A költségvetési hivatal és a közpénzügyi csomag nüansznyi bizalomnövekedéssel is behozná az árát. Az ellenzék ennek ellenére drágállja a koncepciót, és azt állítja, néhány ember képes ellátni 96 fő munkáját. Külföldön nem a magyar ellenzék érvei szerint építenek ilyen intézményeket.
Az egész közpénzügyi csomag legfelkapottabb topikja a költségvetési hivatal létszáma és az intézményre költött adóforintok összege lett. Az ellenzéki pártok előszeretettel hozzák fel nemtetszésük indokaként, hogy a hivatal pazarló lenne abban a formájában, ahogyan a kormány megálmodta, és akár néhány szaktekintély is el tudná látni a szervezet feladatait. Érdemes közelebbről is megvizsgálni ezeket a kérdéseket.
Mind a Fidesz, mind az MDF sokallja azt az évi 1,8 milliárd forintot, amennyit a parlament alá rendelt Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) évente felemésztene. Ennek a summának a legnagyobb részét, a háromötödét bérre, jutalomra, béren kívüli juttatásokra és ezek közterheire fordítanák.
Mindazonáltal nem szabad megfeledkezni arról, mennyit lehetne spórolni az új költségvetési szabályok és kiemelten a hivatal működése révén.
Az államadósság 70 százaléka, úgy 11,5 ezer milliárd forintnyi összeg, forintban jegyzett értékpapírokban van. Ez után körülbelül 6 százalékos kamatot, hozamot fizet az állam - vagyis mi közösen, az adóforintjainkkal - a hitelezőknek, a hazai és külföldi magánszemélyeknek és intézményi befektetőknek. Csak a forintadósság után tehát 700 milliárd forintot kasszíroznak a kölcsönt nyújtók évente, így minden egyes százalékpont 115 milliárd forint körüli tételt jelent.
Ez a hozam a duplája annak, amennyit a velünk azonos fejlettségi szinten álló visegrádi országok fizetnek a nekik hitelezőknek. A cseheket, lengyeleket és szlovákokat saját valutájukban 3 százalék körüli kamaton finanszírozzák.
Ezt a kamatfelárat döntő részben az magyarázza, hogy a magyar költségvetési politika az elmúlt esztendők során hiteltelenné és kiszámíthatatlanná vált. A választási költekezéstől kezdve a "trükkök százain", a kreatív könyveléseken és a valós helyzet eltitkolásán keresztül a népszerűség-hajhászó intézkedésekkel bezárólag - mindez a felelőtlen fiskális politikát takarja, aminek most megvan a böjtje. A belföldi és külföldi befektetők ezért - tapasztalataikra alapozva - még mindig nagyon óvatosan fogadják az államháztartási deficit csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló híreket. Azért sem vesznek mindent készpénznek, mert a büdzsé, az állami gazdálkodás még mindig nehezen átlátható. Így a bizonytalanságot, vagyis azt, hogy esetleg a kormány információkat hallgat el előlük, beépítik az árakba, ami a kamatfelárban testesül meg.
Az egész közpénzügyi csomag és annak fontos részeként a költségvetési hivatal a józan fiskális politika folytatására kényszerítené a gazdaságpolitikusokat, ami nemcsak az államháztartási hiány lefaragásában vagy az államadósság GDP-hez mért arányának fokozatos mérséklődésében csapódna le. Legalább ilyen fontos az is, hogy a THK ellensúlyozná a kormányzat információs monopóliumát azzal, hogy minden olyan adathoz hozzáférhetnének az intézmény dolgozói, amelyekhez a pénzügyminiszter vagy bármely kormánytag hozzáférhet. A jól informált hivatal szakértői számításokat készít minden tervezett, a büdzsét akár csupán minimálisan érintő intézkedésről. Negyedévente kalkulációkat folytat arra vonatkozóan, hogy a legfrissebb makrogazdasági és költségvetési adatok fényében hogyan alakulhat középtávon az államháztartási egyenleg.
Ha nem a visegrádi országokhoz mérjük magunkat, hanem az eurózóna-tagországokhoz, még nagyobb megtakarítási lehetőség adódik. Ha az államadósságot az eurókamatokon lennénk képesek finanszírozni, egy csapásra évente majdnem 340 milliárd forintot spórolhatnánk kamatkiadásainkon. Ebből 90 milliárdot tesz ki a külföldiek által a kamatfelár miatt bezsebelt summa.
Nem elhanyagolható, hogy a közpénzügyi csomag részeként egy szakértői testület javaslatát figyelembe véve rögzítenék, hogy a költségvetésbe milyen kiadásokat és bevételeket kell bekönyvelni, hogyan kell végezni az elszámolást. Mindezek eredőjeként a hitelezők, tágabb értelemben a közvélemény, valós - vagy legalábbis a valósághoz a mainál jóval közelebb álló - képet kaphatnak a költségvetési folyamatokról.
