Index Vakbarát Hírportál

A Raiffeisen sem ad már svájci frank alapú hiteleket

2008. október 20., hétfő 15:52

A Raiffeisen Bank és a BG Hitel és Lízing úgy döntött, hogy ezentúl nem folyósít svájci frank alapú jelzáloghiteleket – értesült az Index. A két hitelintézet a hitelezési feltételeken is szigorít.

Pont egy hete függesztette fel az MKB Bank a devizahitelezést. A bank azzal magyarázta a lépést, hogy a forint árfolyamának utóbbi hetekben tapasztalt, számottevő gyengülése, valamint a korábbiakhoz képest jelentős volatilitás minden eddiginél bizonytalanabbá teszi a jövőbeni árfolyamra vonatkozó várakozásokat.

Egy nappal később a Volksbank úgy döntött, hogy a svájci frank illetve dollár alapú új hitelek folyósítását függesztette fel, ők euróhiteleket a jövőben is adnak. A Raiffeisen Banknál a múlt héten még csak a vállalati ügyfeleknél függesztették fel a svájci frank alapú hitelezést átmenetileg.

Mától azonban már a lakossági ügyfeleknél is leállították a jelzálogalapú devizahitelezést – értesült az Index. Információnkat később a bank megerősítette. A határozatlan ideig tartó felfüggesztés nem érinti az eddig, vagyis október 18-ig befogadott kérelmeket, illetve azokat sem, ahol már megtörtént az értékbecslés, de még nem fogadták be a hitelt.

Az október 20-tól beérkező svájci frank alapú hiteligénylések esetén az ügyfélnek az igénylőlapon módosítani kell a devizanemet euróra illetve forintra – erről az ügyfél dönt. A kieső konstrukciók pótlására a bank új euróalapú hiteleket dolgozott ki, valamint forint- és euróalapú hiteleknél új kedvezményeket vezetnek be.

Szigorodó feltételek

A nem ingatlan-fedezetes személyi hiteleket nem érinti a korlátozás, vagyis a személyi kölcsönt továbbra is igényelhetik ügyfelek svájci frank alapon. De szigorításokat is bevezetnek ennél a kölcsönfajtánál. A mostani szabályok szerint azon hiteligénylők esetében, akiknek életkora igényléskor 18 és 21 év közé esik, illetve a kölcsön lejáratakor meghaladja a 68 évet, kötelező adóstársat bevonni a hitelügyletbe. A változás, hogy ezentúl 25 éves korig kell adóstársat bevonni.

További szigorítás, hogy jelenleg három hónapos folyamatos munkaviszonyt kívánnak meg az ügyfelektől, ez most hat hónapra nő. Ezen kívül módosul az ügyleti kamat és a kezelési költség.

A BG Hitel is leállítja

A BG Hitel és Lízing október 17-től állította le átmenetileg a svájci frank alapú hitel illetve lízing kérelmek befogadását – tudta meg az Index. A lépést azzal indokolták, hogy a jelenlegi hazai és nemzetközi bankközi likviditási helyzet miatt refinanszírozójuk, a KDB Bank jelenleg nem tudja biztosítani a CHF alapú forrásokat. Az euró- és forinthitelek továbbra is elérhetőek lesznek. Az információnkat később megerősítették lapunknak.

A társaság ezen kívül felfüggeszti a gazdálkodó szervezetek (cégek, társas vállalkozások) finanszírozását, felfüggesztik a hitelezést a 4. településkategóriában, megnövelik a kötelező önrész mértékét, a különböző településkategóriákban különböző mértékben.

Rovatok