Nem sokkal azt követően, hogy a Fideszbe átpártolt korábbi kisgazda politikus, Turi-Kovács Béla és három társa hétfőn benyújtott egy törvényjavaslatot az élelmiszerek áfakulcsának csökkentésére vonatkozóan, a szintén fideszes Font Sándor is az Országgyűlés elé terjesztette saját indítványát.
A helyzet azért érdekes, mert megelőző nap, vasárnap éppen Font Sándor jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy a legnagyobb ellenzéki párt megfelezné az élelmiszerek áfakulcsát a mai 20 százalékról és hogy hétfőn erről törvényjavaslatot fognak beadni a parlamenthez. A parlamentbe jóval korábban beérkezett Turi-Kovács Béla-féle javaslat azonban nem ezt tartalmazza, az 5 százalékra vinné le az áfakulcsot, ráadásul csak az alapvető élelmiszerek egy részénél élne a tehercsökkentés eszközével. (Erről a minap bővebben írtunk.)
A családi jellegű, egykulcsos jövedelemadózás lesz a Fidesz készülő gazdasági programjának egyik hangsúlyos, új eleme - értesült a Világgazdaság. Az ellenzéki pártban, különféle műhelyekben most formálódik, és a tervek szerint szeptemberre készülne el a "szokásos" vitairat gazdasági fejezete. Ennek iránya egyelőre azt mutatja, hogy a Fidesz továbbra sem pártolná az egységes, minden adónemre kiterjedő egykulcsos adóztatást; azaz csak az szja-ban szűnne meg a három kulcs, a helyét egyetlen - 15, 18 vagy 20 százalékos - adómérték venné át; az adóalap pedig csökkenthető lenne a gyermekek számával.
A csomagban a járulékmérséklés is szerepel - ezzel kapcsolatban részleteket még nem árultak el lapunknak, s csak annyit mondtak az ellenzéki pártban, hogy "erős adócsökkentésre" készülnek, ha kormányra kerülnek. Hozzátették: addig nem hirdetnek adóreformot, amíg a vállalkozókkal nem egyeznek meg annak tartalmáról, elemeiről, mert a bevételmérséklést "ellentételezni kell", ezt az új munkahelyek létrejöttétől remélné egy leendő fiatal demokrata kabinet. (Világgazdaság)
Úgy tudjuk, a Fideszen belül is versengtek egymással a képviselők, ezért fordulhatott elő, hogy két, egymástól több ponton eltérő, ám üzenetértéküket tekintve azonos törvényjavaslat is érkezett a Házhoz. Hétfőn kora délelőtt a volt kisgazda honatya és társai nyújtottak be egy indítványt, azt egy baki miatt átírva kora délután ismét beadták, majd következett Font késő délután.
Mint említettük, néhány ponton egymástól eltér a két fideszes javaslat. Font nemcsak az alapvető élelmiszerek egy részét sorolná a kedvezményes kulcs alá, hanem az élelmiszerek teljes körét, ráadásul nem 5, hanem - ahogyan a sajtótájékoztatón bejelentette - 10 százalék lenne ez a kedvezményes adómérték.
A másik különbség, hogy amíg Turi-Kovács Béláék az esetleges kihirdetés után - valamilyen rejtélyes oknál fogva beiktatva az ilyen helyzetben nem szükséges másfél hónapos átfutási időt - 45 nappal szállítanák le az áfakulcsot, ami gyakorlatilag augusztus 1-jét jelentené. Font egy hónappal korábban már alkalmazá a csökkentett kulcsot.
Két lényeges ponton azonban hasonlít egymásra a két indítvány. Lapunk számításai szerint éves szinten mindkettő durván 150 milliárdnyi bevételkiesést jelentene a költségvetésnek statikus szemléletben. (A Turi-Kovács-féle javaslat nagyobbat vágna az áfakulcsból, ám az élelmiszerek egy szűkebb körét érintené, mint a Font Sándor által jegyzett indítvány.) Az esetleg növekvő forgalom, fehéredés ezt a kiesést néhány milliárddal, pár tízmilliárddal enyhítené, de még így is 100 milliárd feletti kieséssel kellene szembenéznie a még mindig magas, az EU-ban a legmagasabb hiánnyal küzdő költségvetésnek.
A fideszes javaslatokat egyelőre csak benyújtották, most a parlamenten a sor. Ha ott tárgysorozatba veszik, akkor a költségvetési és pénzügyi bizottság következik. Ha ott általános vitára alkalmasnak találják, akkor az Országgyűlés általános vitát folytat le róla és a későbbiekben még szavazhat is az indítványról és a hozzá benyújtott esetleges módosítókról.
A másik egyező pont, hogy a két javaslat az ellentételezésről, vagyis a deficitnövekedést meggátolandó a kiadáscsökkentésről vagy adóemelésről nem szól, nagyvonalúan átsiklik a probléma felett. Font bármiféle költségvetési becslés nélkül csak azt jegyzi meg, hogy a szürke- és feketekereskedelem kifehérítéséhez hozzájárulna az áfacsökkentés és csak emiatt akár több bevétel is jönne be a büdzsébe. Ismételjük magunkat: számításainkban ezt figyelembe vettük, amikor arra jutottunk becslésünk során, hogy még így is minimum 100 milliárdos kiesést jelentene egy év alatt az államháztartásnak a lépés. (Idén a második félévtől élne, ezért lényegében ennek fele lenne a kiesés 2008-ban, ám természetesen a csökkentett áfakulcs 2009-ben is fennmaradna, és azt a büdzsét is érintené a kulcs leszállítása az említett mértékben.)