2005. június 3., péntek 15:00
Hová vezetnek Gyurcsány Ferenc lépései? A lakótelepek újra divatossá válnak? Az újabb hitelek segítenek vagy az ellehetetlenülés szélére sodorják a családokat és az önkormányzatokat? Lesz pénz valóban, vagy csak ígéretek a panelben élőknek? Bár hasonló ötletei már Orbánnak és Medgyessynek is voltak, eddig sok minden nem történt. Számolja most Gyurcsány lépéseit az Indexszel.
1. Elindítjuk a "Panel Plusz" hitelprogramot, hogy azok a lakóközösségek, önkormányzatok is részt vehessenek a panel-felújítási programban, amelyek nem rendelkeznek elegendő önerővel.
2. A megélhetési gondokkal küzdők kamatterhét az állam magára vállalja.
Ahogyan az a gyurcsányi lépéseket figyelemmel követők számára már nem is szokatlan, ismét két lépés, amely valójában egy; erre utal közös alcímük is: "Gyorsítjuk a panellakások felújítását". A kormányfő és a kormányzati kommunikáció előszeretettel mossa egybe a lakótelep és a panel fogalmát, holott a kettő nem ugyanaz: az országban 795 ezer lakás van lakótelepi házakban, de közülük csak 500 ezer épült panelből, a többi téglából vagy egyéb házgyári technológiával készült.
A ma már többségében 30 évnél idősebb házakban nagyjából kétmillió ember él, ráadásul a lakótelepek jellemzően a szocialisták biztos szavazókörzeteinek számítanak, így érthető a kormányzat lakótelepek iránti kitüntetett figyelme. És az sem meglepő, hogy nem a Gyurcsány-kormány az első, amely szívéhez közel áll a lakótelepi választótömeg. Az Orbán-kormány azt vállalta programjában: "kiemelten foglalkozik a panellakások és az elöregedett lakásállomány felújításának támogatásával", míg a Medgyessy-kabinet azt szögezte le: "a korszerűsítést az új lakás építésével egyenrangúnak kell tekintenünk".
Az őszi Gyurcsány-programban is szerepel: "folytatjuk a panelfelújítási programot", ám ebben az évben az állam mindössze 1,9 milliárdot adott erre a célra. Igaz, ehhez hozzájön még hatmilliárd forint, amit azonban már a 2006-os költségvetés terhére szavaztak meg. Ebből a 7,9 milliárdnyi támogatásból 18-20 ezer lakótelepi lakás újítható fel, ami a 795 ezres állomány elenyésző része. Persze ez is előrelépés ahhoz képest, hogy a Medgyessy-kormány hiába hirdetett panelprogramot, az arra szánt 2004-es kétmilliárd forintot elvitte a Draskovics-csomag.
A mostani hitelprogram nagy veszélye ugyanakkor, hogy tovább növeli a lakossági és önkormányzati eladósodást. Jellemzően ugyanis olyan lakástulajdonosok és települések vagy kerületek nem képesek előteremteni a felújításhoz lakásonként szükséges 400-400 ezer forintot, amelyek számára még a kedvezményes kamatozású (jelenlegi feltételek szerint mindössze évi 5,9 százalékos kamatú) kölcsön törlesztése is súlyos terhet jelentene.
3. Támogatást adunk a távfűtéses lakások egyéni hőszabályozásának kialakításához, a távfűtés költségeinek mérsékléséhez.
4. A fűtési rendszerek korszerűsítésével, a távfűtés árának felülvizsgálatával, a szolgáltatók árképzésének ellenőrzésével és adóintézkedésekkel - változatlan energiaárak mellett - átlagosan 5-10 százalékkal csökkentjük a távfűtéses lakásokban élők költségeit.
Az energiatakarékosság ötlete szintén nem újkeletű idea, amely újabb két, egymással szervesen összekapcsolód lépést foglal magába. Orbán Viktor programja 1998-ban már foglalkozott "az energiatakarékos építési technológiák ösztönzésével". A 2000-ben elkészült Széchenyi-terv lakásprogramjának is része volt az energiatakarékossági program, és ilyen célra egészen 2004-ig lehetett pályázni a gazdasági tárcához, valamint idén az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz.
A távfűtés tarifáinak csökkentése ugyanakkor egyértelműen a Gyurcsány-kabinet szellemi terméke, méghozzá olyan új ötlet, amely még az őszi kormányprogramban sem szerepelt. Arról kínosan kevés konkrétumot tudni, hogy pontosan milyen intézkedésekre készül a kormány, mindössze annyi látszik biztosnak, hogy a kormány szeretné a termelői árak terén meglévő árhatósági jogát kiterjeszteni a távhőszolgáltatókra is. Az azonban nem világos, miért csökkennének az árak attól, hogy minden szolgáltatók köteleznének saját és a többi szolgáltató árait és költségeit összehasonlítható közlésre, ahogyan a programban szerepel.
