Lenne egy pártsemleges intézmény, amely megmondaná, hogy a pártok át akarnak-e verni minket ígéreteikkel. A közpénzügyi csomagban szereplő javaslat szerint a költségvetési hivatal rávehető lesz, hogy beárazza a kampányígéreteket. Ha a törvényt elfogadják, már a 2010-es kampányban tisztábban láthatunk. Így talán a politikusok is visszafogják magukat.
A nyájas olvasó emlékszik még olyan kijelentésekre a tavalyi parlamenti választások előttről, hogy az államháztartás köszöni szépen, jól van? És arra, hogy nem lesz áfaemelés? Vagy arra, hogy azonnali, 10 százalékpontos tb-járulékcsökkentésre van szükség, és lesz 14. havi nyugdíj? És eszébe jut, hogy nem sokkal később, 2006. június tájékán, a megszorító csomag bejelentését követően sokan úgy érezhették, átverték őket?
Van rá esély, hogy ilyen még egyszer ne legyen. Ha az Országgyűlés tavasszal elfogadja a közpénzügyi törvénycsomagot, és az időben megalakuló költségvetési hivatal úgy működik, ahogyan megálmodták, a fentiekhez hasonló kampányszövegek inkább lejáratják a politikusokat, mintsem segítenének rajtuk. Mindenesetre nehezebb lehet blődségekkel kampányolni a 2010-es választások előtt.
Bár a törvényjavaslatba nincs direkt módon beleírva, hogy a Törvényhozási Költségvetési Hivatalnak (TKH) feladata lesz a pártprogramok beárazása, az ígéretek költségvetésre gyakorolt hatásának számszerűsítése, egy apró trükkel meg lehet majd kérni erre .
Ahhoz, hogy helytállóak legyenek a számítások, az kell, hogy a hivatal jól informált legyen. A törvény ezért biztosítaná, hogy minden adathoz hozzáférhessen, amelyhez a pénzügyminiszter vagy más szerv vezetője. Fontos, hogy a közvélemény megbízzon a pártsemlegesnek álmodott hivatalban. Amelynek tekintélyét azonban csorbíthatja, ha a törvényjavaslatot mai formájában fogadják el. Az elnök személyére politikusokból álló testület tenne javaslatot, ami alkuk tárgyává teheti a poszt betöltését, még akkor is, ha a parlament kétharmados többséggel választja az elnököt.
Az elképzelés szerint a hivatalnak 2009 szeptemberétől minden, a parlament elé kerülő törvényjavaslatot be kell áraznia, s ki kell számolnia, hogy ha a törvénytervezetet elfogadná az Országgyűlés, az mivel járna az államháztartásra nézve. Abból egyértelműen kiderülne, hogy a javaslat veszélyeztetné-e a költségvetés fenntarthatóságát, és ha igen, azzal - éppen a közpénzügyi csomagban foglaltak szerint - alkotmánysértést erőszakolna ki a törvényjavaslat megfogalmazója, illetve az azt megszavazó parlament (az alkotmánysértő törvények életbe sem léphetnek, vagy ha mégis, azokat az Alkotmánybíróságnak el kell törölnie).
Ha az egyik párt az ellenfele programját akarná megszondáztatni, nem kellene mást tennie, mint hogy egyik képviselője törvényszövegre fordítja le a párt ígéreteit, programját, és benyújtja törvényjavaslatként a Háznak. A költségvetési hivatal ezután köteles kiszámolni, mi történne a javaslat elfogadása esetén. A realitást nélkülöző ígéretekről így válna nyilvánvalóvá, hogy nélkülözik a realitást.
Tőlünk nyugatra, ahol felismerték, hogy a józan költségvetési politika hasznos, két lépéssel előbbre tartanak. Egyrészt már van költségvetési hivatal például az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban.
Másrészt Hollandiában a parlamenti választások előtt a pártok maguk kérik meg az ottani hivatalt, hogy mondjon véleményt ígéreteikről. Ott nem számít a közvélemény szemében komoly pártnak az, amelyik nem fordul a tekintélyt szerzett hivatalhoz, hogy értékelje a programját – pedig az intézménynek a törvény nem szabja automatikusan feladatául a választási ígéretek beárazását.