Index Vakbarát Hírportál

Budaörsön laknak a leggazdagabb magyarok

2008. szeptember 17., szerda 16:43

Budaörs lakossága a legtehetősebb, míg a legkevesebb elkölthető jövedelemmel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyéte lakói rendelkeznek. A megyék sorában a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de az öt legnehezebb helyzetben lévő település közül három a szomszédos BAZ megyében található.

Hogyan számolnak?

. A GfK által számolt vásárlóerő alapjául a bevallott jövedelmekről összegyűjtött adatok szolgálnak, kiegészítve az aggregát mutató kialakítását sok más forrással is - így a vonatkozó munkanélküliségi statisztikával, a lakosság és háztartások számával, vendégéjszakák számával, személygépkocsi-ellátottságával, vállalkozók és vállalkozások számával, a vezetékes telefonnal való ellátottsággal

A két évvel ezelőtt még Magyarország legtehetősebb vidéki településeként számon tartott Hévíz idén már csak a harmadik legjobb teljesítményt tudta felmutatni (vásárlóerő index: 135,8). A fürdővárost Budaörs (vásárlóerő index: 137,3) és a balatoni Csopak (vásárlóerő index: 136,5) előzte meg – derül ki a GfK Hungária idén hatodik alkalommal elkészített magyarországi vásárlóerő-térképéből.

A 2006-ban szintén az öt legtehetősebb település között helyet foglaló Telkit Törökbálint (vásárlóerő index: 133,1) és Tihany (vásárlóerő index: 128,1) szorította ki az ötös toplistából. Budaörs és Törökbálint sikere feltehetően nagyban köszönhető a magas jövedelmű, az agglomerációba kiköltöző lakosoknak, míg a három fürdőváros előkelő helyezése valószínűsíthetően az intenzív turizmusnak tudható be – írják a kutatók.

A leggazdagabb és legszegényebb települések

A legutóbbi vizsgálatok során a lista végén végző települések helyzete látszólag az elmúlt két évben sokat nem változott, hiszen az akkori legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező öt település közül négy továbbra is a sor hátsó felében kullog. A legnagyobb nehézséggel küzdő öt faluból három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található és a legnehezebb helyzetben az idei adatok szerint Csenyéte (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) van, ahol az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 37,6 százaléka. Az országos átlag 40 százaléka körüli vásárlóerővel rendelkezik a 2006. évi sereghajtó Gilvánfa (Baranya megye), valamint Szakácsi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Kiscsécs (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és Rinyabesenyő (Somogy megye).

Magyarország az EU-ban

A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP adatok összevetését az EU is évről évre elkészíti, ez egyfajta életszínvonal-összehasonlító mutatóként is szolgál. Az uniós átlagot száz százaléknak véve a magyar életszínvonal 63-64 százalék környékén áll, az idei évben elhagyott minket Szlovákia is.

A megyék rangsorában – Budapestet is ide értve – az első két hely szilárdnak tűnik: a főváros továbbra is mintegy 35 százalékkal az országos átlag felett teljesít, és a második helyen továbbra is tartja magát Győr-Moson-Sopron megye (vásárlóerő index: 107,4 százalék). Az országos átlag fölötti vásárlóerőt tud felmutatni továbbá Fejér, Pest, Komárom-Esztergom, és Vas megye. A sereghajtó megye 2006-hoz képest változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (vásárlóerő index: 78,2 százalék), de az utolsók között van Békés megye (vásárlóerő index: 82,7 százalék) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is (vásárlóerő index: 83,9 százalék). Ez utóbbi megye vásárlóereje, ha 1 százalékponttal is, de javult a két évvel ezelőtt mért adatokhoz képest.

Rovatok