Hatalmas a különbség a leggazdagabb és a legszegényebb magyarországi település között. A nagyobb városok között Budapest az első.
Fajlagosan a leggazdagabb település a Pest megyei Telki, ahol az ott lakók fejenként 428-szor több adót fizettek 2006-ban, mint a legszegényebb település kétes címét kiérdemlő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén - derül ki a HVG legfrissebb számából. A Zsámbéki-medence felkapott településén, Telkin egy ott élő átlagosan közel 630 ezer forint személyi jövedelemadót fizetett két évvel ezelőtt, míg a romák lakta, sereghajtó Csenyétén mindösszesen 1300 forintot fizettek fejenként, pontosabban átlagosan a lakók.
A települések rangsorában az első tíz között egyébként túlnyomórészt Pest megyei falvak, községek, kis-, illetve középvárosok vannak. Tízből hat település ebben a megyében fekszik. A képzeletbeli dobogó második fokára az átlagosan közel 400 ezer forintos egy főre eső személyi jövedelemadóval felkapaszkodó Csobánka is ebben a térségben található, a tizedik pedig Budajenő alig valamivel kevesebb, mint 300 ezer forintos értékével. A Pest megyeieken kívül a top10-ben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Somogy és Zala megye képviselteti magát egy-egy településsel. A zalai kistelepülés, Gosztola 362 ezer forintos egy főre eső szja-jával megkaparintotta a képzeletbeli dobogó harmadik fokát.
A tíz legszegényebb település között 4 Baranya megyei, 3 Somogy megyei, 2 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy Zala megyei települést találunk. A "tökutolsó" Csenyétén élők által fizetett átlagos szja több mint hatszorosát mondhatják magukénak a hátulról a 10. helyen tanyázó Marócsa lakói, ahol 8200 forint az egy főre eső szja.
Ha csak a legnagyobb településeket, a fővárost és a megyei jogú városokat nézzük, Budapest áll az élen. A fővárosban egy odavalósi átlagosan 263 ezer forintot fizetett a 2006. évi jövedelme után. Székesfehérváron 232 ezer forint, Győrben pedig 204 ezer forint volt az egy főre eső szja, ezzel ez a két város követi Budapestet. A sor végén Hódmezővásárhely szerénykedik a maga 107 ezer forintos egy főre eső szja-jával.