5. A lakótelepi rendőrségek létrehozásával egyre több lakótelepen válik biztonságosabbá az élet.
A lakótelepi rendőrség létrehozása régóta dédelgetett szívügye a kormánynak, a mostani hat lépésből az egyetlen, amely már az őszi kormányprogramban is szerepelt: "a nagyvárosokban elindítjuk a lakótelepi rendőrség-programot". Igaz, ma már 14 helyen működik lakótelepi rendőrség, ezeket azonban eddig elsősorban a városvezetők és a rendőrség együttműködésével teremtették meg, létrehozásuk nem volt kifejezetten kormányzati prioritás.
Idén és jövőre a kormányfő ígérete szerint további 17 lakótelepi rendőrség alakul, majd 2010-ig valamennyi olyan lakótelepet "berendőrözik", hol legalább 1000 lakás van. Bár arról nem tudni, hogy ez mennyibe kerül és hány embert érint 2006-ig vagy 2010-ig, az tény: csak a fővárosban 24 lakótelep van (a 63-ból), ahol legalább 1000 lakás található. A 24-ből jelenleg 4-ben van lakótelepi rendőrség, és erre az évre további három lakótelepen várható annak létrehozása.
6. Pályázati támogatással segítjük az élhetőbb, modern lakókörnyezet kialakítását.
A lakótelepek barátságosabbá tétele már Medgyessy Péternek is eszébe jutott, amikor programjában úgy fogalmazott, hogy az építési támogatással egyenrangú célnak tekintik "a panel- és tömbházak környezetének átépítését, rehabilitációját." A hangzatos szólamokon kívül azonban eddig nem sok történt ezen a téren, már a tavaly augusztusban távozott kormányfő kedvenc szellemi termékében, az Európa tervben sem volt nyoma a lakótelepeknek. A lakásügyi hivatal idén az energiatakarékos korszerűsítéssel egy kategóriában hirdette meg a lakóépületek környezetének felújítását szolgáló pályázatot. Ezen önkormányzatok kaphatnak pénzt lakótelepek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítésére.
Lépés neve |
Érintettek száma |
Várható költségvetési hatás |
Aki először megígérte, elkezdte |
Megvalósulás |
Foglalkoztatáspolitika, munkaügy |
1. Munkanélküliek ellátásának javítása |
430 000 |
- 0,03-0,04 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
2. Alkalmi munkavállalás bővítése |
80 000 |
+0,5-0,6 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
3. Mezőgazdasági idénymunka meghosszabbítása |
n. a. |
n. a. |
Új |
- |
4. Munkaügyi ellenőrzések szigorítása |
10-15 000 vállalkozás |
+ 0,3-0,4 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
5. Adószigor a feketemunka ellen |
100 000 |
+ 10 milliárd forint |
Új |
Részben |
6. Feketefoglalkoztatásból büntetőügy |
n. a. |
- |
Új |
- |
7. Bírságolt cégek kizárása a közbeszerzésből |
10-15 000 vállalkozás |
- |
Új |
- |
8. Minimálbér-garancia |
160-180 000 |
n. a. |
Új |
- |
9. Szigorúbb munkaerő-kölcsönzés |
50-60 000 |
n. a. |
Új |
- |
10. Munkavállalás szociális ellátásban részesülőknek is |
200 000 |
n. a. |
Új |
- |
11. Új közmunkaprogramok |
200 000 |
n. a. |
Horn-kormány |
- |
12. Aktív álláskeresés ösztönzése |
400 000 |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
13. Változó felnőttképzés |
60-80 000 |
- |
Orbán-kormány |
- |
14. Részmunkaidő nyugdíj előtt a versenyszférában |
n. a. |
- 4,77 milliárd forint |
Új |
- |
15. A fogyatékos-foglalkoztatás új támogatási rendszere |
40-60 000 |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
Egészségügy |
16. Új sürgősségi osztályok létrehozása |
- |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
17. Új helikopterbázisok |
- |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
18. Új mentőautók |
- |
- 1,8 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
19. Rákellenes program indítása |
10 000 000 |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
20. Onkológiák korszerűsítése |
300 000 |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
21. Daganatos betegek minősített ellátása |
300 000 |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
22. Egységes gyógyító-megelőző kassza |
10 000 000 |
n. a. |
- |
- |
23. Praxisközösség, praxisalap |
n. a. |
- |
- |
- |
24. Olcsóbb gyógyszerek |
n. a. |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
25. Szigorúbb gyógyszerreklám |
- |
- |
Medgyessy-kormány |
- |
26. Átalakuló közgyógyellátás |
500-600 000 |