Az állami fiskális ügyek józan és hiteles vitele ezáltal a kamatfelár csökkenéséhez vezet. Ha régióbeli versenytársaink kamatszintjén finanszírozná magát az állam, a benyújtott törvényjavaslathoz csatolt hatástanulmány szerint évente 314 milliárd forinttal kevesebbet kellene törlesztésre fordítani (ennyivel fizetünk most többet a kamatfelár miatt). De még akkor is óriási összeget lehetne megspórolni, ha csak azt nézzük, ebből a 314 milliárdból mekkora a külföldieknek fizetett rész, azaz mekkora az összeg, amely nem marad országhatárokon belül. Évente 82 milliárd forint folyik ki külföldi hitelezőknek csak a régiós országokhoz képesti kamatfelár miatt.
Egészen sok mindenre jó 314 milliárd forint. Például 4 százalékponttal lehetne csökkenteni belőle a tb-járulékot. Vagy 3 százalékponttal a normál áfakulcsot. Esetleg 9 százalékponttal le lehetne faragni a társasági adót. De meg is lehetne takarítani, mert az kellhet a későbbi évekre, amikor az államnak az elöregedő társadalom miatt többet kell majd költenie nyugdíjügyekre és egészségügyre.
Ezzel áll szemben a hivatal működésének évi csaknem 2 milliárdos költsége. Másképpen: ahhoz, hogy csupán pénzügyi értelemben bejöjjön a TKH felállítása és szélesebb értelemben a közpénzügyi csomag megalkotása, elegendő lenne 0,015 százalékpontos, vagyis másfél bázispontos csökkenés a kamatfelárban akár a nagyobb átláthatóság, akár a józan költségvetési politika folytatásának intézményi biztosítékai, akár a szabályok egyéb hozadéka miatt.
Szintén a két ellenzéki párt kifogásolja, hogy a hivatalban 96-an dolgoznának. A Fidesz inkább egy háromfős költségvetési tanácsban látja a megoldást. A tanács tekintélyét - lényegében a konvergenciatanács mintájára - az azt alkotó három személytől várnák, hiszen elképzelésük szerint a testület tagja lenne a jegybankelnök, az Állami Számvevőszék elnöke és a köztársasági elnök által jelölt szakértő. Az MDF elnöke szívesebben látna egy tíz-egynéhány fős gárdát, amely Dávid Ibolya szerint képes lenne ellátni a 96 fősre kalibrált hivatal munkáját.
A költségvetési hivatalban jobban lehetne keresni, mint máshol az államigazgatásban. Az elnök illetménye a miniszteri illetmény másfélszerese lenne, és még az elnökhelyettes is többet keresne, mint egy tárcavezető. A hivatalban dolgozó szakértők köztisztviselők lennének, de jobban meg lennének fizetve, mint egy bármelyik minisztériumban dolgozó, hasonló feladatot végző köztisztviselő.
Ennél a pontnál érdemes visszakanyarodni a hivatal feladataira. Az intézmény makroprognózisokat készítene, hosszabb távú előrejelzéseket produkálna a fenntarthatóság szempontjára koncentrálva, számításokkal alátámasztott véleményt formálna arról, hogy a benyújtott mindenkori költségvetés megalapozott-e, az egyes sorok reálisak-e. Minden egyéb törvényjavaslatot is beárazna, és ugyanígy tenne az egyes törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító indítványok esetében is.
Azokban az országokban, ahol az ottani költségvetési hivatal a magyar módjára működik (pontosabban: a magyar TKH-t éppen a sikeres külföldi példák mintájára építenék fel), a feladat jellegéből következően viszonylag nagy létszámú stábból áll az intézmény. Az Egyesült Államokban 231-en, Hollandiában 170-en, Belgiumban 97-en dolgoznak a költségvetési hivatalban. A legtöbben a büdzsé kiadásaival foglalkoznak, ötből két szakértőnek csak a kiadási oldal rejtelmeiben kell elmerülnie.
A 96 fős tervezett létszámból 25-en nem a hivatal alaptevékenységében vesznek részt, hanem háttér- illetve adminisztratív feladatokat látnak el. Ilyenek a titkársági ügykezelők, programozók, de ide tartozik az elnöki titkárság vezetője és az üzemeltetési-informatikai egység vezetője is.
Akármekkora tekintély kapcsolódik a közemberek vagy a szakma képviselőinek szemében a jegybankelnökhöz vagy az ÁSZ elnökéhez, csak saját tudásukból táplálkozva aligha tudnák számokkal alátámasztva megindokolni, hogy például a helyi önkormányzatoknak nyújtott normatív támogatások költségvetési tervbe beírt összege felül vagy alul van-e tervezve, és ha igen, pontosan mennyivel. Ehhez háttérgárda segítségére lenne szükség - és ekkor már eljutunk a költségvetési hivatal kormány által kigondolt formájához.
Nem mellékesen: a tizenegy fős Alkotmánybíróság jövőre 1,6 milliárd forintból gazdálkodik, ugyanúgy, ahogy a Köztársasági Elnöki Hivatal, a négy országgyűlési ombudsman pedig 1,4 milliárd forintba kerül. Az összeg zömét természetesen nem az alkotmánybírák, a köztársasági elnök és az ombudsmanok javadalmazása viszi el, hanem a háttérstábé. A tíz-egynéhány fős csapat ötlete éppen a nemzetközi példákra támaszkodva szakmailag szintúgy komolytalannak tekinthető.