. Farkas Antal ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a termelés kiesése körülbelül 10 millió forintos veszteséget jelentett a kft.-nek. (MTI)
Boszniának péntekre elfogy a földgáztartaléka. A balkáni ország gázbeszerzésről folytat tárgyalásokat a német E.ON és a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt. cégekkel, hangzott el a boszniai kormány ülésén. Bosznia teljes gázszükségletét Oroszországból fedezi az Ukrajnán át haladó vezeték révén, amely Magyarországon és Szerbián keresztül jut el területére.