A mai magyar nyugdíjrendszernek nemcsak pénzügyi, hanem strukturális problémája is van, mert felbomlott a magyar nyugdíj-biztosítási közösség. Már most tudjuk, hogy nem lesz igaz a mai járulékbefizetőkre, hogy nagyjából annyi pénzt kapnak vissza nyugdíjasként, amennyit befizettek - mondta Hamecz István, az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu által szervezett nyugdíjkonferencián.
Hamecz István annak a hat szerzőnek a véleményét összegezte, akik közösen tették közzé a magyar nyugdíjrendszer helyzetéről és reformjának lehetőségéről vallott elképzeléseiket a Portfolio.hu-n. Hamecz szerint a mai aktív korú társadalom lényegében két részre szakadt. Potyautasok százezrei minimális összegű járulékot fizetnek, miközben bizonyos, hogy ők is fognak nyugdíjat kapni. Az aktív korúak másik része tetemes összegű járulékot fizet, és erősen kétséges, hogy a magyar állam a befizetéseknek megfelelő összegű nyugdíjat tud majd nekik kifizetni.
Miközben a tartósan magas hiány jellemezte, és a rendszer fenntarthatatlanságban testet öltő, jelentős államadósságot generáló pénzügyi válságot lehet úgynevezett parametrikus reformokkal, azaz a jelenlegi keretek között a nyugdíjak csökkentésével, a nyugdíjba vonulás időpontjának törvényi kitolásával átmenetileg kezelni, a strukturális válságból csak egy, a biztosítási rendszert az adórendszer, a nyugdíj és a szociális ellátások együttes újragondolásán alapuló reformmal lehet kilábalni.
Ez már csak azért is így van, mert a strukturális problémák egyik alapja, hogy az emberek járulékbefizetési hajlandósága és az állam által előírt befizetési kötelezettség között jelentős eltérés van.
A valódi nyugdíjreformhoz idő és minimális nemzeti konszenzus kell - hangsúlyozta Hamecz István. Erőltetett ütemű reformot azért sem lehet végrehajtani, mert a hatásukat évtizedek alatt kifejtő átalakítások előfeltétele, hogy a politikusok és a társadalmi szervezetek kinyilvánítsák azokat az elveket és értékeket, amelyek mentén az alrendszereket újra lehet gombolni. A nyugdíjbiztosítási közösség tartós helyreállításához tehát az alapkérdésekben minimális társadalmi és politikai egyetértésre, illetve a nyugdíjszakmai közösség tudásának integrálására van szükség.
Több országban a kormánytól független, de általa - vagy a pártok által - kijelölt szakértői testület foglalkozik először a kérdésekkel (társadalombiztosítási tanácsadó testület). Csak ezen lehetőségek vizsgálatát és a számítások elkészültét követi az állami tisztviselők bevonása, illetve a kormány megvalósítási döntései. Egy ehhez hasonló intézményi felállásra Magyarországon is szükség lenne - hangsúlyozta Hamecz István. Ugyanakkor jelezte: ma több minisztérium, hatóság és állami intézmény is foglalkozik a nyugdíj egyes részkérdéseivel, miközben nincs - és sohasem volt - egyetlen valódi, minden feltételt kielégítő dedikált stratégiai felelős, akinek minden egyes részterületre kiterjedne a felelőssége.
A nyugdíjreform a politikai napirend szempontjából világszerte kulcsfontosságú, az elmúlt 15-20 évben több tucat országban volt jelentős változás ezen a területen - mondta el a konferencia egyik előadója, Robert Holzmann, a Világbank humán fejlesztési szektorának igazgatója. Dél-Amerikában 12 ország fogadott el nyugdíjreformot, és 10 ország be is vezette azt. Európában 14 államban született meg a törvény, és 12-ben már el is indult a paradigmatikus reform. A szakértő jelezte: miközben a törvények megalkotása is konszenzust feltételez, a munkának ez csak tíz százalékát jelenti, az igazi feladat az új rendszerek bevezetése és következtes végrehajtása.
Lengyelországban és Svédországban a ma még világszerte újdonságként kezelt egyéni számlás nyugdíjrendszer működik, amelyet több szakértő is példaként állított a magyarországi megoldásokat keresők elé. Ennek lényege, hogy a dolgozó magának spórol, azaz járulékait egy saját nevén levő virtuális számlára fizeti be, és a befizetett összegeit kapja vissza annak kamataival, hozamaival együtt nyugdíjas éveiben.
A rendszerek bár hasonlóak, bevezetésük és kidolgozásuk módja merőben eltérő politikai (és gazdasági) körülmények között történt. Marek Góra, a varsói közgazdasági egyetem tanára, a lengyel rendszer egyik kidolgozója elmondta, a reformcsomagot a politikán túl, illetve abból kilépve sikerült megcsinálni. Marek Góra "kegyelmi időszakként" jellemezte azt a helyzetet, melyben több, jobb- és baloldali kormány fennállása alatt független szakértők kidolgozhattak egy csomagot, melyet végül 95 százalékban a politika is elfogadott. A szakértő szerint ez annak volt köszönhető, hogy széles társadalmi és médiatámogatása volt a radikális reformnak. A közgazdász úgy vélte, a radikális reformokat, amelyek során egyszerűen el lehet mondani, milyen igazságosabb rendszert építenek ki, könnyebben fogadja el a társadalom, mintha a fokozatos lépések vannak, mert akkor a lengyel szakértő szerint könnyen azt gondolják, becsapják őket.
Svédországban ezzel szemben politikai irányítás alatt sikerült konszenzusra jutni és reformálni - derült ki Ole Settergren, a Svéd Nemzeti Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugdíjrészleg-igazgatójának szavaiból. Mint mondta, Svédországban 1991-ben a kormány jelentette be, a három legfontosabb kérdés közé sorolja a nyugdíjreformot és az abban való konszenzust az ellenzékkel - ennek jelentőségét érzékelteti, hogy a másik kérdés az uniós csatlakozás volt. Settergren szavai szerint ebben az időben jó képességű politikusok karrierkérdésnek tekintették az eredményes nyugdíjreformot, és széles politikai konszenzus biztosított elég időt a folyamatok végiggondolására. "Sikerült olyan helyzetet teremteni, ahol minőségi hozzászólások hangzottak el a vitákban, minden politikai oldal csak hozzáértő, szakértő politikusokat küldött a vitába" - mondta Settergren, aki szerint a svéd reform a "politikai vitáknak és egyetértésnek a terméke".