n. a. |
Új |
- |
27. Ellátási szabványok kialakítása |
10 000 000 |
n. a. |
Új |
- |
28. Indokolatlan vizsgálatért fizetni kell |
- |
n. a. |
Új |
- |
29. Járulékfizetés egyéni nyilvántartása |
3,8 millió |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
30. A jogosultság ellenőrzése |
3,8 millió |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
31. Hatékonyabb járulékbeszedés |
3,8 millió |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
32. Csökkenő járulékok, több befizető |
0,4-0,5 millió |
n. a. |
Horn-kormány |
- |
33. Minden biztosított után fizessenek járulékot |
3,8 millió |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
34. Egészségügyi alapellátás mindenkinek |
10 millió |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
35. Ellátások a biztosítottaknak |
3,8 millió |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
36. Luxusellátásért külön kell fizetni |
n. a. |
n. a. |
Új |
- |
Családtámogatások |
37. Családi pótlék növelése |
2 100 000 |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
38. Extra családi pótlék egyedülállóknak |
445 000 |
n. a. |
Új |
- |
39. Megszűnő családi adókedvezmény |
1 490 000 |
n. a. |
Új |
- |
40. Csökkenő adókedvezmény |
515 000 |
n. a. |
Új |
- |
41. Új, egységes családtámogatás |
650 000 |
- |
Medgyessy-kormány0 |
- |
42. Átalakuló segélyezés |
320 000 |
- 20 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
43. Munkavállalás lehetősége gyes mellett |
140-160 000 |
n. a. |
Új |
- |
44. A gyes nem adózik |
n. a. |
n. a. |
Új |
- |
Lakótelepek |
59. Panelfelújítás támogatása |
200 000 |
- 20 milliárd forint |
Orbán-kormány |
- |
60. Kamatterhek átvállalása |
14-15 000 |
- 0,325 milliárd forint |
Új |
- |
61. Energiatakarékosság: távfűtés egyéni hőszabályozása |
2 000 000 |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
62. Energiatakarékosság: távfűtés árának csökkentése |
2 000 000 |
- |
Új |
- |
63. Lakótelepi rendőrség |
70-80 000 |
n. a. |
Új |
- |
64. Lakókörnyezet-fejlesztés támogatása |
n. a. |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
Adóváltozások |
65. Felső áfakulcs 25-ről 20 százalékra |
10 000 000 |
- 166 milliárd forint |
Új |
- |
66. Szja-változások 2006-ban: kisebb felső kulcs, 50 000 forinttal emelkedő sávhatár |
2 250 000 |
- 66 milliárd forint |
- |
- |
67. Szja-változások 2007-ben: 150 000 forinttal emelkedő sávhatár, kamatadó |
2 300 000 |
- 30 milliárd forint |
- |
- |
68. Szja-változások 2008-ban: 200 000 forinttal emelkedő sávhatár |
2 450 000 |
- 30 milliárd forint |
- |
- |
69. Szja-változások 2009-ben: 400 000 forinttal emelkedő sávhatár |
2 600 000 |
- 84 milliárd forint |
- |
- |
70. Szja-változások 2010-ben: 700 000 forinttal emelkedő sávhatár |
2 950 000 |
- 141 milliárd forint |
- |
- |
71. Kedvezményes, 10 százalékos társasági adókulcs |
n. a. |
- 13 milliárd forint |
Új |
- |
72. Az iparűzési adó 2006-os változása: a teljes ipa levonható a társasági adó alapjából |
n. a. |
- 18 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
73. Az iparűzési adó megszüntetése 2008-ban |
n. a. |
- 145 milliárd forint |
Új |
- |
74. A tételes eho megszüntetése 2006. novemberében |
4 000 000 |
- 42 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
75. A munkáltatói tb-járulék csökkentése 3 százalékponttal 2007-ben |
4 000 000 |
- 240 milliárd forint |
Fidesz-kormány |
- |
76. A munkáltatói tb-járulék csökkentése 2 százalékponttal 2009-ben |
4 000 000 |
- 110 milliárd forint |
Fidesz-kormány |
- |
77. Luxusadó |
40-50 000 |
+ 5 milliárd forint |
Új |
- |
Mezőgazdaság |
78. Agrárbiztosítás, kárenyhítés |
n. a. |
n. a. |
Új |
- |
79. Állattenyésztők támogatása |
n. a. |
- 6,3 milliárd forint |
Új |
- |
80. Növénytermesztés korszerűsítése |
n. a. |
- 102 millió forint |
Orbán-kormány |
- |
81. Termőföldhasználat ésszerűsítése |
7000 |
- 2,7 milliárd forint |
Medgyessy-kormány |
- |
82. Élelmiszerbiztonság, agrárexport |
n. a. |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
83. Szaktanácsadási rendszer létrehozása |
n. a. |
n. a. |
Orbán-kormány |
- |
84. Szövetkezeti üzletrészek ügyének rendezése |
n. a. |
n. a. |
Medgyessy-kormány |
- |
|