A reggeli 279 körüli nyitást követően délelőtt csak átmenetileg, a délután második felében azonban a jelek szerint tartósabban is a 280-as szint fölé emelkedtek a forint euróval szembeni jegyzései. A kurzus fél négy után egészen 281-ig emelkedett, majd négy körül 280,80-280,20 körül járt a kereskedés a bankközi piacon. Öt óra előtt nem sokkal már 281,80 közelében mozogtak a jegyzések.
A délután indult régiós devizagyengülés során a lengyel zloty euróval szembeni kurzusa 4,04-ről mostanra 4,10-ig ugrott. A pénteki zárószinthez képest mintegy 2,5 százalékos zloty-zuhanás a forint esésénél (másfél százalék) nagyobb. A török líra és a dél-afrikai rand is másfél százalék körüli leértékelődést produkált ma az euróval szemben.
A romló térségi piaci hangulat jellemzően a recessziós félelmekkel, illetve az infláció várhatóan intenzív süllyedése miatti lendületes jegybanki kamatcsökkentésekkel függ össze.
Egy hétfői bejelentés óta hivatalosan is recesszióba fordult az amerikai gazdaság, számolt be a CNN. A Natoinal Bureau of Economic Research (Nemzeti Gazdaság-kutató Hivatal) friss elemzése szerint 2007. decembere óta hanyatlik az Egyesült Államok gazdasága. Sok elemző gondolta, hogy recesszió sújtja az USA-t, de a hivatalos bejelentés mostanáig váratott magára, és először egyértelmű, hogy mikor kezdődött a rossz periódus.
Minden fontos gazdasági mutató romlott. Tavaly december elsejétől idén október végéig 1,2 millióval csökkent a dolgozók száma. Ráadásul becslések szerint csak novemberben 325 ezren vesztették el állásukat. Csökkent az emberek reálbére is. Hanyatlásnak indult az ipari termelés. Csökkent a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi forgalom is.