A török kormány azt tervezi, hogy a jelenlegi 15 százalékról csökkenti a legalább egy évre lekötött bankbetétekre vonatkozó kamatadót, mert ösztönözni akarja a megtakarításokat a gazdaságot élénkítendő hitelezés fedezetéül, írta csütörtöki számában a Radikal című lap a hírforrás megnevezése nélkül. Törökországban átlagosan 45 nap a bankbetétek lekötési ideje, ez korlátozza a bankok hitelnyújtási lehetőségeit. A hitelezés megkönnyítése céljából a kormány azt is kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi kétszeresére, 100 ezer lírára (hozzávetőleg 13 millió forintra) a betétek állami garanciáját. A kormány gazdaságélénkítő terveinek célja javítani a lakosság hangulatát és visszaszerezni a pénzügyi rendszer iránti bizalmát, amit igencsak megtépázott a pénzügyi válság, elsősorban az óriásra duzzadt folyómérleghiány miatt. A deficit az idén elérheti az 50 milliárd dollárt.
A gazdaság élénkítéséhez Ankara már megszerezte a Nemzetközi Valutalap(IMF) és az EBRD támogatását is. Az IMF a héten hétfőn hagyott jóvá 19 milliárd dolláros készenléti keretet Törökországnak, miután az előző, 10 milliárd dolláros készenléti szerződés májusban lejárt. Törökország eredetileg ennél nagyobb keretet, legalább 30 milliárd dollárt remélt. (MTI)
Közel négy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön kora este New Yorkban elsősorban amiatt, hogy a jelentősen lassuló globális gazdaságnövekedés miatt mérséklődik az energiahordozó iránti kereslet.
Árcsökkentő tényező volt továbbá az a szerdán ismertetett hivatalos adat, hogy a múlt héten ismét nőtt az amerikai olajtartalék.
Röviddel 19 óra előtt a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,74 dollárral (10,03 százalékkal) 33,54 dollárra esett a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.
(MTI)
A gazdasági visszaesés és az olaj árának csökkenése miatt 2006 októbere óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött az infláció az euróövezet országaiban. Decemberben 1,6 százalék volt a drágulás üteme, ami jelentős esés a novemberi 2,1 százalék után. Az Európai Unió egészében 2,2 százalékkal emelkedtek az árak decemberben éves szinten, novemberben még 2,8 százalék volt a tizenkét havi drágulás.
Az infláció Luxemburgban (0,7 százalék,Portugáliában (0,8 százalék) és Németországban(1,1 százalék) volt a legalacsonyabb. A legnagyobb drágulást a balti államokban jegyezték fel: Lettországban (10,4 százalék), Litvániában(8,5 százalék) és Észtországban(7,5 százalék. Magyarországon decemberben 3,4 százalékkal, novemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)