A reggeli 279 körüli nyitást követően délelőtt csak átmenetileg, a délután második felében azonban a jelek szerint tartósabban is a 280-as szint fölé emelkedtek a forint euróval szembeni jegyzései. A kurzus fél négy után egészen 281-ig emelkedett, majd négy körül 280,80-280,20 körül járt a kereskedés a bankközi piacon. Öt óra előtt nem sokkal már 281,80 közelében mozogtak a jegyzések.
A délután indult régiós devizagyengülés során a lengyel zloty euróval szembeni kurzusa 4,04-ről mostanra 4,10-ig ugrott. A pénteki zárószinthez képest mintegy 2,5 százalékos zloty-zuhanás a forint esésénél (másfél százalék) nagyobb. A török líra és a dél-afrikai rand is másfél százalék körüli leértékelődést produkált ma az euróval szemben.
A romló térségi piaci hangulat jellemzően a recessziós félelmekkel, illetve az infláció várhatóan intenzív süllyedése miatti lendületes jegybanki kamatcsökkentésekkel függ össze.
Az olaj piaci jegyzése csökkenő irányzatú volt a határidős piacon, novemberre a Brent ára hétfőn a Wall Street nyitása előtt közvetlenül 71,57-64 dollár közötti sávban, az amerikai könnyűolajé hordónként 73,65-68 dollár magasságában mozgott. Az euró jegyzése ekkor 1,3371-73 dollárnál járt.
Hétfőn 3,6 százalékkal erősödött a tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei225. A növekedéshez hozzájárult az az értesülés, hogy a Panasonic cég negyedéves adózott eredménye várhatóan meghaladja majd a vártat. Általában erősítette az exportra termelő cégek részvényét a gyengülő jen.
A Nikkei című üzleti napilap úgy tudja, hogy a Nippon Steel és a JFE Holdings emelik a nyereségükkel kapcsolatos előrejelzést az alacsonyabb költségek és a termékeik árának a növekedése hatására. A két acélipari cég árfolyama jelentősen erősödött.
A Nikkei225 index 3,6 százalék (311,77 pont) emelkedéssel 9005,59 ponton fejezte be a kereskedést. A bankközi devizapiacon az euró 1,3466 dollárra erősödött a pénteki 1,3425 dollárról. A dollár 101,55 jenről 102,04 jenre nőtt. A WTI olajfajta hordónkénti ára 1,88 dollár emelkedéssel 73,73 dolláron állt. (MTI)
Lemondott az euró százmilliókat veszítő francia bank, a Caisse d'Epargne elnöke és a pénzintézet két további vezetője vasárnap. Charles Milhaud, miután az igazgatótanács rendkívül tanácskozást tartott, közleményben tudatta, hogy távozik és egy fillér végkielégítést sem kap.
A Caisse d'Éparge bank vezetősége a múlt héten jelentette, hogy 600 millió eurót (160 milliárd forint) veszített a pénzintézet az előző heti pánik idején. Ezután az összes franciaországi bank azonnali vizsgálatát rendelte el a francia pénzügyminiszter.
A Caisse d'Éparge bank vezetősége szerint a veszteség egy rutinszerű belső ellenőrzésnél derült ki, és a kárt saját tevékenységének számlája írja a bank. A vezetőség a múlt hét csütörtökén azt állította, hogy tekintettel a pénzintézet 20 milliárd eurós tartalékra és annak likviditására, a veszteség nincs hatással a bankcsoport pénzügyi stabilitására, és semmilyen következménye nem lesz a betétekre. Christine Lagarde pénzügyminiszter a bejelentés után felszólította a francia bankfelügyeleti szervet, hogy azonnal állítson fel vizsgálóbizottságot annak kiderítésére, hogy mi történt a Caisse d'Éparge-nál, és hogy betartják-e a piacellenőrzési szabályokat a többi francia pénzintézetnél. (AFP/Független Hírügynökség)