A forint jelentős tegnapi és mai gyengülése a lengyel zloty mellett még azt a szlovák koronát is "megfertőzte", amelynél már hónapok óta ismert az euróhoz rögzített árfolyam és januárban az euró hivatalos fizetőeszközként váltja fel Szlovákiában a koronát.
Még júliusban 30,126-nál rögzítették a korona/euró árfolyamot, azóta az azonnali piacon a jegyzések jellemzően 30,20-30,30 körül "mozogtak". A széleskörű régiós és nemzetközi piaci aggodalmak hatása még a koronát is gyengíteni tudta, ami már valóban a pánik egyik leginkább szembeötlő jele. A jegyzések ma mintegy fél százalékkal 30,60 fölé emelkedtek.
PortfolioKeresztülvihetőnek tartotta a további kamatcsökkentést Ben Bernanke Fed elnök hétfőn texasi üzletemberek előtt mondott beszédében. Közben figyelmeztetett: behatároltak a kamatcsökkentésnek az élénkítő hatásai és az amerikai gazdaság még jövőre is gyengélkedni fog.
A Fed irányadó kamata jelenleg 1 százalék, ilyen alacsony kamatszintre az elmúlt fél évszázadban csak egyszer volt példa. Az elemzők arra számítanak, hogy a Fed következő, december 15-16-án tartandó kamatdöntő ülésén ismét a kamat csökkentéséről fognak határozni.
Bernanke határozott intézkedéseket sürgetett az amerikai gazdaság védelmére. Közölte, hogy miután a kamatok a zéró szinthez közelítenek, a Fed a maga részéről értékpapírok vásárlásával, illetve a piacok háttértámogatásával igyekszik hozzájárulni a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez.
(MTI)